A magyar tanártársadalom lázad. A diákok és szülők nagy tömegei által támogatott, immár egy éve tartó sztrájkok és demonstrációk hívják fel a társadalom figyelmét egy súlyos veszélyre, a tanári pálya további leértékelődésére és lebecsülésére. A kormány gyorsan reagált: előbb a megfélemlítés eszközét használta, most pedig a törvényi szabályozást készül megváltoztatni.
Nem rejtem véka alá, hogy e témában elfogult vagyok. Nem csak azért, mert 23 éves koromtól 85 éves koromig magam is ezen a pályán működtem. Nem csak azért, mert édesapám ifjan tanító volt, és két leányom is a tanári pályán működik. Elsősorban azért, mert tapasztalhattam, hogy mit jelent egy kiváló tanár az ember életében. 11 és 18 éves korom között tanított egy történelemtanár, aki hatásával egész életpályámat meghatározta, miatta mentem a történészi pályára.
A tanári munka a társadalom egyik alapja, a felnövekvő generációk életútjának és ezzel a társadalom egészének döntő befolyásolója. Semmi sem fejezhetné ezt ki világosabban, mint a hagyományos népi bölcsesség. A kínai közmondás szerint: “Ha egy évre tervezel, vessél rizst; ha egy évtizedre, ültess fát; ha egy életre tervezel, oktasd az embereket.” Egy japán közmondás pedig azt emeli ki, hogy “Ezer, szorgos tanulással töltött napnál is többet ér egyetlen nap egy kiváló tanárral.”
Rendkívül fontos tehát, hogy a pálya vonzó legyen a legtehetségesebb fiatalok számára, hogy kiváló felkészültségű tanárok hatása alatt nőjenek fel az új generációk. Az egész társadalom érdeke ezért a tanári pálya vonzóvá tétele és megbecsülése. Sokat elárul egy-egy ország társadalmáról, hogy milyen becse van a tanári pályának.
Ha megbecsülésről beszélünk, az legalábbis két döntő tényező függvénye: a társadalmi elismerésé és a tanárok díjazásáé. Ez utóbbi maga is az elismerés kifejezője, de ettől – részben – független a társadalmi presztízs: az, ahogy az emberek a tanárokra tekintenek. Ha a megbecsülés magas, akkor a tanári kar színvonala és ennek következtében az oktatás szintje is magas. Ebből a szempontból óriásiak a különbségek az országok között.
Kezdjük a tanárok díjazásával, mivel ez egzakt módon mérhető és összehasonlítható. A gazdaságilag fejlett vagy viszonylag fejlett országok – az OECD 37 tagországa – közül Svájc fizeti legjobban a tanárait. Ezt szorosan követi Hollandia, Németország és Belgium is. Ezekben az országokban az országos átlagfizetéseknél magasabb, esetenként jóval magasabb a tanári fizetés. Svájcban például az országos 50 ezer dollárral szemben egyharmaddal több, 68 ezer dollár. Németországban a tanári fizetések éppen csak meghaladják az országos átlagot (54 ezer dollár az 52,5 ezerrel szemben). Ezzel szemben Angliában az országos átlagnál (44 ezer dollár) tíz százalékkal alacsonyabbak. Görögországban a tanárok az országos átlagfizetéseknek csak háromnegyedét kapják. Olaszországban pedig a tanári fizetések (30 ezer dollár) csak az országos átlag (48 ezer dollár) 63 százalékát érik el.
A tanárok megbecsülése és társadalmi elismertsége hagyományosan kiemelkedő Japánban, Kínában és Tajvanon, és legendásan egyedülálló Finnországban.
Ennek köszönhető, hogy bár a tanári fizetések nem magasabbak, mint az országos átlag, a tanári pálya vonzása Finnországban különlegesen nagy. Az OECD egyik elemzése beszámolt arról, hogy Finnország a kiemelkedő diákokat vonzza a tanári pályára.
Az egyetemeket évről évre tízszer annyi jelentkező ostromolja, mint amennyit felvesznek a tanárképző szakokra. A végzősök azután el is mennek tanárnak. Mint egy elemzés megállapította: “a tanári pálya társadalmi elismertsége a tanári pályát különlegesen kompetitívvá teszi”.
Sajnos a finn és az általános európai helyzetnek éppen az ellenkezője jellemzi Magyarországot. Ez nem újdonság, hiszen a tanárokat hagyományosan a “nemzet napszámosainak” nevezték. De a XXI. században ez már több, mint bűn, ez már a jövő aláásása. Az Orbán-kormány oktatási koncepciója a XXI. században egy a XIX. századnak megfelelő alapelvre épül. A legfontosabb a szakma tanulása, mint a miniszterelnök 2018-ban fogalmazta: “Ha jó szakmát választotok, akkor biztos jövő vár rátok, Magyarország és a világ legjelentősebb cégeinek lehettek megbecsült és elismert szakemberei”.
Csakhogy a XIX.-XX. század ipari gazdasága, amikor az alkalmazásban a fizikai szakmai munka dominált, és amikor egy kitanult szakma életre szóló munkalehetőséget nyújtott, átalakult. A szakmai tudás viszonylag gyorsan elavul a gyorsan fejlődő technika korában. Egy élet során általában szakmát kell váltani, esetleg többször is. Ezért vált meghatározó jelentőségűvé a széles körű általános műveltség, az általános és középiskolai képzés, mely alapot biztosít az állandó továbbképzésre és szakmaváltásra. Mint a fejlett gazdasággal rendelkezö országok példája bizonyítja, a fizikai munkások alkalmazása visszaszorulóban van, és a leggyorsabban növekvő szakmák ma széleskörű alaptudást igényelnek, vagy egyenesen felső fokú végzettséghez vannak kötve.
A magyar kormányzati politika súlyosan elavult szemlélete érvényesül a tanárokkal szembeni bérpolitika terén is. Egy 15 éves tapasztalattal rendelkező, vagyis nem kezdő tanár 2012-ben, 2013-ban és 2020-ban is az országos átlagbér 40 százalékának megfelelő fizetést kapott csupán. Ez az összes fentebb említett országnál alacsonyabb. Egy kezdő tanár, aki 17-18 évet tanult, hogy az osztályterembe léphessen, a tanulatlan segédmunkás bérével azonos fizetést kap. 2021-ben egy kezdő tanár 203 ezer forintos fizetése kereken 576 eurónak felelt meg – szemben a német kezdő tanárral, aki ennek több mint négyszeresét, 2850 euró fizetést kap.
A magyar tanári fizetések azonban nem csak a gazdag nyugati országokhoz képest nevetségesen alacsonyak. Szlovákiában, Észtországban vagy Lengyelországban is jóval magasabb anyagi elismerésben részesülnek a tanárok. Még a harmadik világbeli, latin-amerikai Kolumbiában is évente mintegy ötezer dollárral jobb a kezdő tanári fizetés.
Még megdöbbentőbb a magyar egyetemi fizetések helyzete. Egy szlovák és lengyel egyetemi oktató – összehasonlítható alapon – másfélszeresét keresi, mint magyar kollégája. Németországban a különbség tízszeres a magyarhoz képest. Nem meglepő tehát, hogy a frissen végzettek egy része nem megy tanárnak, sőt a gyakorló tanárok között tömeges a pályaelhagyás. 2022-ben már háromezerrel kevesebb tanár volt, mint egy évvel korábban, és összesen több mint 16 ezer tanár hiányzik. A matematika-, angol- és magyartanárok 14-16 százaléka, az informatikatanárok 18 százaléka hiányzott az osztálytermekből.
A magyar kormányzat tagjai nyilvánvalóan ismerik ezeket a tényeket. Akkor mi indokolhatja a politikájukat? Meggyőződésem, hogy a választási megfontolások. A Fidesz legmegbízhatóbb szavazóbázisa a kevésbé iskolázott vidék, míg az ellenzék az iskolázottabb Budapesten és a városokban erősebb. A kormányzat tehát a saját jövőjén munkálkodik. De ha a tudás és a tanulás az egész társadalom jövőjének záloga, akkor jogosan állíthatjuk, hogy a magyar kormányzat aláássa a jövőt.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. március 16-án.
