Atlantisz
Az utóbbi hónapokban rendre ez a mondat hangzik el azon magyar csapatokban játszó labdarúgóktól, akiket a riporterek közvetlenül a mérkőzés lefújása után kérnek, értékeljék csapatuk teljesítményét. Kivétel nélkül vesztes mérkőzések utáni rövid nyilatkozatokról beszélek, amelyekben kénytelen-kelletlen elismernek a játékosok néhány hibát (a vereséget valamivel mégiscsak magyarázni kell, és egyben arra is szorul), majd a pozitívumokat emelik ki. Ezen a ponton szokott elhangozni a bűvös mondat: „Több volt ebben a meccsben.”
Nézőként hüledezve hallgatom ezeket az értékeléseket, mert ezek szerint nem ugyanazt a mérkőzést láttuk, nem ugyanarról beszélünk. Legyen szó a válogatott egyik vagy valamelyik hazai klubcsapat másik mérkőzéséről.
Nem nehéz kitalálni, a kijelentés minden esetben arra vonatkozik, hogy vereség helyett a mérkőzés lehetett volna döntetlen is, sőt akár nyerhettek volna. Az ezeket alátámasztó érvelések meglehetősen gyenge lábakon állnak. „Ha jobban használjuk ki a helyzeteinket.” „Ha több helyzetet tudunk kialakítani.” „Ha jobban figyelünk a pontrúgásoknál.” „Ha egy kicsit több szerencsénk lett volna.” „Ha a bíró megadja a nekünk járó tizenegyest.” Nem folytatom.
Nem, uraim, nem volt több a mérkőzésekben. Hogy ne tárgytalanul, ne a levegőbe beszéljek, a magyar válogatott németektől elszenvedett 5-0-s és a Ferencváros Anderlecht elleni 2-1-es veresége után elhangzottakról írok. (Még a Fradi–Tottenham találkozó előtt.) E két mérkőzésen nagyjából-egészéből a pályán sem volt sem a válogatott, sem a Fradi. Bár az eredmények közötti különbség akár sugallhatná, hogy az utóbbi igen. Az utóbbi esetében Brüsszelt megint nem sikerült „elfoglalni”, és a 2-1-es végeredmény azt jelezhetné, hogy szoros összecsapáson kapott ki a kevés magyarral felálló állítólag legmagyarabb csapat. Fontos tudni, hogy a Fradi az utolsó percekben szépített, az egyenlítésre esélye sem volt. Az már csak ráadás, hogy az Anderlecht 2-0-s vezetése a magyar bajnokra nézve hízelgő eredmény volt. Nagyjából innen kellene nézni a szomorú szemmel és kissé megtört hangon elmondott játékosi nyilatkozatot, ami szerint: „Több volt ebben a meccsben”.
Felnőtt fejjel amatőr nagypályás csapatban játszottam Gyulán, ahol egyedülálló módon (Budapestet leszámítva) létezik ebben a kategóriában városi bajnokság. Negyvenhét évesen akasztottam szögre a cipőt, ami most költözéskor a kezembe került eredeti dobozából makulátlan tisztaságban, ahogy közel egy évtizede eltettem. Máté fiam most kezdi focistakarrierjét az U9-eseknél, ami kimondhatatlan apai büszkeséggel tölt el. Neki mondtam, amit apámtól (ő foci közben a pályán esett össze és halt meg) hallottam, aki Hemingwayt idézte: „A sport megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni”.
A városi csapatunkban volt egy játékos, aki a vesztes meccseinket mindig a zuhanyzóban nyerte meg. Utólag rendre elmondta, mi kellett volna a győzelemhez. Egyszer végighallgattam, másodszorra dühösen rácsaptam a tusoló ajtaját.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 7-én.
