A székely adomában a gyerek látja, hogy a hidegben apja belefúj a tenyerébe, hát megkérdezi: mit csinál, édesapám? Melegítem a kezemet. Ekkor mennek reggelizni, de a tea nagyon forró, s apja elkezdi fújni. Minek fújja azt, édesapám? Nagyon forró, hogy hűljön. A gyerek elgondolkodott, majd így szólt: “de csodálatos pofája vagyon kigyelmednek, édesapám, ha kell, meleget, ha kell, hideget ereszt ki belőle.”
Ez jut eszembe, látva a magyar miniszterelnök ennél nagyobb teljesítményét, hogy egyszerre tud meleget és hideget is fújni; bent is lenni, kint is lenni. Az általa vezetett ország egyszerre tagja és kormánya révén ellensége is az Uniónak. Orbán egyszerre szavazza meg és ítéli el az EU közös döntéseit.
Tizenkét éves regnálása idején a magyar gazdasági növekedés motorja az ország nemzeti jövedelmének évente 3-4 százalékát kitévő EU pénzsegély volt. Az ország 2004 és 2020 között 58 milliárd euró, mintegy 20 ezer milliárd forint beruházást kapott az Uniótól. Ennek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, közel 3,8 ezer kilométernyi útszakaszt és több mint 400 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvíz-hálózathoz. Az EU 2021-27 évi költségvetése újabb 50 milliárd euró segélyt juttatna az országnak. A miniszterelnök jobbkeze, Orbán Balázs – szemben azzal, amit a miniszterelnök egy évtizede tagad – joggal mondta: „Az elmúlt évek GDP-növekedése nagyrészt az uniós forrásokon alapult”.
Miközben ezeket az összegeket, hogy úgy mondjam, zsebrevágja, “gyarmatosítónak”, az ország “szuverenitását veszélyeztető” ellenségnek nevezi az Európai Uniót. Az EU számos döntését megakadályozta a vétójával. “A rossz szándékú vétók mestere” – ahogy az Economist nevezte Orbán Viktort – nem egyszer gáncsolta el az Oroszország elleni szankciókat is. Amikor 2022 októberének első napján kilenc közép- és kelet-európai állam elnöke közös nyilatkozatban jelentette ki, hogy országuk “nem ismeri el és soha nem fogja elismerni az ukrán területek orosz bekebelezését, és támogatja Ukrajna területi integritását”, a térségnek csupán két országa nem csatlakozott ehhez: Magyarország és Szerbia.
Orbán október 17-én megismételte már többször hangoztatott nézetét Charles Michelnek, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökének, hogy “véget kell vetni a szankciós politikának, mivel az okozza az inflációt és a magas energia árakat”. Élesen bírálta, hogy “a szankciókról nem demokratikus módon döntöttek, hanem arról a bürokraták és a brüsszeli elit határozott, és az embereket meg sem kérdezték”. Thierry Breton, a nemzeti biztosokból álló Európai Bizottság tagja ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: “az Európai Bizottság nem fogad el szankciókat, a szankciós csomagok mindegyikét a tagállamokat tömörítő Európai Tanács fogadta el egyhangú döntéssel – vagyis a magyar kormány jóváhagyásával.”
Bár Magyarország tagja az EU-nak, Orbán igazi szövetségese az EU legvadabb ellensége, a felrobbantására törekvő Putyin orosz elnök, akit a szankciók elleni fellépésével is szolgál. Az Oroszország elleni szankciók büntetik és bénítják az orosz gazdaságot, és 2022-ben az orosz előrejelzések szerint is 8-10 százalékos jövedelemcsökkenésre vezetnek. Orbán azonban azt állítja, hogy azok jobban sújtják Európát, mint Oroszországot, és tönkreteszik Magyarországot. Egy héttel azután, hogy megszavazta az EU nyolcadik Oroszország elleni szankciós csomagját, nemzeti konzultációt kezdett a szankciók károsságáról. Ez a kiáltó kettősség meglepő lehetne, ha nem lenne világos, hogy egyetlen célja annak sulykolása, hogy az ország emésztő gazdasági bajait nem a kormány politikája, hanem a szankciók okozzák.
A szankciók valóban nehézségeket okoznak Európának, ám az Unió országai, Orbán állításaival ellentétben, már néhány hónap alatt is láthatóan elkezdték megkeresni a az energia válság enyhítésének útjait: míg a háború kirobbanása előtt, 2022 februárjában Európa a gázimportja 40 százalékát szerezte be Oroszországból, októberre az orosz gázimport részesedése 9 százalékra zuhant. Németország, mely az orosz energia legnagyobb fogyasztója volt, és szükségletének több mint felét onnan szerezte be, mára már csak 10 százalékban szorul orosz importra. Olaszország függése 40-ről 23 százalékra csökkent. Magyarország viszont nem tett egyetlen érdemi lépést sem ezen a téren.
Orbán, ha kell, meghunyászkodik, megszavazza a nyolcadik szankciós csomagot, hogy hozzájusson a hatalmas európai pénzekhez. Mi több, miközben nagy hangon arról szónokol, hogy “a Nyugat ma a háború pártján áll, Magyarország pedig a béke pártján”, csendben megszavazta az Ukrajnának szánt fegyverküldeményt finanszírozó újabb 500 millió eurós támogatást.
Mindez az uniós pénzek elnyerését szolgálja, de most ezek folyósítása kérdésessé vált. Az Unió a 2021-27 évi költségvetésében Magyarországnak ítélt támogatásból ugyanis 7,5 milliárd eurónyi összeg, a segély egyharmadának folyósítását felfüggesztette. Ez az összeg a magyar GDP 5 százalékával egyenlő, vagyis nagy csapás ennek elvonása. A forint már amúgy is szabadesésben van. Év eleje óta értékének 36 százalékát veszítette el a dollárhoz képest. Magyarország már az infláció elszabadulásának szélén áll, a valamelyest fejlettebb világban csak az argentin és török infláció súlyosabb. Így azután a pénzek megszerzéséért most mindent megígér az EU-nak, a korrupció megszüntetésétől a demokrácia helyreállításáig.
Elhiheti ezt az Unió? Hiszen a miniszterelnöki hivatal egyik vezető munkatársa, Orbán Balázs is kikottyantotta, hogy az EU előírások megvalósításához “meg kell változtatni az egész alkotmányos rendszert. Meg kell változtatni a jogi rendszert… Vagyis ez nem kivitelezhető”. Különösen, ha nem is akarják.
A miniszterelnök naponta elítéli és elhibázottnak tartja az USA és az EU Ukrajnát segítő politikáját. Szerinte ez a béke akadálya. Októberi berlini látogatásán azt állította, hogy “Amerika tartósítja a háborút azáltal, hogy fegyverekkel látja el Ukrajnát”. Vagyis nem Putyin, az agresszor, hanem Biden felelős a háborúért. Érdekes logika. De van benne rendszer, hiszen ugyanakkor – mint legutóbb nyilatkozta – a “béke reményét Ukrajnában Trumpnak hívják”. Ez ugyanis igaz. Trump csodálja a diktátorokat és kijelentette: “szeretem Putyint és Putyin szeret engem”, tehát valóban megszüntetné Ukrajna támogatását, és odadobná az országot Putyinnak, vagyis megteremtené Putyin békéjét. Orbán Viktor szerint ezt kellene tenni.
A magyar miniszterelnök még nem élt, de talán hallott róla, hogy szó szerint az általa most javasolt politikát folytatta Chamberlain angol miniszterelnök 1938-ban: elment Münchenbe Hitlerhez, és odadobta neki Csehszlovákiát, hogy megbékítse. Mire is vezetett ez, miniszterelnök úr? Megnövelte Hitler étvágyát és önbizalmát, ő pedig ezután megtámadta Lengyelországot. Az orbáni kicsavart logika szerint ekkor a nyugati hatalmak robbantották ki a II. világháborút, mert ezt az újabb lépést nem nyelték le, hanem hadat üzentek Hitlernek.
A hitleri analógia kísérteties. Ha Putyin megkapná Ukrajnát, még nagyobb étvággyal készülne más volt szovjet tagállamok, a független Észtország, Lettország, Litvánia, Moldova, majd később Lengyelország bekebelezésére. Ezeket az országokat jó ideje fenyegeti, határaik mentén provokatív hadgyakorlatokat tart. Putyin teljesíteni akarja “küldetését”, az Orosz Birodalom helyreállítását.
Vajon örökké sikerülhet-e ügyeskedve egyszerre kint is és bent is lenni, elfogadni a hatalmas támogatást és elítélni azt, aki adja? Vajon a végtelenségig tolerálja-e az Európai Unió, hogy Orbán Viktor egyszerre legyen tagja és ellensége az Uniónak?
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 14-én.