A Duna Magyarország legnagyobb folyója, de nem vérbeli, bocsánat, vízbeli, mert a víz nem válik vérré (vagy fordítva?) magyar folyó, hiszen 2857 kilométer hosszából csak 417 kilométer (15 százalék) a magyar szakasza, s amolyan liberális kozmopolita, európai uniós módra Németországban a Fekete Erdőben ered, és a Fekete tengering folyik és végül tíz EU tag-, vagy kandidátus országot köt össze.
Ez már korábban sem tetszett, így azután – mint Juhász Gyula 1919-ben A szent magyar folyó című versében megénekelte – „míg bennünk lélek él és nóta, Tisza lesz a magyarok folyója”. De mára sajnos már ez sem igaz, hiszen ez a korábban legmagyarabb folyó – ha nem is tehet róla – ma külföldön ered és külföldön folyik a Dunába.
Igazi büszkeségünk tehát nem a Duna, nem is a Tisza, hanem, a Zagyva folyó melyet (kis fogalomzavarral) nevezhetünk tetőtől talpig magyar folyónak, sőt – Széchenyi után – a ‘legnagyobb magyar folyónak’ is. A Tisza középső szakaszának legjelentősebb jobb parti mellékfolyója, a Zagyva nem szed össze mindenféle idegen, nem magyar zagyvaságot, itt ered a nógrádi vármegyeszékhely közelében, Zagyvaróna határában, és négy vármegye kilenc városát érintve Jász-Nagykun-Szolnok vármegye székhelyénél torkollik a Tiszába. Vagyis teljes 179 kilométer hosszúságában Magyarország határain belül folyik.
Nem tudnám megmondani, hogy miért, de ez a zagyvaság jutott eszembe, amikor miniszterelnökünk most elhangzott novemberi beszédét olvastam, amit
a Századvég konferencián mondott el. Pedig ez igazán pontos, jól megalapozott, tényekre épülő beszéd volt. “Innen nézve – mondta többek között – a magyar politikai rendszer jóval demokratikusabb, mint a nyugati”. Egyike a pontos fogalmazásoknak, hiszen ez valóban csak onnan, a volt Karmelita kolostor várnegyedbeli épületében a város felett elnéző miniszterelnöki dolgozószobából nézve fest így. Megvallom, ez az “innen nézve” precíz pontossága miatt nagyon tetszik nekem. Valahogy onnan nézve ugyanis minden másként fest.
És ez vonatkozik a néhány-száz méterrel odébb fekvő Sándor Palotára is. Az államelnök asszony irodájából például, ha onnan nyugat felé néz, akkor – mint amerikai előadásában 2023 koraőszén elmondta – “Nyugaton tapasztalt demográfiai jégkorszakot“ lát. Joggal, hiszen valóban nincs nyugati ország, ahol a születési ráta elérné a lakosság reprodukciójához szükséges asszonyonkénti 2.1 gyermeket. Az Egyesült Álamokban és Franciaországban csak átlagosan nem egészen 1.8 gyermek születik, s további három nyugati országban is csak 1.7 körül alakul ez a szám. Az elnök asszony a 400 méter magas Várhegy tetejéről elnéz Magyarország felett, s így nem látja, hogy ott a születési számok mégm alacsonyabbak. Az Orbán kormány elnökasszony által feldicsért nyolc-tíz évvel ezelőtt bevezetett népesség- és családpolitikai intézkedései ellenére ma is 1.54 gyermek. S mivel nyugatra néz, hogyan is láthatná, hogy Keleten sem jobb a helyzet.
Kínában ugyanannyi gyermek születik asszonyonként, mint az USA-ban. Más szóval, valóban van “demográfiai jégkorszak”, de ez nem a csúnyán hanyatló Nyugat monopóliuma, egyáltalán nem csak “Nyugaton tapasztalt” jelenség. Mindezek alapján, bár nehéz szívvel teszem, de korrigálnom kell Vörösmarty Mihályt, aki majd kétszáz évvel ezelőtt azt írta “A Merengőhöz” című versében, hogy az “ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalul, festett egekbe néz”. A kancsalul festett egekben igaza van a költőnek, de abban téved, hogy az ábrándozás az élet “megrontója”. Inkább megszépíti ami nem is szép.
De kanyarodjunk csak vissza a miniszterelnök beszédéhez. Ebben ugyancsak elhangzott, hogy “Akik liberális hegemóniát akarnak, azok valójában kommunisták.” Eddig nem tudtuk, hogy az állandóan szidalmazott nyugati liberális demokraták tulajdonképpen kommunisták. De többet is megtudhatunk, hiszen Orbán Viktor ezúttal a szokásosnál részletesebben kitért Soros György ördögi szerepére, mi több, azt is bevallotta, hogy “Egy időben egy malomban őröltünk vele, aminek az volt az oka, hogy Soros György sem akarta, hogy a kommunisták uralják Magyarországot, és ebben szándékegyezés volt. Ezért ő mindig is segítette az antikommunista kezdeményezéseket Magyarországon már a nyolcvanas években is”. Ez azonban az előzőek alapján kicsit zavaros számomra, de könnyen lehet, hogy csak én nem értem: ha liberális és kommunista valójában azonos, akkor a szélsőliberálisként elmarasztalt Soros anti-kommunizmusa egyben anti-liberalizmus is volt? Vagy kommunista és liberális mégsem lenne azonos?
Miniszterelnökünk pedig igazán kompetens, mert minden említett politikai irányzatot kipróbált: középiskolás korában a Kommunista Ifjúsági Szövetség iskolai vezetője volt, majd liberális demokrata politikussá vált, sőt a Liberális Internacionalé alelnöke nyolc évig, mígnem ennek hátatfordítva az elmúlt évtizedben a jobboldali-nacionalista illiberális kormányzata élén áll. A miniszterelnök véleménye szerint “mi vagyunk az egyetlen ország és kormány, amely úgy beszél, ahogy az emberek gondolkodnak”. Ez igaz, csak meg kell fordítani a mondat felépítését: az emberek, a lakosság több mint fele, úgy gondolkodik, ahogy a kormány beszél. Ez akkor is nagy történelmi vívmány, ha nem első – hiszen Horthy Magyarországán 1938-ban is megtörtént – és nem is egyedülálló, hiszen Hitler Németországában már kilencven évvel ezelőtt is megvalósult, és a mai hatalmas Kínában is ugyanezt láthatjuk. Ugyanis diktatórikus, autokratikus rendszerekben az emberek nagy része érdekből, lelkesedésből, konformizmusból, vagy félelemből (?) nem mer máshogy beszélni, sőt gondolkodni sem, mint kormányzata.
Hogy maradéktalanul egyformán beszéljen az ország ahhoz még további erőfeszítéseket kell azonban tenni s ezt most a kormány új törvénycsomaggal kívánja elősegíteni. A benyújtásra váró törvény ugyanis a magyar szuverenitás védelmében – Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szavaival – azt szolgálja, hogy példát lehessen statuálni azokkal, akik külföldi érdekekért „elárulják a hazát”. Az új, szuverenitást védő törvény, mint interpretálják, „a külföldi befolyásszerzési kísérletek visszaszorítását” célozza és a „a külföldről finanszírozott újságírókra, álcivilekre és dollárpolitikusokra” akar lecsapni. Nem lesz tanácsos másként beszélni.
Az ötlet nem új, hiszen Putyin már 2012-ben, 2020-ban és 2022-ben is hozott, illetve szigorított ilyen törvényeket a külföldi befolyás ellen. A külföldi befolyásoktól elszigetelni vágyó kínai kormányzat is meghozta törvényeit a külföldről finanszírozott szervezetek ellen. Az ilyen szervezetekre a „nemzeti egység, nemzetbiztonság, etnikai egység, nemzeti és társadalmi érdek veszélyeztetésének” alapján lecsaphatnak és le is csapnak a hatóságok. Követésre érdemes példa tehát van. Csupán kis színes hír ezzel kapcsolatban, amit azért érdemes felidézni, hogy ellenzéki korában az anyagilag rosszul álló Fideszt a német Konrad Adenauer Stiftung-tól, a Keresztény Demokrata Párt alapítványától kapott pénzt. Ez azonban nem hazaárulás, hanem a haza megmentése volt.
Most nyilvánvalóan másról van szó. A magyar szuverenitás védelme követeli meg az új törvényt. A nemzetközi sajtó máris felkapta a hírt. A Guardian vezető angol napilap kiemeli, hogy a törvény a politikai pártok külföldi finanszírozásának megakadályozása mellett olyan sajtóorgánumok és civil szervezetek ellen is fegyverként szolgál majd, melyek „Washington és/vagy Brüsszel befolyása” alatt állnak. A létrehozandó új intézmény szorosan figyeli majd “a szuverenitásra veszélyt jelentő sajtótermékeket és civil szervezeteket”. Nem kis lépéssel megy tehát tovább az Orbán rezsim autokratikus rendszerének diktatórikus továbberősítése útján. (A kormány és Parlament feltehetően nem tekinti azonban hazaárulásnak, hogy ugyancsak elfogad pénzt “Brüsszeltől”, és maga is lemondott szuverenitása egy jelentős részéről, amikor csatlakozott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Igaz, ezzel a törvénnyel éppen ez utóbbi hatásait igyekszik korlátozni.)
Zagyva időket élünk, de azt nem lehet mondani, hogy az Orbán kormány nem tudja mit csinál.
Forrás: Újnépszabadság
