KOORDINÁTÁK
Egy adott kultúra fejlettsége, jellege, és szerkezete visszafordíthatatlan történelmi folyamat eredménye. Nos, ha ennek a kultúrának fejlesztésén, struktúrájának javításán gondolkodunk, ezt a meghatározó tényezőt semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Korszerű művelődés légüres térben nem jöhet létre, aki nem figyel a gyökerekre, az könnyen olyan hibákat ismételhet meg, illetve ugyanolyan vagy hasopló problémákkal, kulturális válságjelenségekkel kerülhet szembe, amelyek ma fejlett kultúrákat sorvasztanak. Művelődésfejlesztő prognosztikáink akkor reálisak, ha e tényezőkkel számolnak, s a helyesen értelmezett korszerűség parancsait egyeztetik megőrzendő specifiumokkal.
Évekkel ezelőtt vita indult kultúránk irodalomközpontúságáról… Főképp elmarasztaló értelemben. Ez a vita befejezetlen, torzó maradt, a hamu alatt máig is parázsló gondolatokkal – indulatokkal.
Ennek okát elsősorban abban látom, hogy sokan az adott művelődési állapotot kórképnek tekintették, s okokkal, tendenciákkal mit sem törődve azonnali sebészi beavatkozást írtak elő. Erre – persze –, az „altera pars“ kiáltott vétót. Nos, mindegy, a szálak teljes felfejése helyett jobb volt abbahagyni. Egy dolog azonban bizonyos: kultúránk szerkezetében még mindig markánsak a humán vonások, ez pedig – volens nolens – még hosszú ideig így lesz. Mindez nem jelenti egy korszerű kultúra koordinátarendszerében a reáliák elhanyagolását, sőt: a helyes arányok kiépítésének igényét, a teljes „elhumanizálódás” vagy „eltechnokratizálódás” megelőzési szándékát, a kultúra végzetes kettészakadásának tervszerű tagadását.
A KORSZERŰ KULTÚRA TERMÉSZETRAJZA
A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunizmus felé vezető út szükségletei, természete a kultúrától elsősorban sokoldalúságot követel. Ebben a vonatkozásban a korszerűség egyet jelent a sokoldalúsággal, folytonosan figyelő szemmel a fejletlenebb területekre, ha úgy tetszik, prioritásokra. Régen a művelt ember fogalma elsősorban humán műveltségűt jelentett. Ma s a jövőben egyre inkább, ez korántsem kielégítő. Sőt, nem nevezhető művelt embernek az, aki humán kulturáltsága mellett a természettudományok, a technika alapvető s a kor által megkövetelt elemeivel tisztában nincs.
A modern kultúra jellemzőin gondolkodva tovább mennék, s azt a második tételt kockáztatnám meg, hogy a korszerűség egyet jelent a kultúra permanenciájával. A gazdaság, a politika mobilitása, a tudomány és technika világokat és világképeket döntő rohamos fejlődése rövidesen múzeumi leltárba sorolja a művelt ember fogalmát s helyébe a művelődő ember eszményét helyezi. A kereső nyugtalanság, a permanens kulturális ,,en garde” a jellemzője ennek az embertípusnak.
Harmadszor, de nem utolsósorban a korszerűség egyet jelent a kultúra aktivizmusával. Egy önmagában kielégült, l’art pour l’art kultúra helyett aktív, a gazdaság, a társadalom, az ember szükségleteihez szorosan kapcsolódó műveltségre van szükség. Ez az igény, ez a feladat csak hangsúlyozza a művelődés humánus vonásait minden non- és ellenkultúrával szemben. A korszerű kultúra aktivizmusá így egyet jelent a kultúra humanitásával, a szocializmus és kommunizmus legigazabb művelődési eszményeivel.
KULTÚRA ÉS ISMERETTERJESZTÉS
Csak mindezeket végiggondolva tudtam megközelíteni a tudományos ismeretterjesztés, az ismeretterjesztő irodalom kiadásának sokrétű és egyszerűnek igazán nem mondható kérdéskörét. A tudományos ismeretterjesztés feladatát elsősorban abban látom, hogy a korszerű kulturális világképet közvetítse – és nem a „big Science” szintjén – a tömegeknek. De igen árnyaltan, mert ezek a „tömegek” sem a generációs kép, sem kulturális szint, sem az érdeklődési kör tekintetében nem egységesek. Legalábbis egyelőre. A mindenre kiterjedő ismeretterjesztésnek a hagyományokra épülő korszerű kultúra fent vázolt jellemzőit és az itt említett árnyaltságot egyaránt figyelembe kell vennie. Tovább menve, a mass media valamennyi formájára ki kell terjednie, gondosan figyelve az összehangolásra, az átfedések elkerülésére. Sajnos, a tömegkommunikációs eszközök ilyen együttműködése, egy ilyen ismeretterjesztő munkamegosztás a gyakorlatban még nem alakult ki.
ISMERETTERJESZTÉS ÉS KÖNYVKIADÁS
De hagyjuk ezt, s maradjunk a könyvkiadásnál, hisz Horváth Andornak Ferencz Imrével, az Albatros szerkesztőjével készített interjúja (A Hét, 38. sz.), Dankanits Ádámnak, Fey Lászlónak és Fülöp Gézának az írásai (A Hét, 40. sz.) indították el bennem ezeket a töprengő gondolatokat. Aminthogy mások is új meglátásokkal, gyümölcsöztető ötletekkel jöttek; Selinger Sándor kolozsvári és Ferenczy Lajos vlahicai levele ezt bizonyítja. Nos, ismeretterjesztés és könyvkiadás… Vannak eredmények ezen a téren. Szépek, sőt biztatóak. A Kriterion Korunk-könyvei és Kislexikon-sorozata, a Dacia Antenna-könyvei, az Albatros, a Tudományos Kiadó egyes kiadványai feltétlenül ebbe az irányba mutatnak. De ezek az eredmények semmiképpen sem arányosak sem a lehetőségekkel, sem a szükségletekkel, sem pedig a szerzői erőkkel.
Miért?
Elsősorban azért, mert sem kiadói, sem kiadóközi szinten nem alakult még ki az ismeretterjesztő irodalom kiadásának egységes szisztémája, átgondolt koncepciója.
Pedig a legutóbbi pártdokumentumok, a programtervezet kultúrafejlesztő tézisei nemcsak lehetőséget nyújtanak egy ilyen szisztéma megtervezéséhez, nemcsak a követendő irányvonalakat adják meg, de elő is írják az ilyen irányú tervezést. Egy ilyen egységes koncepcióra feltétlenül szükség volna, mielőtt a további lépéseket megtennék, éspedig a kiadóközi munkamegosztást és tervegyeztetést. A kiadók azzal érvelnek – amint ezt Ferencz Imre is tette –, hogy először föl kell mérni a szükségleteket. Úgy vélem, ez az érv a kérdés megkerülése. Éppen a Dankanits által felvázolt kiadási „prioritások”, a Fülöp Géza és mások javaslatai bizonyítják, hogy a szükségletek nemcsak általánosságban, hanem a mindennapok tapasztalatára, a minduntalan felmerülő igényekre alapozva, már konkrét tervkészítési szinten is tisztázottak. A prioritásokat kiegészíteném ugyan még egy-két szemponttal, épp a fent vázolt sokoldalúsági koordináták közt, de ez most mellékes, itt az elsősorban fejlesztendő szektorokról van szó.
És ami a szerzőket illeti? Horváth interjúja a Szerzősürgető címet viseli. Ezt én úgy érteném, hogy a szerzőket aktivizálni kellene. Mert szerzők vannak, ténylegesen és virtuálisan egyaránt. A Kriterion és- Dacia tudományos ismeretterjesztő szerzői, A Hét és más lapok körül kialakult szakírói gárda, a tanárok, szakemberek, egyetemi hallgatók erre hajlamos, nem is szűk köre a biztosíték, a fedezet egy ismeretterjesztő program megvalósítására.
Nos, a lehetőségek adottak, a szükségletek körvonalazottak, a szerzői erők készen állnak. Most már a kiadókon a sor, hogy tervstruktúrájukat javítva-módosítva, terveiket összehangolva tudományos ismeretterjesztő munkák megjelentetésével egy korszerű, sokoldalúan fejlett, az élet szükségleteihez kapcsolódó kultúra széles körű ismertetését, terjesztését munkálják.
Megjelent a Hét V. évfolyama 45. számában, 1974. november 8-án.