Ezzel a címmel jelentette meg terjedelmes cikkét a Le Monde Diplomatique már 2018 júniusában. A Balkán-félsziget egész történelme meglehetősen tragikus volt. Négy évszázados török megszállás, majd az elnyert függetlenséget követően egymás ellen forduló országok két Balkán-háborúja. Két világháború és az államszocializmus bukása után újra háború és Jugoszlávia szétesése. A térség már régen megkapta az „Európa lőporos hordója” elnevezést. Hasonlóan szomorú azonban, hogy a balkáni országok azóta is tengődnek, és a lakosság tömegesen menekül onnan.
A kivándorlás világjelenség. 2020-ban közel 300 millió főt tett ki a migránsok száma a világban. Ijesztő, hogy ez 1990-ben csak 128 millió volt, de ha 1970-hez viszonyítunk, akkor a mai migránslétszám fél évszázad alatt háromszorosára ugrott. A legfőbb célkontinens Európa, ahova 87 millióan vándoroltak be, valamint Észak-Amerika 59 millió bevándorlóval. (Ezzel szemben Ázsiába, Afrikába és Latin-Amerikába mindössze a migránsok 17 százaléka ment.)
Az elvándorlás azonban Európán belül is jelentős. Ezek az évek Európa második nagy exodusának évei az 1815–1832 közötti évtizedek után, amikor 65 millió európai vándorolt ki. A mostani tömeges kivándorlás különösen az európai kontinens keleti felét jellemzi. 1990 óta 20 millió ember, a lakosság közel 6 százaléka költözött innen Nyugatra. A Balkánról elvándorlók aránya a legnagyobb, az ottani lakosság 16 százalékát tette ki.
A Balkán 550 ezer négyzetkilométer területén 55 millió ember él. Egyetlen nagyobb európai ország lehetne, öt-hatszor akkora területtel és lakossággal, mint Magyarország. A Balkán egyetlen nagy országa Románia, 20 millió lakosával, amit Görögország követ 10, és Szerbia 8 milliós népességével, míg a többi ország – Bulgária, Albánia, Horvátország – zömében 3-6 milliós kis ország, nem is beszélve Szlovéniáról (2 millió), Macedóniáról (1,3 millió) és Montenegróról (0,6 millió). Számos kis országnak ráadásul erősen kevert lakossága van, ami konfliktusok forrása. Bosznia-Hercegovina lakosságának fele például bosnyák muszlim, közel egyharmada szerb ortodox, és 15 százaléka katolikus horvát.
Az egész Balkán Szlovénia kivételével szegény. Hat ország átlagos egy főre jutó nemzeti jövedelme kereken 9400 dollár, vagyis a nyugat-európai jövedelmi szint mindössze 13 százaléka, és az Európai Unió átlagának is kevesebb mint egynegyede. Szerbia a magyar jövedelmi szint felét, Albánia pedig egyharmadát éri csak el. Macedónia úgyszólván afrikai szegénységben él. Nem csoda, hogy a balkáni országokból 1990 óta tömegesen menekülnek az emberek. Bosznia és Montenegró lakosságának közel fele (47 és 45 százaléka), Albánia lakosságának több mint 40 százaléka, a koszovárok és macedónok közel egyharmada és a szerbek közel egyötöde már külföldön él. Még a 2013 óta EU-tagország Horvátországból is – csak a csatlakozás óta – 400 ezer ember ment nyugatra.
Az elvándorlásnál is jelentősebb azonban a súlyos demográfiai válság, a születéseknél magasabb halálozási számok, melyek önmagukban súlyos népességcsökkenés forrásai. Albániában egy-egy asszony átlagosan mindössze 1,3 gyermeket szül, ami még az Európai Unió átlagosan is nagyon alacsony 1,5 gyermekéhez képest is kirívóan rossz. Bosznia-Hercegovina lakossága évente 1-2,4 százalékkal, Montenegróé 2,2-3,4 százalékkal, Észak-Macedóniáé egyenesen évi 5 százalékkal csökken. Szerbiában 2021-ben a születési rátát a halálozási ráta több mint kétszeresen haladta meg. Mindezek nyomán a várható élettartam férfiaknál Montenegróban és Albániában 2,5 évvel, Szerbiában 2 évvel csökkent, és a térség legtöbb országában a férfiaknál 70 év körül mozog, szemben az ázsiai 85 és a nyugat-európai 83 év körüli átlaggal. Ijesztő demográfiai válság jellemzi a Balkánt, és ha nem következik be gyors és radikális javulás, amire gyakorlatilag semmi esély nincs, akkor a már egyetlen emeberöltő távolságra eső 2050-re Bulgáriának 39, Romániának 30, Szerbiának 24 és Horvátországnak 23 százalékkal kisebb lakossága lesz, mint 1990-ben volt.
Hadd térjek vissza azonban a Le Monde Diplomatique 2018. júniusi Kiürül a Balkán – a nagy exodus című cikkére. Ebben olvashatjuk a következő sorokat: „Akár tagjai az Európai Uniónak, akár nem, a dél-európai államok mindegyike korábban soha nem látott demográfiai válságtól szenved: a természetes lakosságcsökkenéshez tömeges kivándorlás járul. A leginkább vállalkozó szellemű emberek távozása veszélybe sodorja az országok gazdasági és politikai jövőjét.” Bosznia-Hercegovina legnagyobb szerb városában, Banja Luka közepén – ad számot róla a cikk – néhány óra alatt valóságos „siratófalat emeltek az eltűnőben lévő közösség emlékére”. Mint Jasna Jašarević asszony fogalmazott: „Az emberek azért mennek el, mert elvesztették minden reményüket. Semmi változást nem várnak.” Időnként valóságos pánikhullámok taszítanak ki százezreket. 2014–15 telén néhány hét alatt több mint százezer koszovói hagyta el az országot, a lakosság mintegy 7 százaléka. Bulgária keleti részén és Szerbia délkeleti területein lassan egész régiók válnak néptelenné. A nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között 160 000 ember hagyta el Szerbiát. Az ország lakosainak 2030-ban várható száma kevesebb mint 6 millió lesz. A tuzlai nyelviskola vezetője, Kadić asszony szerint „[n]em lehet megállítani a folyamatot, mindenki el akar menni”.
Különösen felhívnám a figyelmet a Le Monde Diplomatique-beli idézet első szavaira: „akár tagjai az Európai Uniónak, akár nem” – minden balkáni országra egyaránt jellemző folyamattal állunk tehát szemben. A legnagyobb lakosságvesztés 2050-re éppen két uniós tagországban, Romániában és Bulgáriában következik be, 30, illetve majdnem 40 százalékkal. Más szóval, a nyugat-balkáni országok felvétele az unióba nem megoldás a mély társadalmi-gazdasági problémákra, hiába öntött eurómilliárdokat az unió Bulgáriába (11 milliárd) vagy Romániába (70 milliárd) már több mint másfél évtizede. Az unió vezetői pedig már adják a milliárdokat a balkáni kandidátus-országokba is, és utalásokat tettek az új felvételekre a 2030-as évet emlegetve. Az EU pénzügyi támogatása, mintegy 14 milliárd euró mellett, a térség befektetéseinek kétharmadát az unió tagországainak vállalatai eszközölték. Ugyanakkor az unió kereskedelmi kapcsolatai a nyugat-balkáni országokkal az elmúlt évtizedben több mint megkétszereződtek, és a térség összes külkereskedelmének 70 százaléka az unióval kapcsolja össze ezeket az országokat.
Talán furcsán hangzik, de Nyugat-Balkán tervezett felvétele az unióba jóval kevésbé segítené a Balkánt, mint amennyire gyengítené az uniót. Ezért kétszer is meg kellene gondolni. A Balkán egész történelme tragikus volt, de az ezredforduló körüli évtizedek a régió egyik legtragikusabb fejezetévé váltak.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 14. számának Publicisztika rovatában 2024. április 5-én.
