Nézem a világot – mintha őrült lenne. Talán velem van valami baj? Gyerekkorom egyik legfőbb játéka a katonásdi volt. Így aztán nem meglepő, hogy már gyermekkoromban voltak katonai kiadásaim, hiszen zsebpénzem legalább egyharmadát ólomkatonák és felhúzható, vagyis mozgó tankok vásárlására forditottam. Ma sokkal többet költök erre a célra, hiszen adóba fizetett súlyos tízezreim nem kis százalékát az állam erre pocsékolja el. Az emberiség szeret katonásdit játszani.
Francis Fukuyama amerikai filozófus 1992-ben publikálta híres, A történelem vége és az utolsó ember című tanulmányát, melyben könnyelműen megjövendölte, hogy a hidegháború és a berlini fal összeomlása után az emberiség a jólét és a liberális demokrácia békés világában fog élni. Milyen nevetségesen hangzik ez manapság! 2024-ben, egyetlen kiragadott év példáján láthatjuk, hogy a világ 2,46 trillió dollárt szórt ki az ablakon fegyverekre, máig pedig még többet. Az elmúlt tíz évet figyelembe véve a fegyverkezésre költött összegek ötven százalékkal növekedtek Európában. Elképesztő összegekről van szó. Az USA 2024-ben 997 milliárd dollárt, Kína 314 milliárdot, Oroszország 149 milliárdot és Anglia 82 milliárdot költött fegyverkezésre. Ez a négy ország együttesen másfél trillió dollárt szórt ki az ablakon.
Édesapám két világháborút élt meg, s mindkettőben szolgált, én egyet, s azt rendkívüli megpróbáltatások után csak hihetetlen szerencsével éltem túl. A II. világháborúban közel 700 millióan szolgáltak a különböző hadseregekben. Tízszer annyian, mint az I. világháborúban. Közülük százmillióan meghaltak, közel egyharmaduk civil. A világ azonban nagy világháborúk nélkül is állandóan háborúskodik. 1946 óta több mint 285 háború zajlott a világban. A svédországi Uppsala Egyetemen figyelemmel kisérik a világot és évente harminc-ötven háborút jegyeztek fel ebben a “békés” korszakban. Napjaink háborúi között a legjelentősebbek az orosz–ukrán, az izraeli–palesztín és az Izraeli-USA Irán elleni háború, valamint az USA-Venezuela konfliktus (ha azóta, mióta ezt a mondatot leírtam, nincs újabb).
Megáll az ész, nehéz befogadni, hogy a világháború befejezése, 1945 óta mindössze huszonhat olyan nap volt, amikor a világon sehol sem volt háború. A világ kereken 200 országa közül 142-nek van saját hadserege. 25 ország másfél-másfél millió embert tart fegyverben. A tíz legnagyobb hadsereggel rendelkező országban ma is 20 millió ember áll fegyverben.
De hát kell ezt csinálni? Kell újabb és újabb milliárdokat fegyverkezésre költeni?
Van, ahol igen. Lengyelországban – Orbán Viktorral éles ellentétben – a vezetés és a lakosság egyaránt egészen pontosan tudja, ki és mikor támadta meg Ukrajnát és ennek milyen potenciális következményei lehetnek Lengyelországra nézve. Teljes joggal fegyverkezni kezdtek, mert nem kell különösebb jóstehetség kitalálni, hogy melyik ország lehet a következő célpont. (Kedves Orbán Viktor, hol van a hagyományos nagy lengyel–magyar barátság, a kölcsönös nagy empátia?) Oroszország felől a lengyel határon keresztül sürün kezdtek drónok valmint légballonok érkezni a lengyel határra, minden bizonnyel annak kiprobálására, hogy milyen a lengyel védelem érzékelő képessége. Lengyelország erre bejelentette, hogy megsemmisít minden bejövő tárgyat, drónt, légballont, repülőgépeket is. Elszigetelték így Kaliningradot, az oroszok nem tudják többé ezt a katonailag fontos területet könnyen megközelíteni. Hadikiadásait az ország a GDP 4,8 százalékára emelte. Korszerű hadieszközöket szereztek be, s mára Lengyelország katonai felszerelése sokkal korszerűbb, mint Putyiné. Nemcsak Lengyelországnak kellett azonban ezt véghezvinni. Litvánia, Lettország és Észtország is felfegyverkezett. Litvánia 5,38 százalékra emelte védelmi kiadásainak arányát és két év katonakötelezettséget vezetett be. Lettország a belorusz határra tankok ellen is hatásos védelmi eszközöket helyezett. Észtország hasonlóan reagált. De nézhetünk kicsit még északabbra, Skandináviára. Svédország egymillió tartalékos katonát helyezett készenlétbe, Norvégia legészakibb része Oroszország olyan területeivel határos, ahol az orosz nukleáris fegyverek legnagyobb koncentrációja található. Ezért a norvégok megnövelték védelmi kiadásaikat, és számos hadgyakorlatot folytattak együtt az Egyesült Királysággal. Végül Finnország Oroszországgal való 1340 kilométeres határát tankok elleni akadályokkal építette tele. Ezek az országok mind érzik az Ukrajna megtámadása óta fennálló orosz veszélyt.
Az USA legutóbbi stratégiaváltása azonban olyan országokban is a védelmi és fegyverkezési összegek és tempó megnövekedését hozták, melyek eddig ebben nem jeleskedtek. Az Európai Unió országai a Készültség 2030 (Readiness 2030) keretében megnövelték védelmi kiadásaikat a GDP 2 százalékáról 3,5 százalékára, plusz 1,5 százalék fedezi majd az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítését. Mondanom sem kell – több blogbejegyzésben is érveltem erről –, hogy ez az erőfeszítés időszerű és indokolt. Plusz Trump megköveteli, hogy Európa fizesse ki az Ukrajnának küldött amerikai fegyvereket, az USA nem kíván erre költeni, csak hadiipari üzleteket akar csinálni.
A számadatok egyelőre szórványosak, de biztosra vehetjuk, hogy az USA Venezuelában és Iránban lefolytatott és a nyugati féltekén kilátásba helyezett akciói hasonló reakciót váltanak ki a dél-amerikai országokból is. Amennyire tudják, emelni fogják a katonai kiadásaikat.
Ha ezeket a változásokat jól meggondoljuk, két nagyhatalom kalandor vezetőinek politikai lépései okozták őket. Putyin, Jelcin utódjaként, sorozatos választások révén került Oroszország élére, Trumpot pedig az amerikai nép választotta meg – másodszor. Nagyon szeretném Arany Jánossal azt mondani, hogy “te tetted ezt, király”, s hogy “neved ki diccsel ejtené, Nem él oly velszi bárd.” Sajnos most ez utobbit nem mondhatjuk el. A választókat, az istenadta népet sem lehet felmenteni. De hát miért is lepődnénk meg ezen? Nem a nép állt lelkesen Hitler és Mussolini mögött? Nem a nép bízott törtelenül a Hitlerhez lecsatlakozott Horthyban?
Nem a nép választotta meg négyszer is Orbán Viktort?
A szerző blogbejegyzése 2026. március 15-én.