Harmadik évébe lépett az Európa keleti felén dúló háború. Továbbterjedésének és egy európai világháborúvá szélesedésének útját állja az Európai Unió. Ma az EU a béke záloga és az európai együttműködés letéteményese. Ezt fejezi ki nagy szimbolikus erővel az Unió himnusza.
Az EU-nak 1986 tavasza óta van saját himnusza és zászlaja. Az európai szimbólum iránti igény – ami az összeurópai összefogás vágyából ered – már az Unió létrejötte előtt megfogalmazódott. És ahogy a vörös az indulat, düh, a forradalom színe, az európai zászló kékje bizalmat, hűséget, reményt és békét fejez ki. A körbefutó tizenkét csillag pedig a tagországok egységének, harmóniájának és szolidaritásának jelképe.
A himnusz zenéje még erőteljesebben kifejező erejű. Az eredetileg vallásos, Istent dicsőítő énekek után a XVII-XVIII. században sorra születtek az állami himnuszok. Ahogy Hollandia elsőként emelkedett fel modern társadalmi-állami berendezkedésével, úgy elsőként a világon született meg a holland himnusz is, a Wilhelmus. 1745-ből ered az angol hazafias dal, a God Save the King, amely hamarosan ugyancsak himnusszá vált, és nagyjából ugyanezen évtizedekben jött létre a spanyol (La Marcha Real) és a francia (La Marseillaise) himnusz is. Az angol himnusz amolyan inspiráló szerepet játszott, amit az is jól mutat, hogy Beethoventől Brahmsig mintegy száznegyven zeneszerző idézett belőle dallamokat szerzeményeiben. Magyarország sem késett sokáig: Kölcsey Ferenc 1823-ban írott verséhez 1844-ben szerzett zenét Erkel Ferenc.
Az Európai Unió himnusza ellenpontja az új európai háború és agresszió szellemiségének. Évszázados álom, a testvériség és béke szimbolikus kifejezése. A XIX. század közepén Victor Hugo francia író már “Európai Egyesült Államokról” beszélt. A két XX. századi európai világháború rémes pusztítása, 40-47 millió – minden tizedik – európai halála után elemi erővel tört fel a kooperáció igénye. Ennek induló lépésére 1951-ben került sor az Európai Szén- és Acélközösség, a Montán Unió létrehozásával, 1957-ben pedig a Római Szerződéssel létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget. Ebbe a szerződésbe írták bele a történelmi terv kifejezéseként az „ever closer union”, a mind szorosabb kötődésű államszövetség ideáját.
Az Unió az európai integráció ígéretes előrehaladása idején választott himnuszt: “szöveg nélkül, a zene univerzális nyelvén ez a himnusz a szabadság, béke és szolidaritás európai ideáljait fejezi ki”. Mégpedig a legnemesebb európai kulturális hagyományoknak megfelelően, Beethoven 1824-ben komponált 9. szimfóniájának diadalmas hangzású negyedik tételéből az “Óda az örömhöz” (An die Freude) című kórusművel. Ennek szövegét Schiller írta 1785-ben. Eredetileg öröm (Freude) helyett szabadság (Freiheit) szerepelt szövegében, amit azonban a cenzúra miatt meg kellett változtatnia. A 9. szimfónia formailag is nagy újítás, hiszen a műfajba Beethoven először vont be emberi hangot. Nyilván sokan vélik úgy velem együtt, hogy Beethoven zenéje valami egyedülállóan fenségeset fejez ki, s ebben nincs párja a zenei irodalomban.
Ki gondolná, hogy évtizedes munka húzódik meg emögött? Beethoven már az 1790-es években kísérletezett az Óda megzenésítésével. Ehhez 1808-ban és 1811-ben is visszatért, és a következő évben döntötte csak el, hogy az Ódát egy nagy szimfónia kereteibe illeszti. Mint fennmaradt jegyzetfüzete tanúsítja, ekkor is kétszáz különböző variációval kísérletezett, míg a végleges változatot megtalálta. A negyedik tétel önmagában huszonnégy perc hosszú, úgyszólván szimfónia a szimfóniában.
Az Unió ideális és hozzáértő választása volt ez a zene, hiszen Beethoven 9. szimfóniája a zeneirodalom úgyszólván meghaladhatatlan csúcsa, a megközelíthetetlen és elérhetetlen ideál Brahms, Mahler és Bruckner számára. Zene, amely a legerősebben befolyásolta Berliozt. Amiből Bartók is idézett. Még Richard Wagner is – aki magát tekintette a zene csúcsteljesítményének – úgy fogalmazott önéletrajzi vázlataiban (1843), hogy “Beethovenben találtam meg a modellt. Utolsó szimfóniája egy egész csodás művészeti korszak kulcsa, aminél magasabb szintet ember nem remélhet elérni…”. Amikor Wagner megnyitotta saját bayreuthi fesztiválját, nyitányként a 9. szimfóniát vezényelte – ami azóta tradícióvá vált. A 9. szimfónia hatása máig tart. A legfontosabb kaliforniai komolyzenei adó népszerűségi listáján például ez a zenemű évről évre toronymagasan az első.
A 9. szimfónia ma is az egyik leggyakrabban előadott zenemű. Az Ódát még az utcán is énekelték Chilében a Pinochet diktatúra elleni tüntetők, Kínában pedig a Tiananmen téren. A berlini fal leomlásakor, 1989 karácsonyán Leonard Bernstein az Ódát vezényelte. Történelmi pillanat volt ez, az előadás és előadók maguk is megtestesítették, amit előadtak: hiszen kelet- és nyugatnémet zenekarok tagjai, akikhez orosz, angol, francia és amerikai zenészek és énekesek csatlakoztak, valóban a világ népeinek testvériségét jelenítették meg, és természetesen az Óda “öröm” szavát az eredetileg tervezett “szabadság” szóval helyettesítették. Beethoven Ódája természetes közegébe illeszkedett abban a történelmi pillanatban. Szárnyalt a zene és ének: “testvérekről” beszélt. “Egyesítsed szellemeddel / Mit zord erkölcs szétszakít, / Testvér lészen minden ember, / Merre lengnek szárnyaid”.
Schiller verse és Beethoven diadalmas zenéje a legnagyobb európai kulturális értékek közé tartozik, és az európai népek egymásra találásának és baráti összefogásának, egyszóval az Európai Unió szellemiségének előfutára és kifejezője volt. Jellegzetes epizódként érdemes megemlíteni, hogy a Brexit, Anglia kilépése az Unióból szimbolikusan azzal kezdődött, hogy az angol delegátus tagjai hátat fordítottak az EU himnusz előadásának.
Az Európai Uniónak tehát van himnusza, mintha máris egy szövetségi állam lenne. A himnusz úgyszólván szimbolizálja az immár a felvilágosodás óta dédelgetett álmot, az Európai Egyesült Államok álmát. Vajon lehetséges-e egyáltalán egy föderális Európa létrehozása? Két tucatnál több, a legtöbb esetben évezredes hagyományra épülő, sőt évszázadokon át egymással ellenségeskedő, önálló államról van szó. Ez az államszövetség huszonnégy különböző nyelvet és ennél még több kultúrát kötne össze. Beethoven kétszáz variációt próbálgatott az “Óda” végső változatának megformálásához. Hány száz, hány ezer lépésre van szükség az egységes Európa megteremtéséhez?
Nem kis jelentősége van azonban annak, hogy már napjainkban – a közvéleménykutatások szerint – az európaiak több mint fele előnyösnek tartaná egy föderális európai állam létrejöttét, és ezt csak alig több mint egynegyedük ellenzi. Népszerű a gondolat, hogy szükség lenne egy közös védelmet szolgáló európai hadseregre és az Unió vezetőinek közvetlen választására, az Európai Parlament valódi parlamenti funkcióinak megteremtésére.
A gondolat tehát már gyökeret vert. Ennek ellenére minden lépésnél meg kell küzdeni az integráció belső ellenségeivel is. Olcsó kis nacionalisták féltik sajátjuknak tekintett szemétdombjukat. A nemzeti értékek és nemzeti lét elpusztításának „rémképét” festik a falra. Ezért javasolta Orbán Viktor 2021-ben, saját hatalma védelmében, hogy törölni kell az “egyre szorosabb unió” kifejezését az EU szerződéséből. Hát nem valósítják meg a közép-európai térségből 20 millióan a maguk európai egyesült államát, amikor más európai országban telepednek le jobb munkáért, életlehetőségért, és más országokba küldik gyermekeiket tanulni?
Az EU himnusza a béke és az európai országok testvériségének és együttműködésének kifejezője, ígéret egy olyan időszakban, amikor Európa egyes részein – Berzsenyivel szólva – “Ádáz Erynnis lelke uralkodik”, és visszaélnek a béke jelszavával, csalárd módon támogatva az agresszort. Az európai himnusz ébresztő-felrázó zenéjével sorakoznak fel az Unió tagországai, hogy végül a béke és együttműködés kerekedhessen felül.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. április 4-én.
