A Transtelex cikke.

Reagált a pénzpiac arra, hogy az alkotmánybíróság zöld utat adott a bírák és ügyészek nyugdíját szabályozó törvénynek: a Romániának nyújtott hitelek kamata azonnal csökkent, írta a G4Media a Bloomberg információira hivatkozva.

A gazdasági lap szerint a tízéves hitelek kamata az utóbbi két év legalacsonyabb szintjére csökkent, körülbelül évi 6,4 százalékra. Az, hogy az állam olcsóbb hitelekhez jut, az első szükséges lépés ahhoz, hogy a lakossági hitelek is olcsóbbá váljanak, írta a G4Media.

Az ugyanakkor még nem világos, hogy ha a jogszabályt ki is hirdetik, Románia megkapja-e a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó, 230 millió euró értékű támogatást, aminek az egyik feltétele a nyugdíjreform. Ilie Bolojan kormányfő szerint ez két hét múlva derül ki, és a kormány „mindent megtesz” a támogatás visszaszerzéséért.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) közleményben reagált az alkotmánybíróság határozatára. Az Agerpres szerint azt írták, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvény súlyos következményekkel jár az igazságszolgáltatás működésére, és tömeges távozásokat idéz elő a rendszerben. A testület képviselői szerint az igazságszolgáltatási rendszer „összeomlásának” elkerülése érdekében kénytelenek észszerűsíteni a rendszerben dolgozók munkaterhelését. Az új törvény ugyanakkor a bírákat és ügyészeket érintő összeférhetetlenségi szabályok felülvizsgálatát is indokolttá teszi – olvasható a CSM közleményében.

Lia Savonea, a törvénytervezetet az alkotmánybíróságon megtámadó legfelsőbb bíróság elnöke a Hotnews kérdésére közölte, hogy nem adják fel a harcot. „Az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya, és a legfelsőbb bíróság minden törvényes és intézményes eszközt használni fog annak védelme érdekében, beleértve az illetékes európai intézmények értesítését is” – mondta.