Foto: Matt Palmer/Fotrbes
Mindenekelőtt magyarázni szeretném a fenti címet. Amikor ‘sikert’ emlegetek, nem a mindennapi magyar nyelvbe átvett jiddis ‘siker’ szót említem, ami ‘részeget’ jelent. Bár igazán stílszerű, hogy Sztálin annak idején magyar fordításban azzal a címmel írt cikket, hogy Akiknek a siker a fejébe szállt. Ha siker, hát persze, hogy a fejébe szállt…
A 19. században sok jiddis szó illeszkedett be a beszélt magyar nyelvbe. Így került a budapesti nyelvbe a mázli, a haver, a sóher, a halef, a behemót, a majré, a szajré és egy tucatnyi más jiddis szó. De a címben használt „siker” szó nem az a ‘siker’, vagyis a cím nem azt jelenti, hogy ‘részeg részeget visz a hátán”, hanem jó teljesítmények sorozatát.
De térjünk a lényegre. Orbán Viktor nagyon elégedett a gazdaságpolitikájával. Ez nem meglepő, mert ő általában nagyon elégedett magával. Büszkén hivatkozik a sikeres gazdasági növekedésre. Valóban, 1990-ben az egy főre jutó magyar nemzeti jövedelem kereken 6,3 ezer dollárt tett ki, de napjainkra a 16 ezer dollárt is meghaladja. Ez bizony azt jelenti, hogy a magyar jövedelmi színt két-és-félszeresre emelkedett a rendszerváltás óta eltelt harmincnégy év alatt, mely évtizedek zömében, összesen immár mintegy tizenkilenc éven át, Orbán Viktor volt az ország kormányosa (vagy Kormányzó Ura). Ez adott alapot számára, hogy 2017-ben bejelentse: 2030-ra Ausztriát és más uniós országokat is lehagyunk majd. Önbizalomban nem volt hiány. 2024 decemberében kidülledt mellel (hassal?) deklarálta : „Először átrendezzük az európai párttérképet, és utána át akarjuk venni az európai parlamenti többségen keresztül az Európai Bizottság irányítását is”. Mindenre van bölcs magyar közmondás. Ami ide kívánkozik: “Sokat akar a szarka…”
Hagyjuk azonban ezt a gyerekes versenyt. Nézzük 2010 óta, mióta Orbán Viktor egyhuzamban kormányon van, hogyan is áll Magyarország gazdasága az Európai Unió átlagához hasonlítva. 2010-ben a magyar egy főre jutó jövedelem az Unió átlagának 63 százalékát érte el, 2023-ban viszont már 77 százalékát. Természetesen mindenki lépegetett, s végül is Magyarország helye Európán belül alig változott: 2010-ben, amikor Orbán kormányra került a világ 196 országa között a jövedelemszintet tekintve az 58. helyet foglalta el. 2023-ban pedig az 57. helyet. Közismert, hogy Európában ötven állam van. Ezek tehát nem európai szintek, ez nem igazán áttörés. Magyarország ma csak Horvátországot, Szlovákiát, Lettországot, Bulgáriát és Görögörszágot előzi meg, de –nem beszélve a Nyugatról – már lemarad Románia mögött is.
És hogyan is állunk a sokat emlegetett Ausztriával? Erről már korábban is írtam, most tehát csak a lényeget: 1990-ben, a rendszerváltás idején Ausztria fejenkénti nemzeti jövedelme 16.806 dollár volt, Magyarországé 6.348 dollár, vagyis 38 százaléka az osztráknak. Egyharmad évszázad elteltével napjainkban, miközben – hadd ismételjem meg – majdnem két évtizeden át Orbán Viktor volt kormányon, az osztrák fejenkénti GDP 51 ezer dollár, a magyar 16 ezer. A 2020-as években tehát a magyar szint az osztráknak csak 31 százalékát éri el. Jelentősen kevesebbet, mint 1990-ben.
Érdemes külön is rápillantani a lakossági fogyasztásra, hiszen az ember nem nemzeti jövedelemből él, hanem az elfogyasztott termékekből. A kép meglehetősen megdöbbentő: a nemzeti jövedelemhez viszonyítva a fogyasztás csak annak 70 százalékát éri el, miközben Lengyelországban 83, Csehországban 81 és Szlovákiában 77 százalékát. Más szóval, a nemzeti jövedelemhez képest a lakosság fogyasztása nagyon alacsony, amit semmi más nem magyarázhat, mint a lakosság egyes rétegeinek nagyon egyenlőtlen, és az alsóbb társadalmi rétegeknek aránytalanul alacsony fogyasztási szintje.
Ha mélyebben belenézünk a magyar gazdaság teljesítményeibe, súlyosabb zavarokat is felfedezhetünk. A munka termelékenysége például jóval kedvezőtlenebb képet mutat, mint a GDP általában. Ez csak az Unió átlagának 64 százalékát éri el, ami egyben azt is jelenti, hogy az Unió legfejlettebb országai szintjének még felét sem. Az innovációs képesség a legjobbaknak csak alig több mint egyharmadát és az Unió átlagának ugyancsak alig több mint felét súrolja.
És ezen a ponton ismét beleütközünk a más összefüggésekben is sokat szidott akkumulátorgyártási program elhibázottságába. A kritikák általában azt tették szóvá, hogy rossz döntés egy erősen energia- és víz-igényes, ugyanakkor rendkívül szennyező gyártási ágra alapozni a magyar gazdaság fejlesztését. Itt ehhez most hozzátehetem, hogy az akkumulátorgyártás – mint általában a villamos berendezések gyártása – esetében a felhasznált anyaghoz és energiához hozzáadott érték mindössze 19 százalékot tesz ki, s ez a magyar gazdaság esetében a harmadik legalacsonyabb jövedelem, mivel a feldolgozóipar átlagosan 24, a szolgáltatások pedig közel 59 százalékos értéknövelést biztosítanak.
Az elmúlt években a kormány mintegy ezer milliárd forintnyi állami támogatást nyújtott a Magyarországra települő elektromos autógyáraknak és akkumulátor gyáraknak. A környezetvédelmi, munkaerőpiaci, energiapolitikai szempontok mellett az ágazat hozzáadott értéket termelő képessége is azt mutatja, hogy ezektől az ágazatoktól nem várható valóságos modernizációs fordulat, amire szükség lenne.
Egyelőre korainak tűnik megrészegedni a sikertől. Ehhez eleve ‘sikernek’ kell lenni.
A szerző blogbejegyzése 2025. február 15-én.