Napjainkban jobboldali fordulatról beszélnek a világon. Van oka, de talán mégis pontosabb lenne a „világ” helyett Közép- és Kelet-Európáról beszélni. Erich Maria Remarque 1929-ben megjelent világhírű regényének címét kicsit átalakítva sajnos azt mondhatjuk, hogy „Keleten a helyzet változatlan”. Öt európai országban, Magyarország mellett Szlovákiában, Horvátországban és Csehországban jobboldali pártok vannak kormányon, és a közép-európai országok mellett ez a helyzet Finnországban is. Ijedtséget váltott ki, amikor Georgia Meloni, aki korábban egy fasiszta párt tagja volt, miniszterelnök lett Olaszországban. Érdekes pálfordulással azonban kormányfőként szépen beilleszkedett a liberális demokrata főáramba. Svédországban a szélsőjobboldali Svéd Demokraták a második legerősebb párt. Hollandiában a jobboldali Gert Wilders koalíciós kormánnyal tudott csak hatalomra jutni. A flamandok 25 százaléka támogatja a jobboldali Vlaams Belang pártot. Kevesebb EU-t és kevesebb bevándorlást tűztek zászlajukra.
Ebben a politikai folyamatban Magyarország úgyszólván vezető szerepet játszik. Különösen, mióta Orbán kiadta az „eredeti” és „újszerű” jelszót: „Make Europe great again”. (Trump „Make America Great Again”, vagyis ‘tegyük Amerikát ismét naggyá’ üres, tartalmatlan jelszavának lemásolása és Európára vonatkoztatása valóságos politikai szegénységi bizonyítvány. Különösen, mivel Orbán kísérletet sem tesz arra, hogy értelmezze, mivel is tenné ismét naggyá Európát. A sokszorosan leszerepelt nacionalista politikával? Az integráció helyett a nemzeti szuverenitás visszahúzó és elszigetelő programjával?)
Orbán Viktor világ-politikus. Nemhogy Magyarország, még Európa is kicsi számára. „Béke-missziójával” pendlizik Kijiv, Moszkva, Peking és Washington között. Mint a svájci Die Weltwoche beszámolt róla: Orbán Kijivben kifejtette, hogy kormányváltás van kilátásban az Egyesült Államokban, Trump visszatér, ő viszont már közvetlenül Vlagyimir Putyinnal fog tárgyalni, Zelenszkij és az Európai Unió kihagyásával. „Ebben az esetben Zelenszkijnek már nincs mit nyernie, de sokat veszíthet. Ezt világossá kell tennem számára.”
Orbán „béke-missziója” az 1930-as évek rossz emlékű „megbékéltetési” politikájára emlékeztet, amely Csehszlovákia odadobásával Hitlerrel akart békét teremteni. Amin Orbán dolgozik, az Ukrajna odadobása Putyinnak.
Végre az EU Bizottságának elnöke, akit Orbán mindig – nyugaton avíttnak vagy provinciálisnak tekintett – gáláns kézcsókkal köszönt, Ursula von der Leyen szokatlanul kemény szavakkal ítélte el Orbánt: „Orbán Viktor »békeútja« hazug, cinikus. Orbán nem képviseli Európát, az EU-t, csak saját érdekeit. Orbán útjai nem a békét szolgálják.” Úgy tűnik, az EU-nak valóban kezd elege lenni Orbánból. Erre utal, hogy amikor átvette az unió Tanácsának elnöki tisztét, az ilyenkor szokásos beszédét nem tarthatta meg az unió Parlamentjében, mert a Parlament vezetői „nem találtak termet számára, ahol erre sor kerülhetett volna”. Az Európai Unión belül Orbán létrehozta a saját, 12 ország 84, zömében szélsőjobboldali képviselőjét magában foglaló „Patrióták Európáért” parlamenti frakcióját. Cikket közölt a Newsweekben, amelyben támadta a Putyinnak ellenálló, tehát „háborúpárti NATO-t”. Putyin és Trump a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik róla.
Magyarország a közép-európai térség tíz országával egyetemben 2004-ben csatlakozhatott az Európai Unióhoz. A két évtized ellenére sem feledhetjük el, hogy – mint a lengyel Jerzy Buzek fogalmazta, aki 2009 és 2012 között az Európai Unió Parlamentjének elnöke volt – „[e]gy álom valósult meg! Fontos nap volt ez az átalakulásunk folyamatában és a nyugati civilizációhoz kapcsolódó gyökereink megerősítésében. Most már lehetőségünk és felelősségünk is, hogy közösen formáljuk az Európai Uniót, és a közös jólét megteremtésén dolgozzunk”.
Orbán Viktor nem így látja. Szerinte az álomból rémálom lett, „Brüsszel ellenünk van”. Ráadásul „Brüsszel még nem érti, hogy a magyarokkal nem érdemes ujjat húzni [pedig megtanulhatták volna az I. és II. világháborúban? Erre utal, miniszterelnök úr? De hát azokat csúnyán elveszítettük] – ezért el kell foglalni Brüsszelt. Ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztasson.” (Ha az Olvasó nem emlékezne: a „helytartótanács” 1722 és 1867 között az osztrák uralmat képviselte Magyarországon.) Kicsit olcsó és taszítóan nagyképű uszítás, de eddig hatásosan működött. Olyannyira, hogy addig gyalázta, rúgta, köpte le az Európai Uniót, míg 2024 júliusában az automatikus rotáció nyomán az Európai Tanács elnöke lett féléves időszakra. Mint „patrióta” társaival nyilatkozta: „Visszavesszük intézményeinket, és olyan irányba tereljük az európai politikát, amely a nemzeteinket és népeinket szolgálja. Előtérbe helyezzük a szuverenitást a föderalizmussal szemben, a szabadságot a diktátumokkal szemben, és a békét.” Találó kifejezéssel, a legszemtelenebb csalásra utalva, Hetei Péter úgy fogalmazott Kard nevű blogjában (júl. 8.), hogy „Orbán gólt rúgott a kézilabda kapuba”. Hogy ismét ebből a cikkből vegyek át néhány mondatot: „Orbán úgy vesz részt az orosz dezinformáció terjesztésében, a közvélemény befolyásolásában és az orosz érdekek felerősítésében, hogy ehhez magától az EU-tól kap eszközöket, amiket felhasznál a saját (és Moszkva) kül- és belpolitikai céljainak érvényesítésére.”
Az Európai Unió ostoba, öngyilkos politikát folytat. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az uniónak minden a kezében van, hogy kontrollálja Orbánt. Magyarország húsz éve tagja az Európai Uniónak. Ez idő alatt mindvégig átlagosan nemzeti jövedelmének kereken három százalékával egyenlő, összességében 60-70 milliárd euró uniós pénztámogatást kapott. Az európai közös piachoz csatlakozás és az unió tagországaiból zúduló befektetések jótékony hatása a magyar gazdaság fejlődésére – mint Gulácsi Gábor és Kerényi Ádám a Külgazdaság 2024. május–júniusi számában közölt kiváló tanulmányukban kimutatták – 2,5-3-szorosa a közvetlen pénztámogatásoknak. Végül is a külföldi tőke az országban előállított hozzáadott érték 50 százalékát teszi ki, ami világviszonylatban is a második legnagyobb arány. Külföldi kézben lévő vállalatok a magyar export 80 százalékát biztosítják. Az Orbán-kormányzat idején az állami beruházások közel fele (43 százaléka) is uniós forrásokból eredt. Más szóval, az elmúlt két évtized, és benne a lassan másfél évtizedes Orbán-éra magyar gazdaságfejlődése jórészt az Európai Uniónak köszönhető.
Az unió és tagországai anyagi támogatása és befektetései meghatározó szerepet játszottak az ország felzárkózási folyamatában. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, 2004-ben, akkor az egy főre jutó GDP-je az unió átlagának 63 százalékát érte le. Ez 2010-re 66, 2023-ra pedig 76 százalékra emelkedett. Mint az előbb idézett szerzőpáros tanulmánya bizonyítja, a felzárkózási folyamat valóban előrehaladt. Tanulmányuk, melyet a továbbiakban is idézek, egyértelműen igazolja – s ez nem kerülheti el figyelmünket –, hogy Magyarország a tíz, az EU-hoz csatlakozó közép- és kelet-európai ország között – Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia – akkor a harmadik legfejlettebbnek számított. A térség többi állama, mely az unióhoz csatlakozott, jobban élt azonban a lehetőségekkel, jobban és többet produkált, mint az átalakulás első időszakában mintaországnak tekintett Magyarország. 2010-re Magyarország még csupán a negyedik helyre csúszott vissza, de az Orbán-kormányzat éveiben 2023-ra már csak a hetedik helyen állt. A lefelé csúszás másik húsba vágó ténye, hogy a magyar bérszint az unió átlagának csak 64 százalékát éri el, ami csak a görög és a bolgár bérszintet előzi meg, és lemarad a térség összes többi tagországa mögött. A magyar pozícióvesztés ijesztő méretű.
Az elmúlt húsz év során a térség az unióhoz csatlakozott nyolc országához – Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Horvátország és Szlovákia – képest Magyarország fejlettségi szintje viszonylagosan romlott, és csupán két országhoz, Szlovéniához és Csehországhoz képest javult.
Álom vagy rémálom az Európai Unió Magyarország számára? Talán jogosabb a kérdés: álom vagy rémálom az Orbán-kormányzat Magyarországnak?
Megjelent Az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 31. számának Publicisztika rovatában 2024. augusztus 2024. augusztus 2-án.
