Zajlik a vita, a vádaskodás, hogy ki a felelős az európai uniós pénzek részbeni befagyasztásáért. Az EU ugyanis, történetében először nem folyósítja juttatásainak egy részét Magyarországnak, arra hivatkozva, hogy az uniós pénzek felhasználásának nincs átlátható szabályozása, mivel a jogrend, a jogi intézmények függetlensége hiányzik, és a kormányzat súlyosan megsérti a jogrend uralmának elvét. Annak ellenére, hogy a tagországok kötelezettséget vállalnak az Unió „alkotmánya”, a demokratikus játékszabályok betartására.
Az Unió hosszú évekig tehetetlen volt az alapelveit megsértő tagállamokkal szemben, mert „alkotmányában” nem volt rendszabály az ilyen tagállamok büntetésére. A lassan mozgó Unió azonban egy év óta végre rendelkezik ilyen eszközökkel. Ezek egyike a hatalmas, 750 milliárd eurós Covid-helyreállítási segély, melynek elnyeréséhez az országoknak felhasználási tervet kell készíteni, amelyet az EU elbírál. A másik fegyver egy feltétel-mechanizmus, mely minden uniós támogatást leállíthat, és reformokat követelhet a folyósításhoz. Így a demokrácia megsértése és a súlyos korrupció büntetéseként, változást követelve az EU most hatalmas összeg befagyasztásával sújtja Magyarországot: a korábbi javaslatot valamelyest enyhítve 6,3 milliárd euró, azaz mintegy 2500 milliárd forint felzárkóztatási forrás befagyasztását indítványozza. Ez felér a magyar kormány oktatási vagy egészségügyi kiadásaival.
A magyar ellenzék az Orbán-kormány felelősségét hangsúlyozza, Donáth Anna európai parlamenti képviselő például leszögezte: “a kormány az egész nemzetet cserben hagyta egy olyan ügyben, ahol évek óta tudható volt, hogy mit kellene tenni, és mi lesz a következménye a tétlenségnek. Arrogáns módon semmibe vették a figyelmeztetéseket, és most könnyen lehet, hogy az egész ország issza meg ennek a levét”. Hozzátette: “Nyomatékosan kértem Ursula Von der Leyent, hogy ha a kormánynak nem is, a magyar önkormányzatoknak, civileknek… adják oda ezt a pénzt. Ők ugyanis nem tehetnek arról, hogy a kormány 12 éve semmibe veszi az EU közös szabályait… Ezért arra kértem a Bizottság elnökét, hogy a magyar kormány helyett az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak juttassa el ezt a pénzt, közvetlen pályázatot írva ki ezekre.”
A Jobbik nyilatkozata szerint: „Magyarország és a gazdasági válság legrosszabb napjait élő magyar emberek Orbán Viktor és kormánya miatt nem jutnak hozzá a nekik járó uniós pénzekhez. Így nem lesz pénz tanári fizetésemelésekre és az Európa-rekorder élelmiszerár-emelkedés leküzdésére”.
Ezek az érvelések, joggal, az Orbán-kormányt hibáztatják, és egy közvélemény-kutatás szerint a lakosság közel kétharmada ma ugyanezt mondja.
Az Orbán-kormány emberei viszont az ellenzék hazaárulásáról szónokolnak: a „dollárbaloldal Magyarország ellen dolgozik, ők azok, akik másfél éve akadályozzák, hogy Magyarország megkapja a neki járó uniós forrásokat, mert ettől és idegen hatalmaktól remélik, hogy hatalomra kerülhetnek”. Az igazságügyi miniszter szerint: „Fontos tudni a magyar embereknek, pedagógusoknak, szülőknek és családoknak, hogy a magyar baloldal ma ismét ellenük szavazott az Európai Parlamentben.” Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője hasonlóan nyilatkozott: “A baloldal…[azon munkálkodott] hogy… vegyék el a magyarok millióitól a jog szerint nekünk járó uniós pénzeket… hogy vegyék el az uniós forrásokat a pedagógusok béremelésétől, a magyar önkormányzatoktól, a magyar kis- és közepes vállalkozásoktól, a kórházaktól, a közlekedés fejlesztésétől, a környezetvédelmi és energetikai beruházásoktól”.
Egy másik fontos tényezőt azonban a vita elhallgat. Nem könnyű kimondani, de sajnos elkerülhetetlen. Ne mondjuk, mint a fent idézett ellenzéki vezető, hogy a magyar nép “nem tehet” a kormány bűnös politikájáról. A magyar nép többsége ugyanis nem egyszerűen az Orbán-kormány áldozata: bizony a magyar nép többségének is felelőssége van az EU támogatás elvesztésében. Ez nem egészen egy évvel követte ugyanis a 2022. tavaszi országgyűlési választást.
Az Orbán-kormány nem ismeretlen újoncként indult ezen. Végülis a legutóbbi 12 év során az Orbán-kormányzat arculata, jogállamiságot sértő politikája, Európai Unió-ellenessége jól ismert volt. Aki rászavazott, az nem valami ismeretlen pártra, hanem éppenséggel erre a politikára szavazott.
És hogyan is alakult a 2022-es parlamenti választás? Az első, amit ki kell emelni: a választópolgárok több mint 30 százaléka nem tartotta fontosnak, hogy elmenjen szavazni. Ha ez őket nem érdekelte, akkor semmiképpen sem mondható, hogy a magyar választó népességnek ez a közel egyharmada a választások kimenetelének áldozata. Közömbösségük felelőssé teszi őket is a következményekért. Aki viszont elment szavazni, azoknak csak kevesebb mint a fele ellenezte Orbán és kormánya jól ismert, EU szabályokat szegő és EU-ellenes politikáját. A Fidesz aratott a vidéken, és a vártnál jobb eredményt ért el Budapesten is. A kormánykoalíció az egymást követő negyedik alkalommal kétharmados többséget szerzett. Az országos listán több mint 53 százalékot, az egyéni választókerületekben az ellenzék 18 képviselőjével szemben 88 képviselőt.
Felteheti az olvasó a kérdést: Brecht híres következtetésére jutottam? A népet kell leváltani? Korántsem. Inkább azokat, akik a népet manipulálják. A bevezetett politikai rezsim következménye a választások manipulálása, a választási törvények kormány számára kedvező alakítása. Az autokratikus rendben a kormány propagandagépezete – az ellenzék legnagyobb részének elnémítása közepette -, megtévesztő híreivel és hazugságaival a lakosság nagy részét befolyása alatt tudja tartani. Ebben szerepet játszik a lakosság iskolázottsága, tájékozódási képessége is, amit a rezsim oktatási politikája befolyásol.
A lakosság felelőssége csakis ebben az összefüggésben értelmezhető. Azt azonban már Abraham Lincoln elnök felismerte és híres 1858-as beszédében meg is fogalmazta: “Elbolondíthatod az egész népet egy ideig és az emberek egy részét állandóan, de nem bolondíthatod el az egész népet állandóan.”
A magyar történelem kiáltó párhuzama tolakszik elő gondolataimban: a Horthy-kormányzat lecsatlakozott Hitlerhez, belerángatta az országot a történelem legvéresebb háborújába Nagy-Magyarország visszaállításának reményében. Bűnös rezsim volt, de sajnos meg kell vallani, a nép többsége támogatta. Az 1935-ös parlamenti választáson, vagyis amikor már a rezsim szoros szövetséget kötött Mussolinival és Hitlerrel, a kormánypárt 70 százalékos többséget nyert az ellenzék 27 százalékával szemben. 1939-ben, amikor már a zsidótörvényt is tető alá hozták, vagyis egyértelművé vált a hitleri minta követése, megindult a területrevízió és a világháború is, a kormánypárt ismét 70 százalékos többséget nyert.
Természetesen a rezsim választási törvényei és a mindent elsöprő nacionalizmus, Nagy-Magyarország visszaállításának propagandája hatalmas szerepet játszott ebben. De a párhuzam ijesztő. S akárhogyan is nézzük, a Horthy-rezsim bűnös felelőssége mellett az akkori magyar népesség közel háromnegyedét sem lehet egyszerűen felmenteni, ha azt keressük, kinek kell felróni a II. világháború magyar népet sújtó rettenetes következményeit. Nem csak egyénileg Szálasi Ferenc volt felelős a nyilas vérengzésekért, és hogyan lehetne csupán Hitler, Göring és Goebbels felelőségről beszélni Németország bűneiért, emberirtásáért, Európa lerohanásáért? A németek nagy többsége lelkes támogatója és végrehajtója volt a hitleri terveknek.
A magyar történelem és a szélsőségességükben is tanulságos nemzetközi példák is bizonyítják a nacionalista és jobboldali elvakultsággal fertőzött tömegek felelősségét. És ezek fényében is kimondható, hogy az Orbán-kormányzat mellett a magyar nép őt támogató többsége sem felmenthető a hatalmas uniós támogatás elvesztéséért.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 23-án.
