A cím természetesen nem igaz. Magyarország sokkal jobb és sikeresebb, mint Írország. A két ország tízszer mérte össze erejét, és abból az írek csak kétszer kerültek ki győztesen. De legutóbb, 2024 nyarán az utolsó percben rúgott góllal az írek nyertek 2-1-re. Ja igen, a futballról beszélek.
Jól tudom, vannak más aspektusai is az életnek és két ország teljesítményének. Vessünk egy pillantást azokra is. Nem minden országban a futball a legfontosabb. Az észak-európai Írország és a közép-európai Magyarország között közel kétezer kilométer távolság van. A történelmi hasonlóság azonban meglepően nagy. Legalábbis az volt. Megvallom, Írország történelme nagyon foglalkoztat. Majdnem egyedülállónak tartom, nem is beszélve arról, hogy úgyszólván ajánlja magát az összehasonlításra Magyarországgal.
Írország túl közel volt Angliához, így már 1542-ben VIII. Henrik angol király Írország királyává is koronáztatta magát, s a XVII. században, két háborút követően teljessé vált az angol hódítás. Az írek nem akartak beletörődni, 1798-ban is lázadtak, aminek angol leverése után az angol–ír Egyesült Királyság formájában kebelezték be ismét és ismét Írországot Angliába. A legnagyobb ír tragédia azonban a XIX. század közepén következett be: az úgynevezett Gorta Mór (a Nagy Éhség), amit 1845 és 1852 között, hét éven át, a lakosság legfőbb ételét jelentő burgonyatermés kártevők okozta pusztulása idézett elő, ezzel tragikus éhínséget okozva. Az írek ugyanis úgyszólván krumplin éltek. A legszegényebb rétegek azt ették ebédre, vacsorára, sőt még reggelire is. Egy felnőtt ír ember átlagosan naponta 4-6 kiló krumplit fogyasztott. Az éhínség kolera-, vérhas- és más járványok terjedésével társult, és egy 1 millió ember halálához és 2,1 millió meneküléséhez, emigrációjához vezetett. Az angol gyarmattartó kíméletlen maradt és elfordult: „Nagy Britannia nem fordíthatja nehezen megkeresett millióit a végtelen kelta nyomorra.” Sőt, mint egy angol tisztviselő, akinek hivatalból segítenie kellett volna, nyilatkozta: „Isten ítélete ez, hogy megtanítsa az íreket egy leckére.”
Írország egyedülálló tragédiája nemcsak megállította a népesség növekedését, ami 1790 és 1840 között az ír lakosság megkétszereződéséhez vezetett, és 1841-ben több mint 6,5 millió főre növelte a lakosság létszámát, de a népesedési folyamat olyan fordulatát idézte elő, amely a következő százhúsz év alatt, 1961-re 2,8 millióra olvasztotta az ország népességét. John Kennedy elnök – aki maga is ír származású volt – 1963 nyarán írországi látogatásakor joggal mondhatta: „A legtöbb ország olajat, vasat, acélt, mások gabonát exportálnak, de Írországnak egyetlen legfőbb exportja saját lakossága volt.” Az írek Európa páriái voltak, sőt az amerikai bevándorlók között is lenézettek. Amolyan vallásháború robbant ki a protestáns amerikai és a katolikus ír bevándorlók között. Az úgynevezett Biblia-felkelés 1844-ben az ír katolikusok házainak és templomainak felgyújtásához vezetett.
Írország 1919-ben deklarálta függetlenségét, amit ismét angol–ír háború követett, míg az ország valóban függetlenné nem vált 1922-ben. Remélem, az Olvasó felfigyelt a hasonlóságokra és a döntő dátumokra: Írország esetében 1542 és 1919–22. Magyarország története kísérteties hasonlóságokat mutat nagyjából ugyanezen évek fordulópontjai körül: az ország túl közel volt a Habsburg-Ausztriához, 1526-ban vált a Habsburg Birodalom részévé, majd 1918–20-ban önálló országgá. Mindkét ország hagyományos kivándorlóország volt a XIX–XX. században. Ma mintegy 5,2 milliós magyar diaszpóráról beszélhetünk a világban szétszóródva.
A hasonlóságok abban is megnyilvánultak, hogy nem sokkal függetlenné válásuk előtt, 1913-ban a két ország egy főre jutó nemzeti jövedelmét tekintve viszonylag hasonló, 2100-2700 dollár gazdasági fejlettségi szintet ért el. A hasonlóságoknak azonban ezzel vége is. Írország már a két világháború között is sikeresebb volt, s Magyarország 1950-ben Írország egy lakosra számított jövedelmi szintjének csak 70 százalékán állt. A fejlettségi különbség ollója ezt követően egyre hatalmasabbra nyílt. Írország a rohamos gyorsasággal fejlődő ázsiai „kis tigrisek” mintájára a „kelta tigris” becenevet nyerte el. Írország 1973-ban belépett az Európai Unióba, és az első évtizedekben az unió hatalmas anyagi támogatást és befektetéseket biztosított az országnak. Írország okosan invesztált a közlekedési infrastruktúrába, az oktatásba és az iparba. Nyitott gazdasága a világ egyik legglobalizáltabb gazdaságává vált. A külföldi vállalatok tömegesen telepedtek be az országba, mert ezzel az egész Európai Unió piaca megnyílt számukra. Az Economist folyóirat 1988-ban ezzel a címmel közölt cikket Írországról: A legszegényebb a gazdagok között. Ekkor még csak a volt anyaország, Anglia jövedelmi szintjének 70 és az Egyesült Államokénak 52 százalékát érték el. 1995 után azonban Írország a kiemelkedő két számjegyű évi növekedéssel, majd az utolsó évtized évi átlagos 13 százalékos száguldásával 2024-re már volt gyarmattartójánál, Angliánál kétszer nagyobb, és Amerikáét is egyötöddel meghaladó egy főre jutó nemzeti jövedelmet ért el. Mindez a népesedési folyamatokat is megváltoztatta: a lakosság száma, nem utolsósorban a tömeges visszavándorlások nyomán felkapaszkodott 5 millió fölé, és az átlagos élettartam 67 évről 81 évre emelkedett.
1990-ben, a rendszerváltás idején a magyar szint az írnek már csak 57 százalékát érte el. A rendszerváltás után, amiről azt gondolhatná az ember, hogy az olló legalábbis lassú összezáródását indította el, éppen a fordítottja történt: Írország valóságos gazdasági szárnyalásba kezdett, és egyre jobban maga mögött hagyta Magyarországot. 2010-ben a magyar gazdaságfejlettség szintje az ír 36 százalékát érte már csak el. Ezt követően, az orbáni uralom másfél évtizedében pedig a magyar jövedelmi szint az írhez hasonlítva mélypontra, 2024-re az egy főre jutó ír szint 17 százalékára zuhant. Írország az Európai Unió egyik leggazdagabb, Magyarország pedig az egyik legszegényebb tagja. Írország–Magyarország bizony 21:0.
Megjelent az Élet és Irodalom LXVIII. évfolyama 36. számának Publicisztika rovatában 2024. szeptember 6-án.
