Neumann–Salló–Toró: Semmiből egy új világot teremtettem, Dacia, Temesvár, 1974.
„A természetről többet tudunk, mint arról, hogy mi módon fürkészi az ember a természetet“. J. A. Wheeler amerikai fizikus professzor írta le ezeket a sorokat A kvantumfizika történetének forrásai című kötet előszavában, s tegyük hozzá azonnal, hogy megállapítása a matematikai tudományokra is érvényes.
Valamely elmélet, gondolkodási modell „tündöklésének és bukásának“ az ismerete szükségtelen lenne? Nyilvánvaló, hogy nem. Ezt – végre – kötetek is jelzik, melyek napok alatt hiánycikké válnak. Kopernikusztól Diracig hosszú azoknak a tudósoknak a sora, akik kompendiumot, gyűjteményes kötetet „kapnak” – általában kerek évfordulók alkalmával.
A Salló–Neuman–Toró-kötet is annak készült: a temesvári levél, az új geometria jelentkezésének 150. évfordulójára kellett volna megjelennie. Bolyai-irodalmunkban hiánypótló kiadvány ez, mely a fiatal hadmérnök forradalmi gondolatainak közérthetővé tételére (is) vállalkozik. Erre pedig nagy szükség van: tapasztalatból tudjuk, hogy a Bolyai nevet ismerők hatalmas hányadának fogalma sincs a nemeuklideszi geometriáról, ami nélkül az utóbbi évek egyébként örvendetes Bolyai-kultusza többé-kevésbé formálissá üresedik.
Salló Ervin tudománytörténeti tanulmánya – A geometria két évezrede – lépésről lépésre vezeti végig az olvasót a földmérés (geometria) hajdanvolt gyakorlatától az „elképzelhetetlen“ Bolyai-Lobacsevszki geometria kialakulásáig. Izgalmas, kuriózumokkal is szolgáló elemzéséből nemcsak a geometria, de általában a tudomány fejlődését, buktatókkal szegélyezett útját is megismerhetjük. (Sajnos csak futólagosan említi a nemeuklideszi geometriák megértését igencsak megkönnyítő különböző modelleket.)
A kötet leghosszabb tanulmányát – A tér tudománya – Neumann Mária írta. (Fontos megjegyezni, jelezték is már különben, hogy Bolyai János művének a címe nem Appendix, ahogyan a könyvben végig említik; Sarlóska Ernő hívta fel a figyelmet arra, hogy az eredeti Bolyai-szövegnek nyomtatott címe nincs, maga a szerző pedig a Scientia Spatii, illetve németül a Raumlehre címen emlegeti művét.) A 31. paragrafusba foglalt eredeti szöveg 22 oldal, az itt található értelmezése, vagyis egy „könnyebben megközelíthető“ formában való átírása 90 oldalas.
(Ez a döbbenetes tömörség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy e Bolyai-művel oly sokáig mostohán bánt nemcsak a tudománytörténet. de maga a tudomány is.) Természetesen a Neumann-féle átírás sem vasárnapi fejszellőztető szöveg, de mindenképpen megéri, hogy végigkövessük. Kiváló alkalom a matematikai tudományos „építkezés“, elméletalkotás megismerésére, ami annál inkább emlékezetes szellemi kaland lehet, mivel ilyenszerűen semmilyen szintű oktatás nem foglalkozik a szaktudományokkal – nyilván: hely- és időszűke miatt.
Végül pedig arról, hogy a nemeuklideszi geometria Bolyai által megnyitott (diadal)útja egyáltalán nem kizárólag elméleti jelentőségű, mint sokan gondolnák (mondván, hogy a mindennapi életben, a földi világban az euklideszi geometria érvényesül), vagyis a Bolyai-geometria „gyakorlati“ jelentőségéről Toró Tibor tanulmánya győzi meg az olvasót.
A modern fizika geometrizálása általános jelenség: Einstein az általános relativitáselmélet kidolgozásakor nemeuklideszi geometriában gondolkozik, mintegy igazolván Bolyainak azt a megérzését, hogy „a fizikai gravitációs tér és a geometriai tér között belső összefüggésnek kell lennie”. Ezzel a gondolatával Bolyai János az első, fantasztikus példáját szolgáltatta a tudományos előrelátásnak, amiért a huszadik században Nobel-díj járt volna.
A kötetet záró dolgozatban a temesvári Bolyai-kultusz történetével foglalkozik Salló Ervin, kimutatván, hogy a temesváriak már a múlt század vége felé sokat tettek Bolyai János elismertetéséért: az első Bolyai-kutató a temesvári építész Schmidt Ferenc volt. (Sajnálatos azért, hogy Temesváron sem utcanév, sem emlékplakett nem jelzi, hogy itt született meg a tudománytörténet egyik legnagyszerűbb elmélete.)
Hasznos könyvet tett az olvasók asztalára a Dacia Könyvkiadó. Egyetlen kifogásunk: az illusztrációk hiánya.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 23. számában, 1975. június 6-án.
