A Szovjetunió és a szovjet blokk összeomlása után a békés átalakulás, a nyugati orientáció és a piaci kapitalizmus kiépítése azonos céljaival, 1991 februárjában fogott össze Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország egy Visegrádon tartott találkozón. A hely megválasztása szimbolikus jelentőségű volt: visszautalt az 1335-ös visegrádi kongresszusra, melyen Bohemia, Magyarország és Lengyelország királyai vettek részt. A közép-európai országok – Csehszlovákia 1993-ban bekövetkezett kettéválása és az önálló Szlovákia létrejötte után immár négyen – együtt indultak el az Európai Unióhoz való csatlakozás útján, ami 2004 májusában valósággá is vált.
A Visegrádi Négyek (V4) együttesen nem jelentéktelen erőt képviselnek Európában. A 2020-as adatokat figyelembe véve 64,3 milliós együttes lakosságukkal ugyanolyan lélekszámot képviselnek, mint Franciaország vagy Olaszország, és a negyedik legnagyobb népességet reprezentálják Európában. A négy ország együttes fejenkénti GDP-je, kereken 151 ezer dollárt tesz ki, ami Európa ötödik legnagyobb gazdasági ereje.
A nacionalista-populista erők hatalomra jutása a 2010-es években új arculatot és jelentőséget adott a közép-európai országok szövetségének. Magyarországon Orbán Viktor, Lengyelországban Jarosław Kaczyński, Csehországban Andrej Babiš, Szlovákiában Robert Fico szövetsége, visszájára fordítva az eredeti célokat, ellenerőt kívánt létrehozni az Európai Unió liberális demokráciájával szemben. Orbán Viktor a szövetség élére akart állni, s nem kis önteltséggel úgy nyilatkozott, hogy hamarosan “mi fogjuk irányítani az Európai Uniót.” A közép-európai négyekből igyekezett “hatokat” formálni. Intenzív kapcsolatokat épített Szlovéniával, amikor ott a Janez Janša vezette populista erők kerekedtek felül, s nagy kampányba kezdett az autokrácia útjára lépett szövetségese, az Aleksandar Vučić vezette Szerbia mielőbbi felvételéért az Unióba.
Az EU belső ellenzékét formáló orbáni politika azonban megrekedt, amikor Csehországban és Szlovákiában Orbán populista szövetségesei elveszítették a választásokat, és helyettük EU-párti, Nyugatbarát vezetők, Petr Fiala, illetve Zuzana Čaputová és Eduard Heger vették át a hatalmat. Ezek a vezetők nyíltan kimondták, hogy nem értenek egyet Orbán EU-ellenes politikájával. Ekkor V4 helyett V2+2-ről kezdtek beszélni, Csehország és Szlovákia hangsúlyozottan EU- és Nyugatbarát politikára váltott, míg Magyar- és Lengyelország változatlanul autokratikus, EU-ellenes úton és szövetségben maradt.
Ekkor, 2022. február 24-én következett be Putyin katonai offenzívája Ukrajna ellen, ami végleg szétrobbantotta a V4 szövetséget. Lengyelország – jól ismert történelmi tapasztalatai és hagyományai alapján – mindig gyökeresen különbözött a vele szoros szövetségben álló orbáni Magyarország oroszbarát politikájától a maga éles oroszellenességével. Ez azonban nem volt vízválasztó közöttük. Az Ukrajna elleni orosz háború viszont döntő jelentőségűvé tette ezt a korábbi különbséget.
Orbán Viktor a látványos orosz háborús készülődés közepette, szemben az EU politikájával, 2022 február elején baráti látogatást tett Putyinnál. Együtt ünnepelték, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok új magaslatokra jutottak. A 2021-es évben a két ország közötti árucsere értéke közel egyharmaddal nőtt, a kölcsönös beruházások pedig elérték az 1 milliárd dollárt. Mint a Kreml szóvivője kijelentette: “Nagyon imponál nekünk az a független megközelítés, amellyel Magyarország a saját érdekeit érvényesíti és megválasztja partnereit.” (Az orosz invázió után tárgyalásait és látványos barátságának kifejezését úgy állította be, mint Macron elnök és Scholz kancellár kísérleteit a háború elhárítására: „Azért mentünk jómagam, a német kancellár, és a francia elnök is Moszkvába, hogy megpróbáljuk megelőzni azt, ami most történik.”
Orbán korábbi „keleti nyitása” és orosz orientációja, a Putyin által újjáélesztett volt KGST bank, a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre települése és nagy magyar részesedése, valamint a bank orosz munkatársainak biztosított mentességek különleges lehetőségeket adtak egy orosz kémközpont létrehozására az EU területén belül. Az orosz katonai offenzíva után a Cseh Köztársaság és Románia kilépett az orosz befolyást szolgáló bankból, és felszólította a térség többi országát, hogy hasonlóan járjon el. A V4 országok, Magyarország kivételével, fegyverek szállításával segítették Ukrajnát. Szlovénia is kiállt Oroszország ellen, s csupán Szerbia nem volt hajlandó elítélni Putyint. Ez is egyik világos jele volt, hogy Orbán Magyarországa az orosz offenzíva után szöges ellentétbe került a Visegrádi Négyekkel sőt az egész világ meglepően egységes oroszellenes fellepésével.
A hatalmas változások világos jeleként Németország leszámolt hagyományosan passzív védelmi politikájával, és erős hadseregfejlesztésbe kezdett. Még a semleges Svájc is szokatlanul beállt a sorba és beszállt az oroszellenes szankciókba. A távoli Szingapúr a kis államok szuverenitásának védelmében csatlakozott az amerikai és európai szankciókhoz.
Putyin szövetségese, a Nyugatellenes Kína is rendkívül óvatos. Nem ítéli ugyan el Putyint, de mint Vang Ji külügyminiszter fogalmazott, amikor felhívta ukrán tárcavezető partnerét: “rendkívül fontosnak tartják”, hogy ne érje bántódás az ukrán civil lakosságot; a miniszter ugyanakkor kifejezte meggyőződését azt illetően, hogy az államok szuverenitásának fenntartása igen fontos. Jelzésnek tekinthető az is, hogy Kína kivonja Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankját Oroszországból és Belaruszból, és felfüggeszti valamennyi üzleti tevékenységét ezekben az országokban.
Az új politikai szélirányra mi sem jellemzőbb, minthogy Milos Zeman, az oroszbarát cseh államelnök is önkritikát gyakorolt, a legszokatlanabb módon: “belátom, hogy tévedtem”. Március 2-án, az orosz offenzíva megindítása után egy héttel, az Egyesült Nemzetek rendkívüli közgyűlése 145 szavazattal 5 ellenében és 35 tartózkodás mellett elítélte Oroszországot az “Ukrajna ellen elkövetett agresszióért.” Rendkívül jellemző, hogy az Oroszország mellett szavazó öt ország csupán Oroszország maga, Belarusz, Szíria, Észak-Korea és Eritrea volt. A tartózkodók között találhattuk Oroszország olyan szövetségeseit, mint Kínát, Indiát, Kubát és Nicaraguát – tehát még ők sem szavaztak Oroszország mellett.
Mindez Orbánnak rendkívül kellemetlen nemzetközi közeget teremtett, de számára ezen túl különleges jelentőséget nyert Lengyelország elfordulása a szövetségtől. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Financial Timesban közzétett írásában azonnal kijelentette, hogy az Ukrajna elleni orosz offenzíva “csak a kezdet”, és holnap “Lettország, Litvánia, Észtország és Lengyelország következhet”. A lengyel politika 180 fokos fordulattal uniópárti politikára váltott, örömmel fogadta a NATO csapatokat az országban. Morawiecki gyorsan Berlinbe utazott, hogy győzködje a német kormányt, mielőbb fordítsa oroszellenesre az eleinte bizonytalannak tűnő politikáját. Ugyancsak összehívta a “Bukaresti Kilenceket” – a lengyeleken kívül Románia, Bulgária, Csehország, Észtország, Litvánia, Lettország, Szlovákia és Magyarország képviselőit -, hogy együttes politikát kovácsoljanak Oroszország ellen és Ukrajna megsegítésére. A lengyel államelnök, Andrzej Duda Kijevbe utazott és találkozott Zelenszkij ukrán elnökkel. Morawiecki pedig külön felhívta Orbánt, nehogy megvétózza az Oroszország elleni EU szankciók bevezetését. Egy másik vezető lengyel politikus pedig – bár finom fogalmazással – nyíltan bírálta a magyar politikát, mondván: „Csodálkozunk, hogy Magyarország nem támogatja határozottan Ukrajnát, de ez Magyarország ügye”.
A közép-európai és balkáni országok elsőként reagáltak pozitívan az ukrán elnök szenvedélyes beszédére, amelyet az Európai Parlamenthez intézett, s melyben a támogatás bizonyítékát kérte azáltal, hogy gyorsított eljárással felveszik Ukrajnát az EU-ba, mondván, hogy azzal az Unió is erősebb lesz. A ”Bukaresti Kilencek” közül nyolc ország elnökei közös nyílt levélben hívták fel az Európai Uniót, hogy “morális kötelezettség” Ukrajna “azonnali” uniós tagország jelöltségét megadni, és meg kell kezdeni a tárgyalásokat az ország felvételéről. Az akcióban csak Magyarország nem vett részt.
Ebben a helyzetben a teljesen elszigetelődött Orbán Viktor nem tudott mást tenni, mint beállni a sorba, ímmel-ámmal, szűkszavúan elítélni az orosz katonai beavatkozást: „Magyarország európai és NATO-szövetségeseivel együtt elítéli Oroszország katonai fellépését Ukrajna ellen”. Hivatalos nyilatkozat erősítette meg: „Világossá tettük, hogy támogatjuk az oroszellenes szankciókat, semmit sem ellenzünk és mindent elfogadunk és támogatunk, amit az Európai Unió tagországainak miniszterelnökei döntenek”. Londonban, a Boris Johnson által megrendezett találkozóján a visegrádi négyekkel, Orbán ugyancsak teljesen behódolt és nem mert kilógni a sorból. Az ellenkezőjére fordítva addigi bevándorlásellenes politikáját, ugyancsak beengedte az ukrán menekülteket.Meglehetősen szánalmas kis gesztusokkal próbálta ugyanakkor jelezni különállását,
hangsúlyozva, hogy Magyarország nem küld fegyvereket Ukrajnának, sőt területén nem is enged átmenni ilyen szállítmányokat. Ugyanakkor a nyugati szankciókat is finoman bírálta, kijelentve, hogy „kárvallottjai többek között… mi vagyunk, a szomszédos ország”, mert „a szankciók árát leginkább a szomszéd fizeti meg.” Egyik hűséges ideológusa pedig a kulturális szankciókról, a Putyin-párti művészek elleni intézkedésekről kijelentette, hogy ezzel “saját magát heréli ki a fényességes Nyugat”. (A Putyint támogató multimilliárdos oligarchák és akár a világhírű karmesterek vagy énekesek büntetése meglátásom szerint helyes politika, de kétségtelenül sor kerül pillanatnyi felindulásból elkövetett ostoba lépésekre is, mint például amit az olaszországi Milano-Bicocca Egyetem csinált, betiltva a Dosztojevszkij kurzus megtartását.)
A Visegrádi Négyek Európai Unió-ellenes frontja, mely már korábban is repedezni kezdett, 2022 februárjában gyakorlatilag megszűnt létezni, és ez kihúzta a talajt Orbán EU-ellenes, orosz orientációs politikája alól.
