Az elmúlt évszázad során, az I. világháborút követő évektől máig, négy generáció váltotta egymást (mivel egy generációra huszonöt évet szokás számolni), és ugyanakkor még ennél is több politikai rendszer: a jobboldali nacionalista Horthy-rezsim, majd a rövid életű nyilas uralom, amit egy újabb rövid életű demokratikus átalakulás követett, hogy azt az államszocializmus évtizedei váltsák, majd egy két évtizedes liberális demokrácia, hogy végül 2010-től ismét egy nacionalista jobboldali rezsim regnáljon. Már a felsorolás is világossá teszi, hogy úgyszólván hihetetlen politikai váltások és változások játszódtak le: hat (!) különböző rendszer váltotta egymást.

Ez azonban inkább csak a felszín. Ha mélyebbre ásunk – ami még hihetetlenebb és megdöbbentőbb –, alig változó stabilitást észlelhetünk. Vessünk csak egy pillantást néhány jelentős parlamenti választás eredményére. A Horthy rendszer idején a kormánypárt rendkívüli biztonsággal nyerte el a szavazatok többségét. Az első, 1920. évi választásokon a kormánypárt csak 38,4 százalékot kapott ugyan, de két koalíciós párt-társával együtt a kormány-koalíció 86 százalékkal győzött. A rezsim idején tartott parlamenti választások azonban zömében, mint 1922-ben is 57 százalékos, vagy az utolsó, 1939-es választások – amikor már Hitlerhez kötötték az országot, zsidótörvényeket vezettek be és szemmel láthatóan sodródott az ország a világháborúba – 51 százalékos kormánypárti győzelmet hoztak, ami Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártjának további 14 százalékával már 65 százalékos többség volt.

A II. világháborút követő első parlamenti választásán 1945 novemberében a jobboldalt tömörítő, gyűjtőpárttá vált Független Kisgazdapárt nyerte el a szavazatok 57 százalékát. Az 1989-90-es rendszerváltást követő választáskor 1990 márciusában a jobb-középpárti Magyar Demokrata Fórum a szavazatok 42 százalékát kapta, de mellette a Keresztény Demokrata Néppárt még több mint 5 százalékot.

Ha ugrunk egyet időben, és a 2010. évi választások eredményére pillantunk, 62 százalékos FIDESZ-KDNP koalíció-győzelem mellett még a szélsőjobboldali Jobbik Párt is 15 százalékot nyert. Ha a 2018.évi választás eredményét nézzük, akkor a FIDESZ több mint 49 százalékos győzelmét láthatjuk, hogy azután a legutóbbi, 2022-es választásokon 54 százalékkal végezzen. De ez esetben is fontos hozzátenni, hogy a kormány szélsőjobboldali, sokszor fasisztának is bélyegzett ellenzéke, a Mi Hazánk Mozgalom a szavazatoknak még további 9 százalékát söpörhette be. (Nézzünk csak pár sorral feljebb: kicsit ijesztő a hasonlóság az 1939-es választások eredményéhez.)

E rövid összegezésben természetesen nem lehetséges a valasztási rendszerek bemutatása, a szavazatra jogosultak számának esetenként jelentős korlátozása, s még kevésbé a kormányzó pártok kezében összpontosuló hatalom, mely döntő mértékben segíti őket a győzelemre. A Horthy-rezsim a nem kívánatos választókat különböző korlátozásokkal, iskolai végzettség megkövetelésével és vagyoni helyzet alapján eleve megfosztotta szavazati jogától. Ez ma teljesen kizárt, de például a TV, a sajtó monopolizálása révén a kormány kézben tartja a lakosság befoyásolását, s szavazati jogot adott a szomszédos országokban élő, vagyis nem adófizető magyaroknak. Ne feledjük: a sajtószabadság nemzetközi mérése és összehasonlítása alapján Magyarország Orbán Viktor kormányalakításának évében, 2010-ben még világviszonylatban a 40. helyre volt rangsorolva, s ez még Európán belüli pozíció, de ma száznyolcvan ország közül a 68. helyen áll. Az Európai Unión belül ennél rosszabb minősítést csupán Bulgária, Ciprus, Albánia és Görögország érdemelt ki.

Ehhez még fontos hozzátenni, hogy Orbánék tanárok elleni sikeres harcában, jelentősen gyengült az oktatás színvonala. Egy legújabb felmérés szerint az általános iskolák felső tagozatos diákjainak 30 százaléka, sőt a keleti országrészeken 40 százaléka funkcionális analfabéta, vagyis az iskolákból kikerülők mintegy egyharmada gyakorlatilag nem tud írni-olvasni. Minél kevésbé iskolázott és felkészült a lakosság, annál könnyebben tudja a kormány befolyásolni őket ügyes és mindent elöntő propaganda-tevékenységével. Egy 2025-ös decemberi Medián-felmérés szerint míg a csak nyolc általánost végzettek 59 százaléka kormánypárti, az érettségizetteknek már csak 27, az egyetemet végzetteknek pedig 25 százaléka kívánja a kormány maradását.

Ugyancsak világosan felismerhető, hogy az elmúlt évszázad magyar politikájában a nacionalista, jobboldali kormányzatok Horthytól Orbánig mindig találtak egy jól megválasztott ellenséget: a liberális Nyugatot, a kommunizmust, a szomszédos országokat, a zsidókat, Soros Györgyöt vagy Brüsszelt. Mindig vissza lehetett nyúlni Trianonhoz, amely súlyosan megcsonkította az országot, igazságtalanul vonta meg az új határokat és jórészt az új határok mentén magyar lakta sávokat is elcsatolt, de zömében mégiscsak a nem magyar nemzetiségek lakta területeket vágta le és érvényesítette az ott élő etnikumok kívánságát. A kormányok mindig találtak egy agresszív „barátot“, legyen az Mussolini, Hitler, Trump vagy Putyin.

Egy szó mint száz, az elmúlt évszázad parlamenti választásain, miközben négy generáció váltotta egymást, rezsimek jöttek és mentek, a jobboldali-nacionalista pártok hihetetlenül stabil 50 százalék körüli és feletti győzelmeket arattak, s mögöttük gyakran még a legszélsőségesebb fasiszták, jobboldali nacionalisták is esetenként 10-15 százalékos támogatottságot élvezhettek. Lehangoló kép a nacionalizmus és jobboldaliság magyar társadalmat átható elterjedtségéről.

A horizonton egyelőre nem látni még a változást. Erről Bertolt Brecht híres verse, Die Lösung (A megoldás) jut eszembe. Ezt Brecht 1953-ban Kelet Németországban írta, az első rendszerellenes felkelés után, amikor a szélső-balos NDK kormány néhány fullajtárja azt az ostobaságot mondta, hogy „a nép elveszítette a kormány bizalmát és annak visszanyeréséhez kettős erőfeszítést kell tennie“. Erre írta gúnyosan Brecht A megoldás című versében: „Hát ez a helyzet nem lenne egyszerűbb ha a kormány leváltaná a népet és újat választana helyette?“

Nos, a népet természetesen nem lehet leváltani. A történelem azonban azt mutatja, hogy minden kormányt le lehet váltani, és a legkülönbözőbb módokon Julius Caesartól Napoleónon át Hitlerig ezerszámra váltották is le őket. Ha Orbán Viktor, évtizedes hazárdjátékával, az Unió minden hatalmas előnyének kihasználásával, de közben Unió-ellenes politikával felrúgja Magyarország helyét az Európai Unióban, és az Unió megunja, hogy egy tagország állandóan megsértse alapelveit, vétókkal akadályozza döntéseit és ellenségeivel szövetkezzen, akkor a túlnyomóan Unió-párti magyar lakosság is ráébredhet a valóságra.

A Medián legújabb közvéleménykutatási eredménye szerint a válaszadóknak csak 33 százaléka akarja továbbra is hatalomban látni a Fideszt. Különösen jelentős, hogy míg az idősebb generációk ugyan többségükben Orbán-pártiak, a fiatalabb, 18-29 és 30-39 éveseknek 85, illetve 81 százaléka megelégelte az Orbán kormányt. Egy részük sajnos elvándorol az országból, de a választási előrejelzések kormányváltás jeleit mutatják.

A Tisza párt, jól felismerve az ország hossz idő óta tartósan jobboldali karakterét, jobbközép pártként centrista politikát kíván folytatni. A váltáshoz azonban a kisebbségben levő baloldal közreműködésére is szükség lesz.

Vajon sikerül-e leváltani végre Orbánt?

A szerző blogbejegyzése 2026. február 7-én.