A világtörténelem máig legsúlyosabb gazdasági válságának a közepén, 1930-ban születtem. Szerető, meleg családi környezet vett körül. Hosszú életem során ugyancsak zajlott a történelem. Magyarország Hitler szövetségese lett és a fasizmus hódított teret. Egyik gyerekkori jóbarátom egyenruhás nyilaskeresztes gyilkossá vált. Ő adott át engem is a németeknek. Világháború, Budapest bombázása, a világtörténelem máig legsúlyosabb inflációja, amikor az árak tizenöt óránként duplázódtak és 1946 júliusában az inflációs ráta 42 kvadrillió százalékot ért el. Rendszerváltások, forradalmi felkelés, ínséges évek nyomasztó világa vett körül. Amikor 1956-ban lakásomból begyalogoltam az Egyetemre, a Rakóczi úti fákon akasztott emberek lógtak. Éveknek kellett eltelniük, hogy azután jóra forduljon az élet.

Ha életem egyetlen epizódjával akarom jellemezni magam, akkor talán azt az élményt eleveníteném fel, amikor négy-ötévesen ültem Lakner bácsi gyermekszínházában, s a kezdés előtt feltettem a lábam az előttem lévő székre, melyre hamarosan ráült valaki becsípve a lábamat. Nem szóltam. Édesanyám egy idő után rám nézett és látta, hogy a fájdalomtól patakzanak a könnyeim. Tudok tűrni. Erre nem egyszer szükségem is volt.

Ültem az iskolapadban a Wesselényi utcai elemi iskolában és a Szentdomonkos utcai gimnáziumban Budapesten. Itt kaptam életre szóló ajándékomat néhány kiváló tanáromtól. Itt kezdtem úgyszólván falni a világirodalmat, itt határoztam el, hogy történész leszek. Ültem börtönben Veszprémben és Komáromban. Ez utobbi börtönben tetves és rühes lettem. Ültem a lezárt marhavagon padlóján, már egy hete voltunk úton, a kis buci-kenyér amit az útra adtak, rég elfogyott. Ültem a priccsen Dachauban és éhezve az evésről beszélgettünk. Hogyan jobb, vastagon vagy vékonyan kenni a vajat a kenyérre? Ültem, és óriás korsóból ittam a sört Münchenben az 1589-ben alapított Hofbräuhaus-ban ahol Hitler1920 február 24-én meghirdette programját. Ültem a new yorki Columbia Egyetem könyvtárában, ahol meghívás nyomán egy évet tölthettem, olyan könyveket olvastam, melyekhez addig nem juthattam hozzá. Felfedeztem magamnak a világot. Utána körbeutaztam az Egyesült Államokat, és huszonkét egyetemen tartottam előadásokat.

Ültem lovon Kaliforniában, ültem teveháton a Gobi sivatagban, ültem elefánton Indiában. Ültem negyed éven át deréktól fejtetőig gipszépítményben, amikor egy szerencsétlen balatoni fejesugrás után eltörtem az ötödik gerinccsigolyámat. Egy másik baleset nyomán meg kellett lékelni koponyámat, melyet belül elöntött a vér. Autót vezettem Mexikóban és Japánban, úsztam a budapesti Fedett Uszodában, a Dunában, a Jordán folyóban, az Atlanti és a Csendes oceánban. Ültem velem egyidős német Roland barátom regensburgi házában, háborús élményeinket elevenítettük fel: mikor én Dachauban rabosodtam, őt gyerekkatonaként besorozták Hitler hadseregébe.

Ültem a Magyar Tudományos Akadémi elnöki szobájában, dolgozószobámban. A falon Szechényi István portréja, ha kinézek az ablakon, akkor a Szechényiről elnevezett Lánchidat látom. Akadémiai elnöki megválasztásom után egy kávé mellett ültem Kádár János dolgozószobájában, aki szenvedélyesen és kicsit ellenségesen „káderezett”: hol laktunk, mi volt apám foglalkozása?

Ültem a Dunakorzó asztalkájánál, és egy kávé mellett a Budapestre látogató Jorge Semprunnal beszélgettünk “nagy utazásainkról”. Semprun, ekkor már valóságos legenda, 1988 és 1991 között Spanyolország kulturális minisztere volt. Semprunnal, a francia ellenállás harcosával annyiban mégis sorstársak voltunk, hogy annak idején őt is elfogták és koncentrációs táborba zárták.. 1963-ban Nagy utazás címmel írta meg wagonba zárt négy-napos utját a buchenwaldi koncentrációs táborba. A nagy utazás ennek a négy napnak a története, de sokkalta több ennél, egy egész korszak története.

Az én utazásaim legfontosabb eseményeként 1990-ben Katival ültünk a Boeing óriás gépén, útban végleges letelepedésre Kaliforniába. Hogyan került sor életemnek erre a sorsfordulójára? A Kaliforniai Egyetem (UCLA) TörténelemTanszéke 1988-ban hívott meg végleges, nyugdíjas állásra. Lemondtam mert nem is gondoltam Magyarország elhagyására. A készülő rendszerváltás mozgalmas éveiben a hatalomra emelkedő új párt írásaim miatt rágalmazásért feljelentett, bíróság elé rángatott. A pert megnyertem ugyan, de az, aki az új kormánypárt nevében feljelentett belügyminiszter lett. Ekkor a Kaliforniai Egyetem, amely közben harmincöt jelöltet hallgatott meg az állásra, de egyiket sem találta alkalmasnak 1990-ben megismételte a meghivást. Az új helyzetben ezt elfogadtam.

Álltam sorba kenyérért Magyarországon, álltam sorban meztelenül a rabruha kiosztására várva, majd híg levesért Dachauban. Álltam kivégzőosztag előtt a német Alpokban. Álltam az oxfordi All Souls College udvarán, és Károly herceggel, a mai angol királlyal beszélgettünk Magyarországról. Álltam Margaret Thatcher angol miniszerelnök mellett, aki kérdéseket tett fel Magyarországról, és azonnal meg is válaszolta őket. Álltam a győri tömegsír előtt, ahol egyetlen, tizenhét éves korában meggyilkolt bátyám nyugodott. Álltam Apám korházi ágya mellett jobb lába amputációja után. Álltam a tanári katedrán a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, és első előadásomat tartottam. Álltam a tanári katedrán a Kaliforniai Egyetemen, angolul tartva előadásomat.

Az emberiség iránti kötelezettségemnek nem csak a több mint hat évtizedes tanítással tettem eleget, hanem hozzájárultam az emberiség létszámának fenntartásához is. Két leánygyermekem két-két unokámmal működött közre e küldetés teljesítéséhez.

Életem során ugyancsak zajlott a történelem, és ez a zajlás engem is ide-oda sodort, dobált, de kilencvenö évesen is napi hat-hét órát dolgozom. Írok, élek és József Attilával szólva ebbe más is belehalt már.

A szerző blogbejegyzése 2026. január 10-én.