Donald Trump elnöksége már első turnusában is súlyos veszélyt jelentett a Nyugat háromnegyed évszázados szövetségi rendszerére. Ostorozta a szövetségeseket azzal vádolva őket, hogy nem járulnak arányosan hozzá a szövetségi rendszer, a NATO kiadásaihoz és nem tartják be előírásait, ezért az USA, mint állította, fizeti “száz százalékig a szervezet kiadásait”.
Ez – mint Trump annyi kijelentése – nem volt igaz. Az USA védelmi kiadásai a többi NATO tagország kiadásainak 71 százalékával voltak egyenlőek, míg az amerikai kormány a szervezet kiadásainak 22 százalékát fizette. John Bolton, Trump volt biztonsági tanácsadója 2024 februárjában nyíltan kimondta, hogy Trump célja a szövetségesek ostorozásával “nem a NATO erősítése volt, hanem a kilépés előkészítése”. Most, új elnöki kampányában ő és alelnökjelöltje, J.D. Vance nyíltan kimondta, hogy Európa védje meg magát, Amerika külpolitikai preferenciája többé nem Európa, hanem Kelet Ázsia és a Közel-Kelet.
Amerika történelmének legnagyobb részében izolációs politikát követett. Ennek elveit már az USA első elnöke, George Washington leszögezte 1796-os leköszönő beszédében: “Ami a többi nemzetet illeti, politikánk a kereskedelmi kapcsolatok növelése, miközben a lehető legkisebb politikai kapcsolatunk legyen velük… A világ egyetlen országával sem szabad állandó szövetségben lenni”. Ez az álláspont mintegy a következő másfél évszázadra valóban meghatározta az amerikai politikát. 1801-ben Thomas Jefferson elnök beiktatási beszédében jelentette ki: “kormányunk alapelve a béke, kereskedelem, és barátság minden nemzettel, de szövetség senkivel”. 1823-ban James Monroe elnök hírhedt doktrinájában leszögezte, hogy Amerika távol tartja magát Európa háborúitól. Az USA semleges maradt az I. világháború első három évében. Csak akkor lépett be, 1917 április 6-án, a háborúba, amikor az Atlanti óceánon német tengeralattjáró-támadások indultak, valamint amikor Mexikó biztatására a német titkos diplomácia fontolgatni kezdte, hogy megtámadja az USA-t. Ezt követően azonban visszatért izolációs politikájához. Woodrow Wilson elnök nem is írta alá a Versailles-i békeszerződést. A Szenátus pedig 1920-ban elutasította a csatlakozást az Egyesült Nemzetekhez.
Ez a politika dominált Amerika két világháború közötti évtizedeinek legnagyobb részében. Még az 1930-as évek vége felé is a semlegesség elvét hangoztatta a Kongresszus, sőt 1937-ben elfogadta a Semlegességi Törvényt. 1937-ben Roosevelt elnök a “Quarantine beszédben” megerősítette, hogy az USA semleges marad. S Amerika valóban semleges maradt, amikor Mussolini megtámadta Etiópiát, semleges maradt a spanyol polgárháborúban, sőt akkor is, amikor Hitler megtámadta Lengyelországot. Roosevelt elnök a lakossághoz intézett kiáltványában még a világháború kirobbanásakor, 1939 szeptember 1-én is azt ígérte, hogy megpróbálja távol tartani Amerikát a háborútól, de figyelmeztetett, hogy “ha bárhol háború zajlik, egyetlen nemzet biztonsága sem sérthetetlen és nem szolgálja az ország érdekét, hogy minden áron távol tartsa magát a háborútól”. Amerika lakossága ekkor két táborra szakadt, a be nem avatkozás és a beavatkozás táborára. Az USA végül csak akkor lépett be a háborúba, amikor Japán 1941 december 7-én Pearl Harborban orvtámadást intézett ellene. Az európai háborúba pedig a fasiszta hatalmak rángatták bele, hiszen amikor az USA hadat üzent Japánnak, Hitler, Mussolini, sőt még Horthy is hadat üzent az USA-nak.
Az amerikai politika radikálisan megváltozott a II. világháború után. Amerika a háborúból vezető világhatalomként emelkedett ki, és ezt a pozicióját fenn is akarta tartani. Nem vonult vissza izolációs védőbástyái közé. Megindult a több évtizedes rivalizálás a Szovjetunióval.
A sztálini Szovjetunió expanziós politikája, a potsdami és jaltai konferenciák elveinek sorozatos megsértése vezette az USA-t a nyugati szövetségi rendszer létrehozására és 1949 áprilisában a NATO (North Atlantic Treaty Organization) megalapítására az USA, Kanada és tíz európai ország – Belgium, Dánia, Izland, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália és Anglia – részvételével. A katonai szövetség nagy erejét az az alapelv adta, hogy egy tagország elleni támadás az összes tagország elleni támadásnak minősül. A szerződés aláírásakor Truman elnök beszédet mondott, melyben kijelentette: ”Ez egy egyszerű dokumentum, de ha létezett volna 1914-ben és 1939-ben, és mindazok a nemzetek, melyek most itt képviselve vannak, támogatták volna, akkor megakadályozhattuk volna a két világháborút”.
A NATO megalapítását követően igen hamar megindult a szövetségi rendszer kibővülése: 1952-ben Görög- és Törökország, 1955-ben Nyugat Németország csatlakozott, 1982-ben Spanyolország, 1999-ben Csehország, Magyarország és Lengyelország, 2004-ben a többi volt Szovjet Blokk ország, 2009-ben Horvátország és Albánia, majd Montenegro és Észak Macedónia, 2023-24-ben pedig Finnország és Svédország végülis 32 tagra bővítette a NATO tagországainak számát.
Az amerikai közvélemény ma nem támogatja az izolációt. A Gallup közvéleménykutatás 2024 márciusában azt mutatta, hogy az amerikaiaknak mindössze 12 százaléka támogatná a NATO-ból való kilépést és további 16 százaléka helyeselné az amerikai közreműködés csökkentését. Ez határozott változás az amerikai közgondolkodásban.
A NATO biztosította a Pax Europaea-t, Európa történelmének talán leghosszabb békés korszakát. Rendet tartott a kontinensen, megállította az agressziót Boszniában és gátat szabott az orosz agressziónak. Amikor 2001 őszén terrorista al-Qaeda akciót hajtottak végre az USA ellen, amelynek közel háromezer halálos áldozata volt, a NATO megtorló akciót vezetett a Talibán ellen Afganisztánban. Amikor Oroszország elfoglalta a Krim félszigetet 2014-ben, a NATO megszakított vele minden kooperációt. A NATO tervezett további kibővítése ma önálló, volt szovjet tag-köztársaságok befogadásával tovább szigeteli el Oroszországot és zárja el útját az önállóvá vált tagországok tervezett és Ukrajnában elkezdett bekebelezésére.
Egy esetleges Trump-adminisztráció NATO-ellenes lépéseinek megelőzéséhez erős és gyors európai válaszra, önálló európai katonai szövetségi rendszerre, feltehetően közös uniós hadsereg létrehozására van szükség. Európa, Oroszország és Belarusz nélkül 700 milliós lakosságával – szemben az USA 330 milliós népességével – ma erős. Két atom-hatalom – Anglia és Franciaország – is van Nyugat Európában. Gazdasági erejét tekintve az Európai Unió összehasonlítható áron számított jövedelme (GDP) közel azonos az USA szintjével: az USA 28.8 milliárd dollárjával szemben az Európai Unió 26.3 milliárd össz-jövedelme áll.
Európának aligha kell megijednie Trump fenyegetéseitől. De persze a legjobb az lenne, ha Trump másodszor a Fehér Háznak még a közelébe se kerülhetne.
A szerző blogbejegyzése 2024. augusztus 3-án.