Az amerikai külpolitikát mostanában kalóz akciók jellemzik. Akciók, melyeket nem hagyott jóvá előzetesen egy arra törvény szerint alkotmányos jogokkal felruházott testület. Ezek egyike az izraeli-amerikai együttműködéssel végrehajtott bomba-merénylet volt a nemkívánatos iráni elnök, Ali Khamenei ellen 2026 február 28-án, ami megölte az iráni ayatollah-t. Egy másik hasonló kalóz akció Maduro venezuelai elnök elrablása volt hálószobája ágyából.
Irán hosszú történelmében csak a közelmúltra megyünk vissza.
A 60-as években az iráni sah megindította a “Fehér Forradalom” nevű programját, amelynek földreform és gazdasági modernizáció voltak a fő pontjai, ugyanakkor durva eszközökkel verte le az ellenzék minden megmozdulását. A 70-es évek végére ezek az akciók teljesen elidegenítették a moszlim papságot, lázadások is kezdődtek. 1979 végére a sah és családja száműzetésbe került, az uralkodó család és fokozatosan az egész iráni középosztály kivándorolt – legtöbben éppen az én városomba, Los Angelesbe, illetve Kaliforniába. Khomeini visszatért tizennégy éves számüzetésből Irakból, illetve Franciaországból. Megalapítják az élesen Izrael-ellenes iráni Iszlám Köztársaságot. 1989-ben meghal Khomeini ayatollah. Kinevezik Khameneit legfelsőbb vezetőnek. 1995-től az USA olaj-ügyi és kereskedelmi szankciókat vezet be arra hivatkozva, hogy az ország terror-szervezeteket támogat, nukleáris fegyvereket próbál kifejleszteni és akadályozza az izraeli-palesztin béke kialakítását. Közben tüntetések is folynak, főképp egyetemista diákok részvételével a demokrácia kiszélesítése érdekében. Az Iszlám Köztársaság azonban marad. A hoszútávú rakéták és atomreaktorok fejlesztése, valamint az urániumdúsítási program orosz segítséggel folyik.
2015-re a fejlett világ létrehozza az első egyezményt, amely korlátozza Irán nukleáris tevékenységét. Trump azonban mind első, mind második elnöksége kezdetén kivonul az egyezményből. Radikálisabb megoldásokat keres. Az USA 2025 nyarán bombázza a vélt nukleárisfejlesztő-létesítményeket, de nem világos, mit sikerül megsemmisítenie. A február 28-i, Izraellel együtt végrehajtott támadás ezt követte.
Donald Trump egy 1974-ben hozott határozatra támaszkodott az iráni támadás indoklásában, amely abból indul ki, hogy egy országos vészhelyzet esetén az elnöknek széles jogköre van, akár támadás indítására is. A bökkenő az, hogy nem volt országos vészhelyzet vagy szükségállapot.
A külügyminiszter, Marco Rubio úgy érvelt, hogy egy izraeli támadás Irán ellen kiválthatott volna egy USA elleni támadást Irán részéről, ezért megelőzésképpen az USÁ-nak támadnia kellett. Ez az érvelés olyan abszurd és értelmetlen volt, hogy a kommentátorok döbbenten értetlenkedtek.
Az amerikai Kongresszus azonban megmozdult, és megszavaztatott egy javaslatot, amely szerint ki kell vonni az amerikai csapatokat az iráni konfliktusból. A javaslattevők elkalkulálták az eredményt, s ahelyett, hogy csökkentették volna a konflikushelyzetet, lényegében jóváhagyták az amerikai csapatok részvételét. Vagyis azzal a határozattal, hogy ne vonják ki a csapatokat, tulajdonképpen jóváhagyták, hogy ott vannak. Elég nevetséges, ha nem lenne az egész helyzet tragikus. A szavazás egy-két kivétellel pártvonalak mentén történt.
Azt természetesen senki sem sajnálja, hogy Khamenei letűnt a nemzetközi politikából, de nem látszik további világos stratégia arra vonatkozóan, hogy ezután mi következzék. Az egész támadás indításában az is indokként szerepelt, hogy a tárgyalások, melyeket Trump két kedvenc ingatlanspekulánsa, Jared Kushner és Steve Witkoff folytatott (ez a két ember már Ukrajnában is sikertelen volt), nem vezettek eredményre. A Közel-Kelet lángbaborult, kiút nem látszik egyelőre belőle.
De térjünk vissza Trump venezuelai akciójára. A függeten latin-amerikai államok a 19. század elejétől jöttek létre. Venezuela 1811-ben deklarálta függetlenségét, bár – Columbiával, Ecuadorral és Panamával az úgynevezett Nagy Columbia része volt. Valóságos függetlenségét végül 1830-ban nyerte el. A kontinens a diktatúrák melegágya volt, melyeket szélsőséges egyenlőtlenség és mindig labilis kormányok és a politikai intézmények gyengesége jellemzett Az Amerikai Egyesült Államok is súlyosan elítélhető szerepet játszott a katonai diktatúrák támogatásával, melyekben jó szövetségest talált a mániákusan rettegett „kommunista veszély” ellen.
Trump bevezetőben említett akciója, a venezuelai elnök, Maduro elrablása nemzetközi jogba ütköző akció volt. Trump az Amerikai Kongresszus felhatalmazását sem kérte ki az akcióra, ami ennek következtében amerikai törvényekbe is ütközött. Trump lépése a Kongresszus megkerülésével egyébként nagyon is érthető, mivel számos vezető republikánus politikus is egyértelművé tette, hogy kongresszusi felhatalmazásra aligha számíthatott. Tump külügyminisztere, Marco Rubio a következő magyarázatot adta: “Maduro rendszere nem legitim kormányzat. Maduro a a Venezuelát hatalma alá vont Los Soles kábítószer kartel feje, akit az USA-ban már elítéltek”.
Khameneihez hasonlóan Maduro antidemokratikus elnyomó rendszere iránt is igen kevesen éreznek szimpátiát. Az ENSZ nemrégen nyilvánosságra hozott beszámolója egy évtized gyilkosságairól, kínzásairól, jogtalan letartóztatásairól és a 2024-es elnökválasztás ellopásáról ad számot. Ennek ellenére a New York Times cikke leszögezte: “Az amerikai külpolitika elmúlt évszázadának egyértelmű tanulsága, hogy még a legocsmányabb rezsimek eltávolítása is csak rontja a helyzetet”.
Az USA két évtizede sikertelenül próbált stabil kormányzatot létrehoznia Afganisztánban. Sikertelen volt a libiai diktatúra működő demokratikus rendszerrel való felváltásában. A 2003. évi Irak elleni háború következményei is tragikusak voltak. A hatalmon lévő kormányok eltávolítási kisérlete destabilizálta Chilét, Kubát, Guatemalát és Nicaraguát.
Maduro kalózkodását Trump kalóz-lépésével megtorolni annál is elítélendőbb, mivel mögötte nem kisebb törekvés húzódik meg, mint az amerikai uralom kiterjesztése. Trump már bejelentette, hogy Venezuelát – a nemzetközi jogrenddel éles ellentétben – egyelőre az USA fogja vezetni. Csendesen hozzátette: “partneri viszonyt teremtünk a venezuelai olajiparral”. Ha a Kedves Olvasó nem tudná, Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb, annak mintegy egy-ötödét kitévő olajkincsével, négyszer akkorával, mint az USA. Úgy tűnik, hogy ez jobban izgatja Trumpot, mint Maduro. Nem is beszélve az amerikai nagy olajcégekről, amelyek már ott vannak. Visszaszerzik ott államosított vagyonukat.
A legújabb hírek szerint nemcsak az olajra, hanem az ott található ritka fémekre is rátette az USA a kezét. A nagy igazságtevés mögött meghúzódó anyagi érdek lólába bizony kilóg.
A szerző blogbejegyzése 2026. március 7-én.
