1845-ben írta le Petőfi Sándor A magyar nemes című versében ezeket a gúnyos sorokat: „Tán a tudománynak éljek? / A tudósok mind szegények. / Nem irok, nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok! // Van, igaz, egy tudományom, / Ebben párom ritkán látom: / Enni, inni jól tudok. / Én magyar nemes vagyok!” És ebben a világban lassan két évszázad is eltelt, mióta Szechenyi István kimondta-meghirdette, hogy „[e]gy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”.
De vajon mit jelent a „kiművelt emberfő”? Közhely, hogy minden műveltség alapja az írni-olvasni tudás. Az első (kőbe vésett) írásos emlékek 2-3 ezer évvel az időszámítás előttről maradtak fenn, vagyis 4-5 ezer évvel ezelőtt már ismert volt az írás-olvasás. Ennek ellenére a kedves Olvasó nyilván nem lepődik meg, hogy amikor születtem, 1930-ban, nem tudtam írni-olvasni. Talán annál meglepőbb azonban, hogy a velem született analfabetizmusomat akkor Magyarország felnőtt lakosságának közel tíz, a világ felnőtt lakosságának pedig hatvan százaléka osztotta (Our World in Data). Hogy minden tévedést kizárjak: igen, 1930-ban a világ lakosságának több mint minden második embere analfabéta volt. (Magyarország óriásit fejlődött a XIX–XX. századforduló körül, hiszen 1880-ban – az akkori Magyarországon – a felnőtt lakosság 59 százaléka, 1900-ban pedig még 41 százaléka nem tudott írni-olvasni.)
Az írástudás igénye a XVII. század végén kibontakozott felvilágosodás korában vált egyértelmű követelménnyé. De gyakorlati megvalósítása csak igen lassan haladt. Több mint egy évszázad múltán, 1820-ban csak a világ lakosságának tíz százaléka volt írástudó. Mára azonban megfordult a helyzet, és az analfabetizmus csak a világ lakosságának 10 százalékára jellemző. Még 1870-ben is csak a világ iskolás korú lakosságának egynegyede járt iskolába. Megdöbbentő módon csak a XX. század második fele hozott fordulatot. Napjainkban a gyermekek nyolcvan százaléka iskolába jár. Valósággal ijesztő azonban, hogy még a XXI. század elején is a legszegényebb országok lakosságának fele analfabéta. Haiti meggyőző példája ennek: az örökös fegyveres erőszak lehetetlenné tette, hogy a gyerekek iskolába járjanak. 2022-ben minden tíz iskolából csupán egy volt nyitva és működött. Hatalmas eredménynek könyvelik el, hogy ez mára az iskolák háromnegyedére igaz már.
A XXI. század első negyedében azonban már régóta nem az írni-olvasni tudás a követelmény. A középiskola elvégzése és a felsőoktatás valamilyen formájában való részvétel vált normává a mai világban. Csupán 2000 és 2020 között a felsőoktatásba beiratkozottak száma mintegy megkétszereződött a világban, nem egészen húsz százalékról közel negyven százalékra emelkedett.
Nos, a világ egyik leggazdagabb országa, az Amerikai Egyesült Államok nem igazán dicsekedhet az elért színvonallal. A lakosság majdnem egytizede középiskolát sem végzett, és további 28 százalékának legmagasabb végzettsége a középiskola. Hát ha még figyelembe vesszük az elsajátított tudást. Létezik ugyanis egy nemzetközi mérési módszer (Programme for International Student Assessment, PISA), mely háromévente méri az elsajátított ismeretek valódi mélységét. 2015-ben az Amerikai Egyesült Államok a hetvenegy megvizsgált ország között matematikából csupán az eléggé szégyenletes hamincnyolcadik, a tudományos tárgyakból a huszonnegyedik helyre került.
Amerika pedig meggyőző példát szolgáltat képzettség és jövedelem összefüggéséről. Míg a középiskolát sem végzettek átlagkeresete a 2010-es években kereken 22 ezer dollár, a középiskolai végzettségűeké 41 ezer dollár, addig a felsőfokú végzettségűeké 116 ezer dollár volt. És ez az összefüggés más országokra is vonatkozik. Csak kiragadott példaként említve: az afrikai Burundi állam lakosságának 40 százaléka analfabéta, egy főre jutó 240 dolláros jövedelmi szintje a világ egyik legalacsonyabbja. Ezzel szemben Dél-Korea vezeti a világot a felnőtt lakosság 70 százalékos felsőfokú végzettségével s a világátlag közel háromszorosát kitévő egy főre jutó jövedelmével.
Dél-Afrikában a középiskolát végzettek aránya csak alig több mint a megfelelő korosztályok egyharmada. Dél-Szudánban pedig a gyermekek 70 százaléka nem jár iskolába. A XXI. századi világban, ma is közel 800 millióan analfabéták, kétharmaduk nő. Az analfabéták háromnegyede a Szahara alatti Afrikában, valamint Dél- és Nyugat-Ázsiában található. A világ kétszáz országából mindössze tizenöt ország mondhatja el, hogy a megfelelő korosztály több mint fele felsőoktatási végzettséggel rendelkezik. A mai világ tíz országa, Dél-Korea, Kanada, Japán, Luxemburg, Írország, Oroszország, Litvánia, Anglia, Hollandia és Norvégia a legműveltebb, a legnagyobb aranyú felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ezzel szemben India a sor legvégén áll a lakosság 13 százalékos felsőfokú végzettségével.
Hadd tegyem azonnal hozzá, hogy Magyarországon a felsőoktatást végzettek aránya a lakosság egyharmadát sem teszi ki. A lakosság közel egyötödének legmagasabb iskolai végzettsége a szakmunkáskiképzés, és a felnőtt lakosság egyötöde csak az általános iskola nyolc osztályát végezte el. Orbán Viktor miniszterelnök emlékezetes megnyilatkozásában a szakmunkásképzés jelentőségét emelte első helyre: „Tizenöt-húsz éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák majd meg. De… ma már mindenki tudja, hogy szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő. Ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják.”
Maradéktalanul igaz – mivel a magyar gazdaság a Nyugat összeszerelő műhelyének funkcióját látja el. Ha Litvánia vagy Írország példáját szeretné követni, akkor ez nemcsak rossz, de bűnös politika is.
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 30. számának Páratlan oldalán 2025. július 25-én.
