Azért azt a minapi mondatot még ízlelgetni kell, hogy az egy főre jutó GDP-ben, a legismertebbnek számító fejlettségi mutatóban Románia megelőzte Magyarországot. Ennek ismeretében különösen árnyalható a kormányzati propaganda unalomig ismételt mondata, ami szerint „Magyarország jobban teljesít”. Kétségtelen, hogy hazánk az elmúlt két évtizedben jelentős ütemben zárkózott fel az EU fejlettségi átlagához, ahogyan az is kétségtelen: Románia ezt még nagyobb ütemben tette. Nem egyszerűen beért bennünket, hanem szaknyelven fogalmazva, a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-ben le is hagyott bennünket.
Nagy volt idehaza a csodálkozás, amikor közel másfél évtizede arról értesültünk, hogy GDP-ben keleti szomszédunk beért bennünket, ami tekintve, hogy egy 19-20 milliós, és hozzávetőleg 240 ezer négyzetkilométeres országról van szó, nem számított eszeveszett teljesítménynek. Mégis a kelet-európai rendszerváltás után talán a legmélyebbről induló államról volt szó, így ezt tényt nem lehetett egy vállrándítással tudomásul venni. A román határtól mindössze három kilométerre található kisvárosban, Gyulán nőttem fel, és szüleim hatéves koromtól havi rendszerességgel vittek magukkal Aradra, Kisjenőre, Nagyszalontára, Nagyváradra, Kolozsvárra, Temesvárra. Nyaranta látogattuk székelyföldi rokonaikat Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen. Volt időm és módom fogalmat alkotni a romániai mindennapokról az 1980-as évek legelejétől fogva. Ottani rokonaim akkor fél évszázadra tették a két ország fejlettségbeli távolságát. A kijelentés indulatos volt, mégis az üres boltok és az éjszaka sötétbe boruló városok kellő hátteret adtak hozzá.
Azóta negyven év telt el, és a vitákban emlegetett ötven évet pikk-pakk behozta Románia. Pedig közben mi sem álltunk egy helyben.