“Országunkat évtizedeken át közeli és távoli, ellenséges és baráti országok fosztották ki… Számomra a szótár legszebb szava a ‘védővám’ mivel ez újból pokolian gazdaggá tesz majd bennünket”. Ez a szegény, kifosztott Egyesült Államok a világháború óta közel megtizszerezte egy főre jutó jövedelmét, és 17 százalékkal gazdagabb, mint a hagyományosan leggazdagabb tizenhárom nyugat európai ország átlagos szintje. De honnan tudhatná ezt Amerika elnöke?
Az újra az elnöki posztra emelkedett Donald Trump, elvetve Amerika immár hagyományos szabadkereskedelmi politikáját, a védővámokhoz fordult. Szomszédai és történelmi szövetségesei ellen vezet be vámokat. Ezeket már meghirdette, majd vár bevezetésükkel, hogy tárgyalásos megegyezésre kényszerítse a partner országokat. Ázsia olyan szegény országai ellen, mint Vietnam, Kambodzsa és Sri Lanka ellen is 54-59 százalékos vámokat akar kivetni. Kína ellen, Japán ellen, az Európai Unió ellen beígért vámjaival a mai világgazdaság rendszere ellen fordult.
Mi sem természetesebb, az amerikai vámokkal sújtott országok visszaütnek és hasonlóan magas vámokat vetnek ki az amerikai árukra, Kína 125 százalékos vámokkal válaszol Trumpnak. Az Európai Unió az amerikai árukra kivetett 23 milliárd dollár értékű vám bevezetésével torolja meg Trump kilátásba helyezett vámjait.
Ezzel Trump mintegy felújította a 16. századtól sorozatosan kirobbant vámháborúk lehetőségét. A történelem telve van vámháborúk történetével. Ezek között a 16-18. századokban számos angol–holland és angol-spanyol vámháborút ismerünk. Amikor ugyanis egy ország vámokat vezetett be más országok árui ellen, azok azonnal hasonló módon válaszoltak. Vám vámokat generált, minden ország térdre akarta kényszeríteni a másikat.
A vámháborúkat azonban nem igazán lehetett megnyerni, de az ellenségeskedés veszedelmes területekre sodorja az országokat.
Amikor az országok az elzárkózás politikájához fordultak, már úgyszólván kartávolságra kerültek a háborús konfliktustól. A történelem tanusította, hogy amikor a 19. század utolsó évtizedeiben, majd a két világháború közötti negyed században, s különösen a nagy válság 1930-as éveiben az országok erre az útra léptek, az mindennél jobban igazolta a 19. századi francia közgazda, Frederic Bastiat felismerését: “Ha az áruk nem lépik át az országhatárokat, a hadseregek fogják azt megtenni”. Háborús készülődés és gazdasági elzárkózás kéz a kézben járt, a világ külkereskedelme 1929 és1932 között felére zuhant, az országok közötti gazdasági kapcsolatok összezsugorodtak, az önellátás vált céllá, és ez kövezte az utat a világháborúhoz.
És Donald Trump most ehhez a politikához fordult.
A vámoknak hosszú története van. Már az időszámítás előtti 3-ik és 2-ik évezredből is fennmaradtak írásos feljegyzések róluk. Amikor a régi asszír kereskedelmi bázisról nemesfémeket exportáltak Asszíriába, az anatóliai uralkodók megvámolták e keresedelmet. A modern gazdaság a késő középkortól a 17. századig a merkantilista gazdaságpolitika jegyében bontakozott ki. E gazdaságpolitika lényege az export maximalizálása és az import minimalizálása volt. Franciaországban XIV. Lajos híres minisztere, Jean-Baptiste Colbert volt e politika bevezetője. A vámok jelentősége eredetileg leginkább az volt, hogy a kormányzat jövedelemhez jusson. 1789 és 1913 között a kormányzati jövedelmek 50-90 százaléka ebből származott. A 20. században azonban a vámok ezen funkciója gyakorlatilag megszűnt, mindössze 2 százalékra zsugorodott, mivel az államok új jövedelemforrásokat nyitottak meg a jövedelmi és egyéb modern adózás bevezetésével.
A 18. század végétől, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok révén, a vámok új jelentőséget nyertek. Az újonnan születő ipar védelmét szolgálták erősebb verenytársakkal szemben. Az USA a 19. század elejétől a 20. század közepéig magas vámokkal védte iparát. 1790 és 1860 között 20 százalékról 60 százalékra emelkedtek a vámok, hogy azután – a magas fejlettség elérését követően – 5 százalékra csökkenjenek. Amerika, amikor ipara már nem szorult különleges védelemre, az 1940-es évektől vált a szabadkereskedelem legnagyobb hívévé. Németország, az iparosítás útjára lépve 1789-ben vezetett be vámokat. Az elmaradottabb afrikai és karib-tengeri országok ugyanezt tették, amikor magas védővámokkal próbálták védeni kialakuló iparukat.
A szabadkereskedelem történelmi vívmány. A 17-18. századokban még nem létezett. Mint a königsbergi filozófusóriás, Immanuel Kant, Örök béke (Zum evigen Frieden) című 1795-ben megjelent munkájában kifejtette, a béke megvalósítható de ennek alapvető követelményeként, nélkülözhetetlen feltételeként jelölte meg a szabadkereskedelem megvalósulását. A szabadkereskedelem ideálja a Felvilágosodás gondolatrendszerében hódított teret. Legjelentősebb hirdetői a skót Adam Smith és David Hume, valamint a francia Voltaire és Montesquieu voltak. Adam Smith klasszikus An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations, vagy rövidített címén a Wealth of Nations (A nemzetek gazdagsága) című, 1776 márciusában megjelent munkája a szabadkereskedelem ideáljának leghatásosabb elméleti megalapozója volt. Az országok közötti munkamegosztás előnyét, társadalmi hasznát bizonyította.
A 19. század 40-es éveiben az új eszmék kezdtek átmenni a gyakorlatba. A merkantilista politika a végéhez közeledett. Az angol kormány már 1785-ben javaslatot tett a szabadkereskedelemre Írországgal. A következő évben az angol-francia kereskedelmi megállapodás két vezető európai ország között a legfontosabb lépés volt a szabadkereskedelem felé a 19. századi Európában. Angliában a protekcionizmus legfőbb szimbolumát, a Gabona törvényt” 1846-ban eltörölték. A viktoriánus Anglia vezető gazdasági hatalmára alapozva emelkedett fel mint szabadkereskedelmi ország. Elsőként a világon William Gladstone költségvetési reformmal biztosította a vámokon kívüli állami jövedelmeket.
A nagy áttörés azonban még váratott magára. Ez széleskörű nemzetközi megegyezési rendszer formájában 1960-ban valósult meg az EFTA (European Free Trade Association) szabadkereskedelmi rendszerében. A szervezetet eredetileg hét ország: Ausztria, Dánia, Anglia, Norvégia, Portugália, Svédország és Svájc hozta létre. 1970-ben Izland, 1986-ban Finnország, 1991-ben pedig Liechtenstein csatlakozott hozzájuk. Az EFTA-országok hamarosan a szabadkereskedelmi megállapodások legnagyobb hálózatát alakították ki mintegy hatvan országot tömörítve.
Ugyancsak a II. világháborút követően – amerikai kezdeményezésre – jött létre huszonhárom ország részvételével a nemzetközi szabadkereskedelmi intézmény, a General Agreement on Tariffs and Trade (GATT), melynek ma 164 ország a tagja.
A szabadkereskedelemnek hatalmas előrelendítést adott az Európai Unió létrejötte, hiszen az EU alapító elveinek legfontosabb eleme a tagországok egymás közötti szabad kereskedelme volt. 1999 és 2010 között a tagországok közötti vám nélküli kereskedelem megkétszereződött. Az Európai Unió ugyanakkor hetvenhat országgal létesített kereskedelmi partneri kapcsolatokat.
Ez ellen a történelmi folyamat ellen nyitott frontot Donald Trump. Évszázados fejlődési folyamatot akar visszájára fordítani. Ráadásul megalapozott becslések szerint vámpolitikája elsősorban az amerikai lakosságot sújtja, hiszen 10 százalékos vámemelés az okozott áremelkedésekkel mintegy másfél-ezer dollár plusz kiadást kényszerít a háztartásokra. Amerika gazdasági ereje és jelentősége ellenére azonban a behemót Trump keresztbe fekhet a világkereskedelem széles országútján, de a történelmi folyamatot, a szabadkereskedelem felülkerekedését aligha tudja leállítani. Lehet, hogy még fegyveres konfliktusokba is keveredhet, de a világ ellen nincs esélye a győzelemre.
A szerző blogbejegyzése 2025. április 12-én.
