Bányai László könyve már címével is kifelezi a szerző alapgondolatát, törekvését, amely tollát mindvégig vezérli. A történelmet elemezni, fény- és árnyoldalait, felszíni áramlatait és búvópatakait nyomon követni, lobbanásait higgadtan értékelni, felvázolni az együttélést, annak kezdeteitől közel ezer esztendő során, minden szakaszában kibontani sokszínű szövetéből az egymáshoz kötődő sokirányú, de a közös sors sodorta szálakat, kiragadni az események tömkelegéből mindazt, ami sorsazonosságunkat és egymásrautaltságunkat példázza – íme, mire vállalkozott Bányai László, amikor a román nép és az erdélyi, illetve immáron területi megoszlását tekintve: romániai magyarság együttélésének történelmi mérlegét készült megvonni.
Nehéz feladat volt ez. Aprólékos munkát, elmélyültséget, nagy anyagismeretet, helyes történeti érzéket igényelt hogy a marxista szemlélet szűrőjén kiválogassa és elénk tárta a történelmi múltból mindazt, ami haladó, ami egyesíti a népeket”, ahogyan azt Nicolae Ceausescu elvtárs a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának 1971 márciusi plénumán kijelölte.
A történelmet ismerni kell. Csak az egész történeti múlt és minden egyes esemény ismeretéből áll össze és szilárdul meg önismeretünk, helyünk és szerepünk felismerése elkötelezett vállalása minden körülmények között a magunk és utódaink jövője – a szocialista Románia minden honpolgárának közös jövője érdekében.
A történelem ismerete edzi meg hazafiságunkat, mely a dolgozó tömegek történelmi hivatásának felismerésén alapuló mélységes humánummal telített, minden nacionalista árnyalattól-tendenciától mentes szocialista hazafiság, szocialista nemzetköziségünk bázisa és kiegészítője.
Bányai László írása ezt a történelemismeretet, ezt a házasságot szolgálta. A régmúltból, a történelem előtti időkből indul ki, végigkalauzol az ősrománok kialakulása és az ősmagyarok vándorlása időszakain, megrajzolja az együttélés első századait, a korai középkor és az országunkban mélyen az újkorba nyúló középkor viharok kavarta ködéből is kifejti a haladó erők fáklyájának fénypászmáját, leírja a szabadságharc és a rá következő megalkuvás korát, forradalmak szántását-vetését követi 1917 után, felrajzolja Erdély egyesülését Romániával, elénk vetíti a húszas-harmincas évek politikai vajúdásait a kommunista párt útjára lépő tömegek véres áldozatokat követelő, de soha meg nem torpanó menetét a hitleri fasizmus mocsarán át a diadalmas augusztusi fegyveres felkelésig, majd pedig az új élet megalapozását a társadalmi és nemzeti elnyomás kalodájától megszabadult, független és szuverén népi állam keretei között.
„Nem kérkedhetünk az utolsó szó kimondásával semmilyen kérdésben – szögezi le a szerző a kötet előszavában. – Igyekeztünk freskószerűen vázolni a történelem tényeit, buzdítással szolgálni az elmélyültebb további kutatótörekvésekbe a megnyílt lehetőségek közt. Folytatnunk kell Nicolae Bălcescu, Kővári László, Gheorghe Barițiu, Szilágyi Sándor, Márki Sándor demokratikus műveit, Bitay Árpád s Veress Endre szorgos gyűjtőmunkáját, Victor Cherestesiu és I. Tóth Zoltán valamint élő fiatal utódaik marxista szellemű korrajzait a testvéri hagyományok s a tudományos szocializmus eleven alkotó szellemében.”
A Hét öt folytatásban összefüggő szövegrészt közöl Bányai László közelebbről megjelenő kötetének két fejezetéből. E két fejezet könyvbeli címe: Szerveződnek a romániai magyar néptömegek és Harcban a fasizmus ellen. Az előbbihez tartozik az Országos Magyarpárti Ellenzék, a Megalakul a Magyar Dolgozók Szövetsége és A gyimesvölgyi felkelés, az utóbbihoz pedig az Uralmon a hitlerizmus, a Szövetségben az Ekés Fronttal, A demokratikus magyar kisebbségi egységért, a Győzelem a részleges választásokon és A Vásárhelyi Találkozó című alfejezet.
A közölt részek és a kötet egésze alátámasztani hivatott az RKP 1972 Júliusi Országos Konferenciájának a szocialista nemzet felvirágoztatásától és a nemzeti kérdésről hozott határozata megállapítását: „A román és a más nemzetiségű dolgozók évszázadok óta megtanulták ismerni, tisztelni és becsülni egymást. Mindaz, ami az évszázadok során a románok és más nemzetiségű dolgozók lakta tájakon megvalósult, közös munkájuk eredménye.”
Megjelent A Hét IV. évfolyama 52. számában, 1973. december 28-án.