„Szabadságunk a sajtó szabadságán nyugszik – írta 1786-ban Thomas Jefferson, az USA egyik alapítója és harmadik elnöke –, ennek bármily korlátozása a szabadság elvesztését okozza.”
Ebben a témában autentikus vagyok, hiszen életem fontos epizódjaként újságot is szerkesztettem: tizenhat-tizenhét évesen a Diák című iskolai lapot, melynek anyagi függetlenségét azzal alapoztuk meg, hogy a környékbeli iskolaszerüzletektől hirdetéseket vettünk fel. Tanáraink nem szóltak bele, hogy mit írunk és kik között terjesztjük a lapot. Azért idézem fel ezt az epizódot, mert 2025. augusztus 8-án hatályba lépett az Európai Unió Parlamentje által 2024 februárjában elfogadott európai rendelet A tömegtájékoztatás szabadságáról (European Media Freedom Act). A rendelet a médiapluralizmusról, a szerkesztői szabadságról és az ingyenes és plurális tájékoztatáshoz való hozzáférés jogának védelméről szól.
Egyetlen olyan tagállam volt, amely ezt a törvényjavaslatot ellenezte. Találja ki a kedves olvasó, melyik ország volt az: bizony, Magyarország. Sőt a magyar kormány még be is perelte az Európai Uniót a rendelet miatt. Orbán Viktor kormányának kicsavart értelmezésében ugyanis az sérti a magyar szuverenitást, és tagállami hatáskört von uniós szintre. Orbán örökös szuverenitásvédelme végül is az Európai Unió minden lépését ellenzi, kivéve az unió által Magyarországnak adott támogatási milliárdokat.
Orbán még liberális múltjának maradványait vetkőzte le első kormánya idején, ezért akkor nem vétózta meg az Európai Unió Alapvető Jogainak Nyilatkozatát, amelyet 2000-ben fogadtak el. Később nyilván a magyar szuverenitás elleni lépésnek tartotta volna, hogy az ország csatlakozzon az emberi méltóság, szabadság, egyenlőség és szolidaritás törvényéhez, nem beszélve a demokrácia és a törvényesség elvéről, melyek egészen világosan a magyar szuverenitás megsértését eredményezik.
Ha egy ország csatlakozik egy szervezethez, akkor ezzel automatikusan feladja önállóságának bizonyos elemeit. Ha egy ország csatlakozott az unióhoz, és élvezi az EU vámmentes közös piacának hatalmas előnyeit, akkor természetesen nem tehet egyedi vámintézkedéseket az unió tagállamai ellen. Ha csatlakozott a NATO-hoz, akkor ezzel feladta önálló katonai akcióinak lehetőségét. Nevetséges és lehetetlen egyszerre ragaszkodni is a maradéktalan szuverenitáshoz, ugyanakkor élvezni az unióhoz való csatlakozás minden előnyét. Ráadásul az emberi szabadság és sajtószabadság európai intézményéhez való csatlakozásért semmiről sem kell lemondani, kivéve az ellenzéki hangok elnyomását és az ilyen sajtótermékek buzgó megszüntetését. Ezekről bizony le kellene mondani.
A sajtószabadság követelése a XVII–XVIII. századokra nyúlik vissza, vagyis egyidős a sajtó történetével. Az első valódi újság ugyanis Strasbourgban 1605-ben jelent meg, s ezt gyorsan követték újabb újságok; 1702-ben az első angol újság, a Daily Courant. Három évvel később az első magyar újság, a Mercurius Hungaricus is napvilágot látott. Az 1860-as években már hatezret, a következő évtizedben ennek kétszeresét és 1900-ban már tizenkétezer újságot adtak ki.
1644-ben a költő John Milton Areopagitica című pamfletje fogalmazta meg az elsők között a sajtó szabadságának követelményét. Ebben Milton az angol parlament által hozott törvényre reagált, amely kormányjóváhagyást követelt minden könyv vagy nyomtatott anyag publikálásához. 1733-ban az amerikai John Peter Zenger állt a bíróság előtt egy kritikus cikke miatt, melyet a New York-i angol kormányzó ellen írt. A bíróság felmentette Zengert.
A valóságos történelmi fordulópont 1766. december 2-án történt, amikor a svéd parlament elfogadta a világ első törvényét a sajtó szabadságáról, megszüntetve a kormánycenzúrát. A sajtószabadság biztosítását azóta a demokrácia tartópillérének tekinthetjük. Aki csak egy kicsit is ismeri a magyar történelem sorsfordító eseményeit, azt is tudja, hogy a magyar forradalom 1848. március 15-én a „Mit kíván a magyar nemzet” 12 pontba foglalt követelésével indult, s e 12 pont között az első helyen a sajtó szabadságának követelése állt. Petőfi Sándor 1848. március 15-én írta naplójában: „Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs.”
Ha a kedves olvasó azt gondolja, hogy a sajtószabadság ma már világszerte biztosított jog, sajnos téved. A világ kereken kétszáz országából mindössze tizennyolc-húszra mondható ez csak el. Norvégia, Hollandia, Svédország, Finnország, Dánia és Írország vezeti a sort. Ugyanakkor a legrosszabbak között találjuk Észak-Koreát, Kínát, Szíriát, Iránt, Oroszországot, Egyiptomot, Venezuelát és Törökországot. Magyarország a középmezőnyben, a hatvanhetedik helyen helyezkedik el. Ez meglehetősen szégyenletes, ha figyelembe vesszük, hogy Európában ötven állam van.
Hogyan akadályozzák a sajtó szabadságát? Ennek sokféle módja és lehetősége van. Donald Trump például egyszerűen „hamis híreknek” (fake news) nevez minden neki nem tetsző hírt és hírforrást. A lejáratás mellett még ugyancsak békésebb módszer a pénzügyi források manipulációja. A kormány pénzügyileg támogathatja azokat a sajtóorgánumokat, melyek kormánypártiak, ezeknek juttathatja hirdetéseit, s elzárhat forrásokat a kormánytól független s különösen a kormányt kritizáló sajtóorgánumoktól. Magyarországon jól ismert ez a módszer. Ennél brutálisabb, de egyszerű megoldás, hogy sajtóperek tömegét zúdítják az újságírókra. 2014-ben állapították meg, hogy „az elmúlt tíz évben 258 sajtóper indult”. A 2010-es évek mindegyikében 250-300 sajtóper akadályozta Nagy-Britanniában az újságírói szabadságot. (A sajtóper kifejezést és fogalmát kora gyerekkoromban megismertem, mert Édesapám néhány évig egy szakmai lapot szerkesztett, és az általa bírált hatalmasságok a sajtóperek tömegét zúdították rá.)
A sajtóper azonban még mindig viszonylag „finom” módszer az elhallgattatásra. Keményebb és hatásosabb a kellemetlenné váló újságírók bántalmazása. 2024-ben az ilyen incidensek közel kétharmada Oroszországban történt. Még radikálisabb az újságírók bebörtönzése. 2024 végéről rendelkezésre álló adat szerint a világon 361 újságíró volt bebörtönözve. Mohammed Al-Ghamdi szaúd-arábiai újságírót, amikor már elhagyni készült a börtönt hatéves büntetése letöltése után, újabb huszonhárom évre ítélték el. Ebből a szempontból a világ legrosszabb öt országa Kína, Izrael, Mianmar, Belarusz és Oroszország.
És a bebörtönzés még nem is a legkegyetlenebb fegyver a sajtószabadság ellen. A szabad sajtó legszélsőségesebb „kritikája” az újságírók meggyilkolása. 1993 óta kereken 2700 újságírót öltek meg a világon, hetente általában két újságírót. Ebben Irak és Mexikó jár élen 578 újságíró megölésével. Ezekhez azonban felzárkózóban van Afganisztán, Jemen és Szomália. Oroszországban és Indiában 110-116 újságírót gyilkoltak meg.
A Riporterek Határok Nélkül 2025-ös globális sajtószabadság-indexében Magyarország az Európai Unió tagországai között – csupán Bulgáriát, Ciprust és Görögországot előzve – a negyedik legrosszabb helyen áll. A kormány a sajtóorgánumok 80 százalékát tartja kézben. Négy évszázada folyik a küzdelem a sajtó szabadságáért, de mintha csak most kezdődött volna.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 34. számának Publicisztika rovatában 2025. augusztus 22-én.