Boldog békeidők!
1932-ben az amerikai, sőt az egész világsajtót bejárta, mindenhol lefoglalva a címoldalakat a hír, amit a “század bűntényének”, sőt, a Jézus feltámadása óta elkövetett legnagyobb bűnténynek neveztek: 1932 március 1-én elrabolták a húszhónapos ifj. Charles Lindberghet, a “Lindbergh bébit”. Hogy e bűntény akkora világszenzáció lett, abban természetesen vezérszerepet játszott, hogy a gyermek apja Charles Lindbergh világhírű repülő volt, aki 1927 májusában a Spirit of St Louis nevű repülőgépén egyedül, elsőként a világon a New York melletti Long Islandről 33,5 óra alatt átrepült az Atlanti-óceán felett Párizsba.
A Lindbergh család este New Jersey állambeli East Amwell-i házuk földszintjén tartózkodott, a rabló létrán felmászott a ház emeletére, és elvitte a kisgyereket. Otthagyott egy helyesírási hibáktól hemzsegő levelet, amelyben 50 ezer dollár váltságdíjat követelt a gyermekért. Bár a váltságdíjat kifizették, a bébit végül néhány nap múltán már csak halva találták meg. A nyomozás egy német bevándorló, Bruno Hauptmann szemelyében találta meg a gyilkost.
Amikor ez történt, még kétéves sem voltam, de a hír valahogy mégis ott lebegett gyermekkorom évei felett egészen addig, míg Matuska Szilveszter 1936-ban fel nem robbantotta a biatorbágyi vasúti hidat, s ez az új szenzáció ki nem szorította a régit.
Ez a régi gyermekrablási hír tolul elő emlékezetemben, amikor az ukrajnai orosz gyermekrablásokról hallok. S elkerülhetetlenül mormogom magamban: boldog békeidők, amikor annak idején egyetlen gyermek elrablása ekkora világszenzációvá vált. Napjainkban a harmadik éve dúló orosz–ukrán háború a világsajtó mindennapi témája. Mégis, viszonylag ritkán esik szó e háború legrettenetesebb orosz bűntényéről, 19 ezer ukrán gyermek elrablásáról és a tizenhárom Belorussziában és negyvenhárom Oroszországban létesített “átnevelőtáborban” zajlót agymosási kísérletéről, hogy oroszokká alakítsák át őket.
Emiatt rendelt el elfogatóparancsot a hágai Nemzetközi Bíróság Vlagyimir Putyin ellen, aki erre a gonosz akcióra parancsot adott, és Marija Lvova-Bjelova ellen, aki az akció gyakorlati végrehajtását vezette. (Szarkasztikusnak is nevezhetjük, hogy Bjelova hivatalos rangja „elnöki megbízott a gyermekek jogainak védelmében”).
Sajnos, nem egyedülálló eset. A szudáni polgárháborúban ötmillió (!) gyermek veszítette el otthonát, és millióik vánszorogtak át a határon biztonságot keresve. 2010 és 2023 között megkétszereződött azoknak a gyerekeknek a száma a világon, meghaladva a 47 milliót, akik elveszítették otthonaikat. A hontalanná váltak 40 százaléka gyermek.
Bár a mai számok ijesztőek, még sincs sok új a nap alatt. A spanyol Franco- diktatúra is nagyüzemi alapon csinálta ezt az 1940-es évektől, amikor lehet, hogy több mint 50 ezer újszülöttet raboltak el kórházakban anyjuktól, és adtak francoista fasiszta családoknak. (Pontos számuk ismeretlen.)
A gyermekrablás témája felborzolja a kedélyeket, ezért hálás téma írók számára is. Nem kevesebb, mint hatvannyolc mai amerikai regény választotta témának e rémséget. A Yale Egyetem egyik intézete adatbázist hozott létre, amely az ukrán gyerekek adatait és a rendelkezésre álló információkat tartalmazta. Donald Trump azonban 2025 márciusában megvonta a szövetségi támogatást ettől a kutatóintézettől, és levette napirendjéről a témát. A külügyminisztérium elrabolt gyerekekről szóló adatbázisát is állítólag megsemmisítették. Neki nyilván fontosabb a barátsága Putyinnal.
A gyermekek jogainak megsértése, sőt semmibe vétele Afganisztán mellett hat afrikai országban – Maliban, Nigerben, a Közép Afrikai Köztársaságban, Congóban, Szomáliában és Csádban – kétségbeejtően tragikus. Ezekben az országokban nem a gyermekrablások, hanem a gyermekek megölése, magukra hagyása, éheztetése és otthontalansága rémisztő. Gyermekek milliói hányódnak és vesznek el ezekben a nyomor országokban.
Az elnökválasztási kampány idején Trump számtalanszor ismételgette, hogy Ukrajnában egy nap alatt békét teremt. Tegnap, száz nappal Trump kormányra lépése után külügyminisztere, Marco Rubio kijelentette, hogy a sikertelen béketárgyalások miatt “tovább kell lépnünk” ezen. (Ez a gyakran használt angol formula – “let’s move on” – azt jelenti, hogy magunk mögött kell hagynunk, nem kell többé foglalkoznunk vele).
Lépjünk tovább a háborún? Ne foglalkozzunk többé vele? Biztató kormányprogram. Nem biztató azonban a 19 ezer ukrán gyerek sorsa az orosz átnevelő táborokban.
A szerző blogbejegyzése 2025. április 19-én.
