Vannak közismerten veszélyes szakmák. A munkahelyi halálos balesetek alapján mérve az USA-ban a három legveszélyesebb foglalkozás a halászat, a favágás és a repülés. Magyarországon az építőiparban, az erdőgazdaságban és a szállításban történt a legtöbb baleset. Ki gondolná, hogy állam- és kormányfőnek lenni is veszélyes szakma? Pedig nagyon is az. És ez a kezdetektől így volt, hiszen már az időszámítás előtt megölték az Akkád Birodalom, Asszíria, Egyiptom és Babilon uralkodóit. Nagy Sándor úgy emelkedett hatalomra, hogy apját egyik testőre meggyilkolta. A Római Birodalom történetében is sarkalatos szerepe volt Julius Caesar megölésének.
Egy-egy merénylet, mint például a Ferenc Ferdinánd Habsburg trónörökös elleni 1914-ben, megváltoztatta a világot. Az időszámítás kezdete óta 315 állam- és kormányfő meggyilkolását tartják nyilván a világban. De amennyire gyakoriak voltak a politikai merényletek a II. világháború végéig Európában, annyira megritkult a számuk utána.
*
Igaz, Európa két évezredes történetében nem voltak olyan rossz évek állam- és kormányfők számára, mint 1945–47. Ekkor azonban nem politikai gyilkosságokra került sor, hanem éppen politikai gyilkos politikusok háborús bűneinek megtorlására. Ezért végezték ki 1945 októberében Vidkun Quisling volt norvég miniszterelnököt, és sok más „quislinget”, ahogy a Hitlerrel kollaboráló politikusokat róla elnevezték. Így került sor Pierre Laval volt francia kormányfő kivégzésére 1945 októberében, Jozef Tiso volt szlovák elnök és Ion Antonescu volt román kormányfő, valamint négy volt magyar miniszterelnök, a háborús bűnös Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc és Sztójai Döme kivégzésére 1946-ban. Szerencsére az 1990-es közép- és kelet-európai rendszerváltás majdnem vértelenül zajlott le. Az egész térségben egyedül a román államfőt, Nicolae Ceaușescut végezték ki feleségével együtt egy rögtönítélő rendkívüli katonai bíróság ítélete alapján.
A megtorló halálbüntetések általában törvényes jogi folyamatok eredményei. Ezek mellett azonban a történelmet végigkísérték politikai gyilkosságok is, melyeket vezető politikusok ellen követtek el. A Robert Fico 59 éves szlovák miniszterelnök ellen elkövetett gyilkossági kísérlet ismét ráirányítja a figyelmet erre a szélsőséges politikai jelenségre. A közép-szlovákiai Handlovában, 150 kilométerre Pozsonytól, amikor híveivel találkozott a Kultúra Háza előtt, ötször rálőttek, életveszélyes állapotban vitték a Banska Bystrica-i (besztercebányai) kórházba. A merénylőről, aki 71 éves, amatőr költő, és korábban biztonsági őrként is dolgozott, nem sokat tudunk. A hatóságok szerint nem tartozik semmilyen politikai csoportosuláshoz. (Mindez nem zavarta Orbán Viktort, hogy már kijelentse: „egy háborúpárti baloldali követte el, vagyis a merénylet összefüggésbe hozható a háborúval”.) Magyarországon egy félrefordítás miatt több helyen téves információt adtak a merénylő politikai nézeteiről (a ‘lévai’, ‘Lévából származó’ jelentésű szót – levický – keverték össze a ‘baloldali’ jelentésű szóval!).
Amerikában a világháború után a politikai gyilkosságok és gyilkossági kísérletek szégyenletesen hírhedtek voltak: 1963 novemberében megölték John Kennedy elnököt, majd 1968 júniusában öccsét, az elnöki posztra kampányoló Robert Kennedyt, ugyanezen évben gyilkolták meg Martin Luther King fekete politikai vezetőt is, 1981-ben pedig kísérletet tettek Ronald Reagan elnök meggyilkolására. Megdöbbentették a világot az indiai politikai gyilkosságok: Mahatma Gandhi meggyilkolása 1948-ban a hindu szélsőséges Nathuram Godse által, a harminchárom lövéssel megölt Indira Gandhi és a tizennégy társával bombamerénylet áldozatává vált Rajiv Gandhi, és hasonlóan Shinzo Abe volt japán miniszterelnök, aki egy hozzá közel álló vallási szervezet (Unification Church) pénzügyi manőverei iránt érzett düh áldozata lett. A különlegesen jelentős gyilkosságok között említhető a kongói elnök, Patrice Lumumba, és a volt líbiai elnök, Muammar Gadhafi meggyilkolása 1961-ben, illetve 2011-ben, és az egyiptomi elnök, Anwar Sadat ellen elkövetett sikeres merénylet 1981-ben. 1961 és 1973 között hat afrikai vezető politikust öltek meg. Európa eleinte stabilabb és nyugalmasabb volt. A II. világháborút követő első negyed évszázadban alig, 1970 után azonban egyre gyakrabban jelentek meg terrorista csoportok Európában is, melyek a merényleteket a politikai harc jogos eszközének tekintették. Érdekes módon a terror mint politikai fegyver ekkor egyaránt jellemezte a szélsőjobb és szélsőbal politikai irányzatait. Más szóval, Európa sem volt mentes a szélsőséges politikai gyilkosságoktól, ha szélesebb értelemben vizsgáljuk, mint az állam- és kormányfők eltávolítását.
A politikai gyilkosságok nagy részét elnyomó, diktatórikus rezsimek hajtják végre, ellenzékük tagjainak meggyilkolásával stabilizálva hatalmukat. Méreteiben messze kiemelkedik és jól ismert az a 36 merénylet, melyet Oroszországban követtek el a Putyin-rezsim ellenzéke és újságírok ellen, ablakon kidobálva, megmérgezve vagy az utcán lelőve őket. A putyini terrorista rendszer ma Európában egyedülálló, a fasiszta rezsimekre emlékeztet. Azonban jócskán vannak egyéni merénylők is. Egyes számítások szerint Európában a II. világháború óta 920 merénylő által elkövetett 758 politikai gyilkossági kísérlet volt, nemegyszer több mint egyetlen, összességében 954 halálos áldozattal. Külön említést érdemel, hogy a Kelet-Európában elkövetett politikai gyilkosságok 85 százaléka 1995 után történt, vagyis az államszocializmus összeomlását követő nehéz és kofliktusokkal terhelt átalakulás időszakában. Ekkor a gyilkossági kísérletek, illetve gyilkosságok 20 százaléka célzott államfőket vagy helyetteseiket, de majdnem ilyen gyakoriak voltak az ellenzéki politikusok ellen elkövetett merényletek is.
A politikai gyilkosságok okainak keresésénél két tényezőt kell megkülönböztetnünk, a társadalmi és az egyéni faktort. A politikai gyilkosságok ugyanis jellegzetes lecsapódásai a társadalmi feszültségeknek, feloldatlan társadalmi konfliktusoknak. Ez fakadhat társadalmi osztályok és csoportok kérlelhetetlen szembenállásából, ellenségességéből, az országot valamilyen okból megosztó gazdasági konfliktusból vagy feloldatlan társadalmi feszültségekből, a kisebbségek elnyomásából. Bernard Shaw akasztófahumora szerint a politikai gyilkosságok tulajdonképpen a cenzúra szélsőséges eszközei.
*
Vajon mivel magyarázható a politikai merényletek nagy száma? Ennek egyik evidens magyarázata, hogy a diktatórikus rezsimek gyilkosságai e rezsimek jellegéből fakadnak. Esetükben a gyilkosság nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel. Az egyéni merénylők azonban magyarázatot igényelnek. Eseteikben legtöbbször „magányos farkasok” akcióiról van szó, nem szervezett vagy kormányok irányította cselekedetekről. Hogy mi motiválja ezeket a magányos merénylőket sokszor öngyilkos tetteikre, azt lehetetlen általánosítani. Sok közöttük a zavaros gondolkodású, úgyszólván félőrült, aki valamilyen okból gyűlöl politikai vezetőket. Ugyancsak nagy számban, a gyilkossági kísérleteket végrehajtók több mint fele (51,3 százaléka) bűnöző volt már korábban is. De bizonyos időszakokban voltak egyértelműen politikai csoportosuláshoz tartozó megszállottak is, mint az olasz „vörös brigádok” (Brigate Rosse) tagjai. Az Olasz Kereszténydemokrata és Kommunista pártok történelmi kompromisszumának (compomesso storico) megakadályozására ők rabolták el és gyilkolták meg Aldo Moro volt miniszterelnököt. Nagyjából hasonló időszakban működött a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció (Rote-Armee-Fraktion), más néven Baader–Meinhof-csoport is, amely 1968 és 1998 között tevékenykedett, Nyugat-Németországot a náci Harmadik Birodalom folytatásának tekintették, és erőszak alkalmazásával provokálva a hatalmat remélték, hogy forradalmat robbantanak ki.
Meglepő az angliai és ukrajnai 20-20, az olaszországi 16 vagy a szerbiai 14 politikai gyilkosság nagy száma is. Ezek áldozatai között voltak vezető politikusok, volt vagy hivatalban ülő miniszterelnökök, mint a már említett Aldo Moro olasz, Olof Palme svéd, Francisco Sá Carneiro portugál, Zoran Đinđić szerb és Luis Carrero Blanco spanyol miniszterelnökök, de szerb és bolgár volt miniszterelnökök is. Hadd tegyem hozzá Európán kívül Fejszál szaudi király és Jovenel Moise haiti köztársasági elnök nevét is. A merényletek nem kicsiny hányada emigrációba vonult és más európai országban élő politikusok elleni bosszú volt. 1975 és 2009 között például Ausztriában öltek meg török, iráni és csecsen politikusokat. A Németországban 1954 és 2019 között elkövetett tizenöt merénylet főleg emigrációban ott élő politikusok ellen irányult: itt ölték meg Khangosvili volt csecsen katonai vezetőt, Bandera és Rebet ukrán nacionalistákat, Salah Ben Youssef tunéziai és Belkacem algériai politikusokat. A merényleteket külföldről beutazott ügynökök hajtották végre.
*
A politikai gyilkosságok végigkísérték a történelmet, és ez alól a II. világháború utáni Európa sem kivétel. Itt is érvényes, amit Abraham Lincoln amerikai elnök mondott: „a gyilkosság mindig lehetséges, és meg is történik, ha eléggé elszántak a tettesek”. Amikor pedig figyelmeztették, hogy védelmet kell biztosítania egy esetleges gyilkosság ellen, azt felelte, hogy „ha megölnek engem, az utánam következő éppolyan rossz lesz nekik, mint én”.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 28. számának Publicisztika rovatában 2024. július 12-én.
