Nem köztudott, hogy a közös európai valuta gondolata jóval korábban született, mint az Európai Unió. A két világháború közötti szélsőséges nacionalista rezsimek egyre növekvő gazdasági elkülönülése ellen fellépő Gustav Stresemann német külügyminiszter a Népszövetségben 1929-ben tett javaslatot erre. Fél évszázadot kellett azonban várni, míg az első lépés megtörtént.
1979-ben létrejött az European Currency Unit, mely a valuták átváltási arányát stabilizálta. De az egységesülő Európán belül is csak 1988-ban tervezték meg a közös valuta bevezetését. Ennek gyakorlati megvalósítása egy évtizeddel később a látnoki Jacques Delors nevéhez fűződött. Az Unió Maastrichti Szerződése 1992-ben döntött erről, 1999-es bevezetést előírva. Erről beszélgettem nemrég szakértő barátaimmal. Mint Csaba László akadémikus megfogalmazta: “védőháló jött létre a tagországok számára, s úgy tűnt, többé sosem jön pénzügyi és főleg bankválság… Az európai egység gondolata mára nagyjából elhamvadt, de az euró, a bankunió, a mindenki által élvezett árkonvergencia, a verseny jólétnövelő hatása megmaradt”.
Az Európai Unió integrációs folyamatának különlegesen fontos állomása volt a negyed évszázada bevezetett közös valuta, az euró. Ez összekötötte, egymáshoz kapcsolta Európa országait. Nem szabad elfelejteni, hogy az európai integráció gondolata, egy a távolabbi jövőben a föderalizáció útján haladó kontinens elképzelése a legpusztítóbb világháborúkra adott válaszból született. Az Unió szorosan összekapcsolja a kontinens országait, a fiatal generációkat megismerteti egymással, és baráti kapcsolatokkal szövi át az egész földrészt. Nemes elgondolás és gyakorlat, nem is lehetne jobb választ adni a XX. század két világháborújára.
Ha egy ország csatlakozik az Unióhoz, tagja lesz egy nyitott, vámmentes közös piacnak, és kötelező bevezetnie a közös valutát is. Magyarország idén húsz éve csatlakozott az EU-hoz, a közös valutát azonban azóta sem vezette be, sőt mint Békesi László volt pénzügyminiszter a Népszavában is megírta: „Az Alkotmány helyett összeeszkábált »gránit szilárdságú« magyar Alaptörvény ezt a kötelezettséget nem erősíti meg, sőt jelenlegi szövegével lényegében kizárja. »Magyarország nemzeti valutája a forint.«” (Másfél évtizednyi késlekedés, május 15.)
Igaz, az euró bevezetése négy feltételhez van kötve: az inflációs ráta legfeljebb 1,5 százalékkal haladhatja meg a három legjobb teljesítményt nyújtó tagállam inflációs rátáját; az államháztartás hiánya nem haladhatja meg évente a GDP 3 százalékát, illetve a nettó államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát; a csatlakozás előtti két év alatt legfeljebb +/- 15 százalékkal értékelheti le vagy fel a nemzeti valutáját. Mint Békesi László megállapítja, az elmúlt húsz év alatt egyszer lett volna Magyarországnak lehetősége a csatlakozásra, 2010. január 1-jén.
Olyan ördöngösség ezeknek a feltételeknek a teljesítése? Aligha, hiszen az eurórendszerhez 1999 januárjában csatlakozó tizenegy nyugati és déli tagállam – Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Spanyolország – után alig néhány évvel felvételét követően, 2007-ben már Szlovénia, a következő évben pedig Málta és a görög Ciprus is bevezette a közös valutát. Ezt követően, úgyszólván évente újabb és újabb új tagország következett: Szlovákia (2009), Észtország (2011), Lettország (2014), Litvánia (2015) és Horvátország (2023). Mi több, néhány nem EU tag európai miniállam, Andorra, Montenegró, Koszovó, a Vatikán állam és San Marino is bevezette az eurót.
Magyarország képtelen lenne arra, amire a baltikumi volt szovjet köztársaságok és az EU-ba csak 2013-ban felvett Horvátország képes volt? Aligha. Mondjuk ki: az Orbán kormányzat Magyarországa nem akar csatlakozni a közös valutához. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a mai Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank dokumentumait idézve világít rá, hogy a mai magyar kormányzat “a kamatmeghatározás szuverenitásában” a gazdasági ciklusok kiküszöbölésének jó eszközét látja, mivel az lehetőséget ad a valuta leértékelésére, ami az exportot is segíti. Csakhogy ez nem igaz. Az euróhoz való csatlakozásnak hatalmas előnyei vannak: csökkenti a tranzakciós költségeket, eliminálja a kamatkockázatot, olcsóbb a hitelfelvétel és így kisebb a kamatköltség. Mivel a rendszer bankunióval is együtt jár, a magyar bankelnök nem ül ott, ahol nagy ügyekről döntenek, holott a döntések kihatnak ránk. „Ennyit a szuverenitásról” – mondja a volt bankelnök.
Hadd idézzem, amit a fiatalabb közgazdász gárda egyik kiemelkedő tagja, Győrffy Dóra mondott erről.: “Az euró bevezetése a mag-Európához való tartozást biztosítaná Magyarország számára, ami egyszerre jelentené az európai identitás megerősítését és a közös döntéshozatalban való nagyobb részvételt. A gazdaság szereplői számára az euró egyfajta horgony, amihez alkalmazkodni kellene, a cégeket a termelékenység növelése felé ösztönözné a leértékelési várakozások helyett. Az euró a közös bankfelügyeletet is jelenti, ami a magyar pénzügyi rendszer stabilitását erősítené, megelőzve számos visszaélést a hatalom-közeli pénzintézetekben. Az euró bevezetésének költsége az önálló monetáris politika elvesztése lenne, ám az elmúlt 23 év tapasztalatai alapján ennek megléte nem segítette a magyar felzárkózást: válságos időszakokban a forint sokkok forrásának bizonyult, míg nyugodt időszakokban az erős forint devizaeladósodással, a gyenge forint pedig inflációval és a közepes jövedelem csapdájába történő beszorulással járt”.
És hadd zárjam az euróval kapcsolatos fejtegetést Békesi László igaz, de nagyon szomorú gondolatával: “Húsz évvel Magyarország uniós csatlakozása után, ma talán minden eddiginél távolabb vagyunk az euró bevezetésétől. Az elmúlt tizennégy év elhibázott gazdaságpolitikája az ország makrogazdasági pozícióit fényévnyi távolságra taszította a konvergencia kritériumoktól… A rezsim nem akar és nem is tud olyan gazdaságpolitikát folytatni, amely a követelmények teljesítését vagy megközelítését belátható időben elérhetővé tenné. Az erőltetett növekedés – az ú.n. magas nyomású gazdaság -, a durván protekcionista, nacionalista gazdaságpolitika, a nemzeti szuverenitás örve alatt végrehajtott diszkriminatív, piacokat és tisztességes versenyt torzító állami beavatkozások egyre elérhetetlenebbé teszik az euró bevezetését”.
Milyen világosan látta ezt a Magyarországot a váteszi Ady Endre: „Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza… Nagy vagy én népem, nagy vagy én népem: ezer éve élsz folytonos harcban Európával… És hogy most utolsó dátuma járt le az Időnek, hatalmasabban kelsz fel, mint valaha: zajlik a tatárság a Kárpátok alatt. Kompország megindult dühösen Kelet felé újra”.
Isten veled, euró, Isten veled, Európa.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. június 18-án.
