Vasile Terciu magánvállalkozó nem bírta tovább, és az adósságok elől menekülve eladta Iaşi-i cementgyárát a svájci óriáscégnek, a Holcimnek.
A Szenátus hallgatólagosan elfogadta a törvénytervezetet, amelynek értelmében két külföldi tulajdonban lévő bankot (a Raiffeisenről és a Román Kereskedelmi Bankól van szó) mentesítenének ama kötelezettségük alól, hogy visszafizessék az államnak 400 millió lejes tartozásukat. Hírek szerint épp e két bank biztatta alkalmazottait arra, hogy részt vegyenek a szociáldemokrata kormány elleni tüntetéseken.
Ugyancsak a Szenátus visszautasította azt a törvénykezdeményezést, amelyik olyan értelemben módosította volna a magisztrátusok jogállására vonatkozó 2004/303-as számú törvényt, hogy az megtiltsa a bírák és az ügyészek számára, hogy titkos megállapodások alapján együttműködjenek a hírszerző szolgálatokkal. Helyreállt tehát a bukaresti humor által „binomiális együtthatónak” nevezett politikai igazságszolgáltatás.
Az Egészségügyi Minisztériumban egy tiszteletbeli miniszteri tanácsosa szabályosan lopja a személyi adatainkat, miközben a miniszter legnagyobb gondja a koronavírus harmadik hullámának idején az, hogy soron kívül oltottak be koronavírus ellen 7000 személyt.
A jelenlegi kormánykoalíció eltökélt szándéka, hogy megszüntesse a magisztrátusok által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges nyomozó hatóságot (SIIJ). Ezzel visszaáll az a 2017 októbere előtti állapot, amikor az ügyészek bármikor vádat emelhettek (vagy ezzel zsarolhattak) bírákat, akik nem voltak hajlandóak az ügyészségnek tetsző ítéleteket hozni. (Lásd Stan Mustaţă bíró rejtélyes elítélésének és halálának történetét.)
A koalíció nyíltan beszél olyan tisztségek politikai algoritmus szerinti leosztásáról, mint a közszolgálati rádió és televízió elnök-vezérigazgatói posztjai, vagy a Nép Ügyvédje.
A kormány befagyasztotta a béreket, nem tartja tiszteletben a nyugdíjak 40 százalékos emelését előíró törvényes rendelkezéseket, ehelyett átfogó nyugdíjreformot hirdetett meg, amelyből eddig azonban még nem láttunk semmit. A parlament szükség-költségvetést szavazott meg, az infláció mértéke pedig hónapról hónapra emelkedik.
Egyébként nem történik semmi. A nagyobb szakszervezeti tömörülések tessék-lássék akciókba kezdtek, a máskor oly aktív civil társadalom mélyen hallgat. A legnagyobb ellenzéki párt parlamenti vitanapokon engedi ki magából a gőzt, idejekorán beletörődve, hogy a végén leszavazzák őket és minden marad a régiben.
Úgy tűnik, hogy mindez teljesen eurokonform: a legnagyobb mértékben megfelel a multinacionális vállalatok érdekeinek. Románia nem problémás országa az Európai Uniónak, nem kell vele külön foglalkozni. Az ország külpolitikája is rendben van, az Országos Védelmi Stratégia ellenséges országnak minősítette Oroszországot és Kínával sem kacérkodik. (A cernavodai atomerőmű felújítására ajánlatot tevő kínai céget elhajtották.)
Minden jel arra mutat, hogy Románia feladta. Nem tudja, de nem is akarja megállítani az ország eljelentéktelenedését, nemzeti érdekeit nem kívánja képviselni. Félreértés ne essék. Eszemben sincs számon kérni az ország vezetésétől a magyarországihoz vagy lengyelországihoz hasonló illiberalizmust és az oktalan szabadságharcot az EU-val szemben. Ostobaság lenne megkérdőjelezni a közösséghez tartozás előnyeit. Mi több, hiszek az európai szolidaritás szükségességében és előnyeiben.
Ez azonban nem jelent egyet a teljes önfeladással, a kritikus hangok elfojtásával, a belső párbeszéd felszámolásával, a valódi ellenzék – igazságügyi befolyásolást is felhasználó – ellehetetlenítésével, azzal hogy az államfő saját kormányt, saját parlamentet, a hírszerző szolgálatok saját államfőt, a külföldi érdekcsoportok pedig saját román titkosszolgálatokat hozzanak létre. Mert ez történik: egyfajta komprádor elit konszolidációja az ország élén, amelyhez az RMDSZ is asszisztál, sőt olykor – a magyarországi példa által inspirálva – tevékenyen részt vesz.
A nagyszabású privatizációs tervek (Tarom, Hidroelectrica, Nuclearelectrica, Romgaz stb.), az állam úgymond „feltőkésítése” nem más, mint az ország gazdasági és politikai kiszolgáltatottságának bebetonozása.
