Európában háború zajlik, a lakosság egyötöde szegény. A Közel-Kelet ugyancsak háborúban áll, és mint a kiváló amerikai újságíró, Thomas Friedman nevezte, az egész régiót a „legrosszabbik rossz” uralja. A Netanjáhu-féle szélsőjobboldali szuprematisták Izraelben és a szélsőséges Hamász a palesztin oldalon. De minden eltörpül Afrikához képest.
Tekintsünk ki néhány percre Afrikába. Harminc éve, 1994-ben került sor a történelem egyik legvéresebb epizódjára az afrikai Ruandában, amikor az ország lakosságának hutu – alacsony növésű és sötétebb bőrű – törzsbeli tagjai lemészároltak 800 ezer magas és világosabb bőrű tuszi törzshöz tartozó embert, az ország lakosságának több mint 11 százalékát; s további 2 millió, több mint a lakosság egynegyede, elmenekült az országból.
2023 áprilisa óta Szudán, a világ egyik legszegényebb országa süllyedt gyilkos polgárháborúba. A világ kétszáz országa között Szudán az emberi életlehetőségek szempontjából a 172. helyet foglalja el. Az utolsó fél évszázad legsúlyosabb éhínsége pusztít. De az ország lakossága nem ennek leküzdésén dolgozik, hanem egymás torkának esett: 245 várost és falut felégettek, 150 ezer embert megöltek, és 700 ezer, az ország lakosának egyötede elmenekült otthonából.
2024 szeptemberében érkezett a hír a Kongói Demokratikus Köztársaságból: egy, a kormány megdöntésére irányuló sikertelen puccskísérlet miatt 37 embert halálra ítéltek. Az Afrika-szerte jellemző elégedetlenség az elmúlt négy évben több afrikai országban – közöttük Csádban, Nigériában, Szudánban, Burkina Fasóban és Maliban – vezetett katonai hatalomátvételre.
1950 óta a világon 492 puccsot hajtottak végre. Ebből 220-at Afrikában. Ez utóbbiak fele, 109 sikeres volt. Az afrikai kontinens 54 országa közül 45-ben került sor legalább egy puccsra. A listát Szudán vezeti, ahol 18 sikeres vagy sikertelen puccsot hajtottak végre. Burkina Fasóban az 1966-os, 1974-es, 1980-as, 1982-es, 1983-as, 1987-es és 2014-es évben történtek puccsok. (Érdemes hozzátenni, hogy Afrikát Latin-Amerika követi 146 puccsal, aminek kereken a fele sikeres volt.) A világsajtó „puccs-hullámról” cikkezett. Ezeknek a zömét, nem véletlenül, a gazdaságilag legelmaradottabb országokban hajtották végre. Mintha erről írt volna a költő: „Az ember fáj a földnek; oly sok / Harc – s békeév után / A testvérgyülölési átok / Virágzik homlokán”. De ennek a versnek abban is igaza volt, hogy: „És hosszu béke van s az ember / Rémítő szapora, / Talán hogy a dögvésznek egyszer / Dicsőbb legyen tora”. Valóban: Ruanda és Szudán lakossága rémítő szapora, hiszen Ruanda 1950 és 2024 között közel hétszeresére, 2,1 millióról 14,2 millióra, Szudán népessége pedig nyolcszorosára, 6,2 millióról 50,5 millióra duzzadt.
Az idézett verset 1846-ban Vörösmarty Mihály írta azzal a találó címmel, hogy Az emberek. Ihletését egy Ruandához vagy Szudánhoz hasonló esemény adta: a lengyelországi Galíciában lejátszódott vérengzés, az osztrákok elleni nemesi felkelést parasztfelkeléssel felszámoló Habsburg-machináció. Ez az egyik kedvenc versem, amit aktualitása miatt gyakran idézek. Vagyis semmi köze a ruandai és szudáni mészárláshoz. Vagy talán mégis? Vörösmarty valami örök emberit ragadott meg, ami nagyon is kapcsolatos a mindenkori Ruandákkal és Szudánokkal?
Nem állhatom meg, hogy ne mondjam ki: micsoda szégyen volt ez a két vérengzés Afrikára nézve! Micsoda kontinens! Barbár afrikaiak! A középkorban élnek, hogy azért ölnek embereket, mert más törzshöz tartoznak? Jaj, úgy látszik, ma nincs jó napom: hát csak nem felejtem el, hogy mintegy két generációval előbb az emberi civilizáció csúcsának hitt Európa közepén engem is meg akartak ölni, pedig nem is voltam tuszi. De nem voltam egyedülálló eset sem: a németek és segítőik 6 millió embert mészároltak le, mert más valláshoz tartoztak. Mintegy 7 milliót Oroszországban a sztálini évtizedek alatt, mert más nézeteket vallottak, vagy más elgondolásuk volt életformájukról, mint a diktátornak; a II. világháború éveiben 47 millió embert öltek meg Európában, mert más nemzet polgárai voltak. „Az ember fáj a földnek…”
De nézzünk csak kicsit körül az egyik említett afrikai országban, Ruandában. Vajon mi okozta ezt a tragédiát? Szembetűnő, hogy ez az egyenlítőtől délre, Közép-Kelet-Afrikában fekvő, tengerpart nélküli ország a legkisebbek egyike Afrikában, mindössze kicsit több mint 26 ezer négyzetkilométeres területével, vagyis alig nagyobb, mint Magyarország egynegyede. 1994-ben több mint 7 milliós lakosságával viszont Afrika egyik legsűrűbben lakott országa volt. Ruanda korai századairól nem sokat tudunk. A XVI. században azonban egy tuszi vezette királyság alakult itt. Ez talán Afrika egyetlen országa, melynek határait nem a gyarmatosító hatalmak rajzolták meg íróasztalaikon vonalzókkal, hanem már azonos területen és határok között létezett az európaiak XIX. századi hódításakor. Erre itt német gyarmatosítók érkezésével került sor, de a német gyarmati uralom mindössze 1894 és 1918 között működött. A háború és Németország veresége után az Egyesült Nemzetek (a szomszédos Burundival együtt) Belgium ellenőrzése alá helyezte az országot. Ez az állapot 1962-ig maradt fenn, amikor Ruanda önálló országgá vált.
Az önállóság hat évtizede alatt egyes szférákban jelentős fejlődést tapasztalhattunk. Ezt leginkább abban láthatjuk, hogy a lakosság élettartama ugrásszerűen megnövekedett. Míg 1950-ben, sőt 1966-ban is csak 40-43 évet éltek átlagosan, mára ez 66 évre ugrott. Az ország gazdasága a 2015 és 2024 közötti időszakban már évente 7 százalékkal növekedett. Ennek ellenére Ruanda ma is a világ legszegényebb országai közé tartozik egy főre jutó, mindössze 940 dolláros nemzeti jövedemével, ami a világátlag 7 százalékával és a magyar szint – elképzelni is nehéz – egyhuszadával egyenlő. (Csak megemlítem, hogy Szudán még ennél is szegényebb 608 dolláros fejenkénti jövedelmével 2020-ban.) A munkaképes korú lakosságnak csak a fele dolgozik, és a gazdaság szerkezete meglehetősen elmaradott. A lakosság közel fele (45 százalék) a mezőgazdaságban, jórészt önellátó farmerként él, mindössze 17 százalékuk dolgozik az iparban, s 38 százalék a szolgáltatásokban. (És ez még istenes Szudánhoz képest, ahol az agrárnépesség 80 százalékra rúg. Szudán a világ legszegényebb országa, ahol a lakosság több mint 80 százaléka mély nyomorban él.) Vörösmarty verse ebben a vonatkozásban is száz százalékban ül: „Mi dús a föld, s emberkezek még / Dúsabbá teszik azt, / És mégis szerte dúl az inség”. A gazdasági lemaradásban nagy szerepet játszik az iskolázatlanság. Ruandában a felnőtt lakosság fele nem tud írni-ovasni, s egy-egy generáció kevesebb mint fele (41 százaléka) iratkozik be középiskolába, míg az egyetemre beiratkozók száma egy-egy generáció 7 százalékát sem éri el. Ennél rosszabb állapot csak két-három további afrikai országot jellemez.
A csatabárdot Ruandában elásták. Még a hutu és tuszi szavak használatát is betiltották. Ez azonban kevéssé változtat a veszélyes etnikai megosztottságon a négy hivatalos nyelvet beszélő országban. Talán az életszínvonalat romboló túlszaporodás is lelassul, hiszen – bár ez még mindig nagyon magas szám – ma már „csak” átlagosan 3,3 gyermek születik egy családban.
Remélni szeretnénk, hogy Vörösmarty borúlátása – „Az emberfaj sárkányfog-vetemény / Nincsen remény! nincsen remény!” – nem helytálló. A már békés Ruanda az utóbbi időben elért gyorsuló gazdasági fejlődése magával rántja majd a társadalom iskolázottságának növekedését és emberi életszínvonalának javulását is. Felcsillan valami remény. És akkor Szudánra nézünk. Örök érvényű hát Vörösmarty borúlátása?
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 46. számának Publicisztika rovatában 2024. november 15-én.
