Ezelőtt kettőszáznyolcvan éve lehetett, hogy a Felvidék és Erdély szélein portyázó törökök elfogták a kolozsvári kálvinista kollégium egyik diákját. Feltételezhető, hogy ez a diák a gimnázium elvégzése után külföldi tanulmányútra indult, és útközben esett török rabságba. Családnevét máig sem ismerjük, egyik későbbi kéziratában magáról csak annyit árul el, hogy Kolozsváron született. Karácsony Imre („A sztámbuli mecsetek magyar vonatkozású kéziratai“. Századok, 1911. 196–198. old.) úgy véli, hogy a 18 éves korában, 1693-ban fogságba esett diák 1674-ben született, mely év a török időszámítás szerint 1085-nek felel meg. A névtelen diák szegény családból származhatott, mivel szülei és rokonai nem váltották meg, és ezért kénytelen volt nyögni a török rabság súlyos igáját. Később Sztambulban eladták rabszolgának; új gazdái azonban durván bántak vele, gyakran szidalmazták vagy ütlegelték. Hogy szenvedéseitől legalább némileg szabaduljon, az egykori kálvinista diák muzulmánná lesz, és felveszi az Ibrahim nevet. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a keresztségben Ábrahám lehetett a neve, hiszen Ibrahim ennek török megfelelője.
Ibrahim igyekvő és művelt diák volt. Még rabságba esése előtt elsajátította a latin, német és francia nyelvet, fogsága éveiben azután nyelvtudását a törökkel, arabbal és perzsával egészíti ki.
Damat Ibrahim török nagyvezír hamar felfigyel a művelt és tehetséges rab diákra, és szolgálatába fogadja. Ibrahim később a nagyvezír belső titkára és bizalmasa lesz, majd felveszi a Müteferrika nevet (jelentése belső szolga, szekretárius). Ez a Damat Ibrahim a török történészek által „tulipánkorszak“-nak („Lále Dveri“) nevezett periódus jellegzetes képviselője. Az 1699. évi karlócai béke után vagyunk, amikor a török birodalom első ízben veszít területeket. A török uralkodó osztály a katonai és politikai téren elszenvedett vereség miatt a művészetekben és az irodalomban keres vigaszt.
Ez a művelődési irányzat kihatással volt a török írásbeliség helyzetére is. A muzulmán egyház azonban szigorúan ellenzett minden újítást, így a könyvnyomtatás bevezetését is, mely egyébként egész sereg másoló íródiák egzisztenciáját veszélyeztette volna. Ibrahim Müteferrika mégis elhatározza, hogy meghonosítja az arab betűs nyomdászatot Törökországban, ahol addig csak Sztambulban működött egy szerény héber nyomda. Az egyházi konzervativizmus elleni harcában ura és patrónusa, Damat Ibrahim, III. Ahmed szultán veje támogatja. Az arab betűs nyomda berendezését a jelek szerint Bécsben szerzi be, ahova nyelvismeretei miatt gyakran küldték diplomáciai megbízatással. 1715-ben III. Ahmed szultán levelét adja át Szavoyai Jenő hercegnek, egy év múlva pedig Belgrádban folytat tárgyalásokat a Habsburg uralommal elégedetlenkedő menekült magyar nemesekkel.
A török nyelvű és arab betűs könyvnyomtatásért folytatott küzdelem 1727-ben sikerrel végződött: Ibrahim Müteferrika az egyházzal kötött megállapodás után megkapja a nyomdászati szabadalmat, de csak a főmufti által engedélyezett műveket adhat ki.
Így tehát a régi török nyomdászat kezdete és első aranykora (1727–1730) a kolozsvári születésű Ibrahim Müteferrika nevéhez fűződik. Gyors egymásutánban 17 munkát ad ki 23 kötetben, összesen 12 500 példányban. Nyomdájának termékei között volt egy arab–török szótár, egy török–francia nyelvtan, Egyiptom története és számos térkép.
A török „tulipánkorszak“ azonban rövid életűnek bizonyult. 1730-ban Patrona Halil államcsínye következtében III. Ahmed szultán lemond. Utóda, I. Mahmud megöleti Müteferrika jótevőjét, Damat Ibrahim nagyvezírt. Ibrahim Müteferrika 1717-től 1735-ig Rodostón II. Rákóczi Ferenc és társai környezetében él, ahol a bújdosó fejedelemnek, ennek haláláig, tolmácsa volt. Ezután a török tüzérség titkáraként fejezi be hivatalos pályafutását. Müteferrika azonban ezután is gyakran járt külföldön diplomáciai kiküldetésben; 1737-ben Lengyelországban, 1743-ban pedig Dagesztánban találjuk.
A rodostói magyar kolónia tolmácsa többször szerepel II. Rákóczi Ferenc, Mikes Kelemen és Césare de Saussure, a sztámbuli angol követség svájci származású titkárának feljegyzéseiben. Ibrahim Müteferrika hitbuzgó muzulmán lett. Különösen pártfogójának, Damat Ibrahimnak a halála után volt szüksége arra, hogy muzulmán hithűségét írásokkal és tettekkel is bizonyítsa. Ebből az időből származik teológiai apológiája, a Risalli Islamiye.
Mint számtalan más (muzulmán és nem muzulmán) társa, Ibrahim Müteferrika is szegényen és elhagyatottan hal meg 1743-ban. Sírját a sztambuli Beyoglu negyed dervistemetőjében máig is sokan felkeresik. „Ibrahim Efendi“ büszkesége a török, tágabb értelemben az arab és muzulmán világnak. Tevékenysége, kolozsvári indulása miatt Ibrahim Müteferrikát mi is azok közé számítjuk, akikről illő megemlékeznünk.
Megjelent A Hét V. évfolyama 36. számában, 1974. szeptember 6-án.