“Elviselhetetlen, naiv lelkesedés az Európai Unióért” – mondta meglepő módon Donald Tusk, az Európai Unió vezető testületének, az Európa Tanácsnak volt elnöke. Azért meglepő ez a kifejezés, mert ha valaki, hát Tusk ezer százalékig uniópárti. De a múlt ősszel uniós munkáját befejezve visszatért Lengyelországba, és egy koalíció élén megnyerte a legutóbbi lengyel választásokat, vagyis ő lett Lengyelország miniszterelnöke. Úgy tűnik, ez nemcsak a pozícióját, hanem az álláspontját is valamelyest megváltoztatta.
Hadd folytassam, amit az Európai Unió “négy Európa” tervéről, az Unió átalakításának rendkívül fontos elgondolásáról korábban írtam. Először felidézném fel a magyar kormány álláspontját ebben a kérdésben, amit a pozíciójáról azóta lemondott Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának akkori elnöke ezekkel a szavakkal fejezett ki: “Újabb tőrt döftek Európa szívébe”. Így értékeli az Orbán rezsim az Európai Unió Parlamentje 291 igen, 274 nem és 44 tartózkodás mellett elfogadott tervét az EU-szerződések módosítására, amely forradalmi változásokat javasol! Az integrált Európai Unióban ezek szerint bevezetnék – a demokratikus világban leggyakoribb – kétkamarás rendszert. Az Európai Parlament elnyerné a jogalkotás kezdeményezésének jogát, vagyis valódi parlamentté válna. Az eddig tagországi hatáskörben lévő egészségügy, iparpolitika, oktatás és polgári védelem is EU hatáskörbe menne át. De kiterjesztenék a megosztott hatásköröket a külügyekre is. A döntéseket minősített többséggel, és nem a ma kötelező egyhangúsággal fogadnák el s ezzel a vétójog megszünne. Az EU Parlament után a tervet más EU testületeknek is el kellene fogadniuk ahhoz, hogy a megvalósulás lassú útjára léphessen.
Tusk miniszterelnök új megnyilatkozásaiból gyanút fog az ember: az új lengyel kormány is ellenzi ezt.
Donald Tusk európai talajról ugyanis gyorsan lengyel talajra lépett át. Hogy eleve kifogja a szelet veszélyes ellenzékének, az EU-val harcban álló Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość), korábbi kormánypártnak a vitorláiból, döntő EU-t illető kérdésekben nagyjából azonos platformra helyezkedett ellenfelével, a volt kormánypárttal. Az Unió “négykörös” átszervezését Tusk most ugyanúgy elutasítja, mint ellenzéke vagy Orbán Viktor. A vétójog megszüntetését – amit az átalakítás megvalósítana – most ugyanúgy elveti, mint ezek a korábbi ellenfelei. Bizony elvtelen reálpolitikai fordulat ez.
Tusk választási győzelme után 2023 november 21-én beszélt erről, vagyis az Európai Parlament vitájának előestéjén, amikor az EU átalakításának tervét vitatták. Tusk figyelmeztetett, hogy ez a naiv lelkesedés vezetett Anglia kilépésére az Unióból. Már előre bejelentette, hogy Lengyelország új kormánya az átalakítási terv ellen fog szavazni. Tusk új, most már nem európai, hanem lengyel kalapjában hirtelen a nemzetállamok védelmezőjeként és az EU “limitált hatalmának” híveként lépett fel. Hozzá is tette: “Egyetlen lengyel politikai mozgalom sem engedheti meg magának, hogy olyan döntések részese legyen, amelyek korlátoznák a lengyel függetlenséget, szuverenitást és érdekeket”. Reálpolitika a javából.
Hadd idézzem fel, amit ugyanerről a kérdésről még mint az Európa Tanács elnöke 2017 januárjában, az EU tagországok állam- és kormányfőihez címzett levelében mondott az Unió jövőjéről. Levelében három fenyegetésről beszélt, ami az Uniót veszélyezteti. Elsőként a külső ellenségeket nevezte meg. És a folytatást hadd idézzem: “ A második fenyegetés belülről jön a EU-ellenes nacionalista nézetek erősödésével. A nemzeti egoizmus az integráció vonzó alternatívája lett”. Érdemes említeni, hogy harmadik veszélyként “az európai elit politikai integrációban való hitének megingását és a populizmusnak tett engedmények” politikáját említette,
Tusk álláspont-váltásának oka nyilvánvaló: attól tart, hogy az Unió átalakításának és a vétójog megszűntetésének támogatása gyilkos fegyvert adna a bukott kormánypárt kezébe, amivel ellenzékben nagy tömegtámogatással tudna fellépni kormánya ellen. Érvelésében hangsúlyozta, hogy nem azért ellenzi az átalakítást mert az integrációs folyamat ellen van, hanem azért, mert túl gyorsnak ítéli a javasolt előrehaladást. Mint mondta, az EU “sok elemében javításokra szorul, de a legostobább hiba lenne az integrációs lelkesedés hibájába esni”. Taktikus politikai elgondolása szerint kormánya külpolitikáját kívánja inkább átformálni a nyugati hatalmakkal, Francia- és Németországgal való kapcsolatok javítására a közép- és kelet európai országokkal addig ápolt szövetség rovására. Így akarja Lengyelországot vezető hatalommá emelni az Európai Unióban. Lengyel reálpolitka!
Tusk tudja, hogy mit beszél. Kormányzásának mindössze négy hónapja után a 2024 tavaszán megtartott helyi és regionális választásokon a pár hónapja megbukott Jog és Igazság Párt 33.7 százalékos eredményével megelőzte Tusk 31.9 százalékot nyert koalícióját. Kemény figyelmeztetés. Hogy Szálasi Ferenc volt nyilas ‘nemzetvezető’ értelmetlen, s ezért idevágó kifejezését használjam: ez a lengyel “rögvalóság!”
A történelem által sérült lengyel gondolkodás áthatja a lakosság nagy részének agyát. Ne feledjük: ez Trianonnál sokszorta nagyobb nemzeti katasztrófák sorozatának a kövekezménye. A középkori Lengyelország a lengyel-litván Rzeczpospolita Európa egyik legnagyobb állama volt. A 16. század végén katonailag diadalmaskodott Rettegett Iván Oroszországa felett. Ezt követően azonban a tragédiák sorozata sújtotta a lengyel népet: 1772-ben a szomszédos nagyhatalmak – Oroszország, Poroszország és Ausztria – már felosztották az országot, területének és lakosságának egy-harmadát elveszítette. 1793-ban egy második, majd 1795-ben egy harmadik felosztás következett. Lengyelország területének több mint hatvan százaléka és lakosságának közel fele Oroszország részévé vált. A lengyelek nem hagyták magukat, felkelés felkelést követett 1806-ban, 1830-ban, 1846-ban 1848-ban és 1863-ban, de mind sikertelenül. Öt lengyel generáció követte egymást, mialatt Lengyelország nem létezett. Hatalmas tömegek hagyták el az országot, s ma mintegy 20 millió lengyel származású volt emigráns él az USÁ-ban és Európában, s ez a világ egyik legnagyobb nemzeti diaszpórája. Mindez mély, misztikus lengyel nacionalizmus kibontakozására vezetett. A lengyel tömegek úgy látták magukat, mint a “nemzetek keresztrefeszített Krisztusát”.
Az I. világháború után végre ismét független országgá vált Lengyelország két évtized múltán megint megszűnt létezni. A Ribbentrop-Molotov megállapodás (1939) ismét felosztotta Lengyelországot, melynek nagy része a Szovjetunió részévé vált, ahonnan másfél millió lengyelt deportáltak Szibériába, míg az ország másik részét Hitler kebelezte be. A II. világháború után az ismét önállóvá vált lengyel államot szabályosan arrébb tolták: keleti területeit a Szovjetunióhoz csatolták, s ezt nyugati, területekkel kompenzálták, de egy csehországnyi területet elveszített az ország. Amikor a határok kinyitása ezt lehetővé tette, újabb 2 millió lengyel hagyta el az országot.
A történelmi tragédiasorozatnak ez a néhány mondatos összefoglalása is nyilvánvaló magyarázatot nyújt a lengyel nemzeti gondolkodás történelmileg indokolt, jellegzetesen serült vonásaira. A nemzeti kérdés nyílt seb maradt, és Donald Tusk tudja mit beszél, amikor a reálpolitikát – bármilyen elvtelennek látszódjék is – kormányzata alapelveként fogalmazza meg. Szomorú.
A szerző blogbejegyzése 2024. április 27-én.
