Az utóbbi időben egyre többször hangzik el, hogy Magyarország súlyos konfliktusban áll az Európai Unióval. Az ország miniszterelnöke kijelentette, hogy “az Európai Unió nem teljesíti többé két legfőbb ígéretét, hogy prosperitást teremt és békét biztosít a kontinensen”. Nevezte már az Uniót gyarmatosító hatalomnak is, mely beletapos a magyar szuverenitásba. Egyik szokásos “Nagy-Magyarország túráján”, a Tusnádfürdőn elmondott beszédében azt is megpendítette, hogy ha majd – feltehetően 2030-tól – Magyarország nettó befizető lesz az Unióban, vagyis többet fizet be, mint amennyit visszakap, “akkor el kell gondolkodni azon, vajon mit nyújt számunkra az Unió”. Nos, ha így áll a helyzet, talán meglepő, hogy kilépésről direkt módon mégsem beszél.
Az Orbán-kormány tagjai azonban már mintha felkészítenék a lakosságot egy EU-n kívüli létre. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy interjúban kijelentette, hogy az uniós támogatások nem meghatározóak, és könnyen helyettesíthetők külföldi direkt beruházással. A miniszter bejelentette, hogy “Magyarországnak végre kell hajtani az átmenetet az új helyzethez, amikor EU pénzek már nem jönnek az országba. Az önfinanszírozás stratégiai célunkká vált”. A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter még hozzá is tette, hogy „Brüsszel gyűlöli, hogy egy fősodorral szembemenő, jobboldali, hazafias, kereszténydemokrata kormány van Magyarországon immár több mint tizenkét éve, amely továbbra is sikeres”. Megjövendölte, hogy az Unió, ha nem fogadja be az új országokat a Balkánról és Kelet-Európából, akkor “elveszíti globális súlyát, és végül annyira legyengül, hogy versenyképtelenné válik”. Különben is, ha az Unió sokáig húzza az új felvételeket – figyelmeztetett a miniszter – “az adott országok más integrációk irányába fordulnak az EU helyett”.
Ha magyar részről egyre gyakoribb is az Európai Unió elmarasztalása, a kilépésről még ritkán és óvatosan esik csak szó. Magyarország távozása az Unióból azonban egyre gyakrabban téma az európai vezetők között. A holland miniszterelnök Magyarországot alkalmatlannak minősítette az EU tagságra. A luxemburgi külügyminiszter egyenesen az ország kizárását emlegette. A portugál miniszterelnök azt javasolta, hogy Magyarország inkább szerződésekkel kapcsolódjon az Unióhoz tagság helyett. Ezek a hangok jócskán felerősödtek az ukrán válság óta.
A mai helyzet megértéséhez idézzük csak fel röviden Magyarország és az Európai Unió összekapcsolódásának legfőbb történelmi eseményeit. A rendszerváltást követően a magyar lakosság és kormányok, hasonlóan a többi közép- és kelet európai országhoz, “vigyázó szemüket” Brüsszelre vetették. Magyarország rendszerváltást követő miniszterelnöke, Antall József még utolsó, 1993. augusztus 20-i nyilvános beszédében is világosan kifejezte: “E kis nemzetnek, a világgal együtt, most már az egységesülő Európa részeként is, egy nagy közösség részeként egy távolabbi jövőben az egész atlanti térség részeként kell biztosítani saját biztonságát és helyzetét.”
Az 1990-es évtized különleges lendületet adott az európai integrációnak. 1993-ban létrejött az egységes piac ami lehetővé tette az áruk, szolgáltatások, a tőke és személyek szabad, akadálytalan áramlását. 1995-ben három semleges ország, Ausztria, Finnország és Svédország is csatlakozott az Unióhoz. Aláírták a schengeni megállapodást, amely felszámolta az útlevél ellenőrzést az Unió országai között, 1999. január 1-jén pedig megszületett a közös valuta, az euró, amelyet az első menetben 12 ország vezetett be.
Az Unió egyre többet nyújtott tagjainak. Érthető, hogy a volt szovjet blokk országaiban, közöttük Magyarországon az EU- hoz való csatlakozást a legfontosabb nemzeti érdeknek tekintették. Az Unió is kifejezte törekvését a régió országainak befogadására, amint azok alkalmassá válnak a tagságra. Sőt, az Európai Közösség már 1989-ben megindította az úgynevezett Phare Programot Magyarország és Lengyelország gazdasági átalakulásának támogatására, amit hamarosan kiterjesztettek a régió többi országára is.
1991-ben az EK társulási szerződést kötött Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehszlovákiával. 1994. április 1-én Budapest benyújtotta csatlakozási kérelmét. 1998-ban megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, 2003 tavaszán a magyar népszavazáson a szavazók 84 százaléka az Unióba való belépés mellett voksolt. 2004. május 1-jén az ország, a térség kilenc más országával együtt az Európai Unió tagjává vált.
Magyarország részévé vált egy 450 milliós hatalmas piacnak, ahol vámok nélkül értékesíthette termékeit. Az ország mintegy összefonódott az Unióval, hiszen exportjának majdnem 80 százaléka oda megy, behozatalának pedig több mint 70 százaléka onnan jön. Amikor 2008-ban a magyar kormány a nemzetközi gazdasági válság nyomán az államcsőd szélére sodródott, az Európai Unió (a Világbankkal összefogva) egy 25 milliárd eurós segélycsomaggal mentette meg.
EU-tagság nélkül a magyar nemzeti jövedelem mintegy egyötöddel alacsonyabb lenne. Jól tükrözi a helyzetet, hogy például 2021-ben az ország 1,7 milliárd eurót fizetett be az EU kasszájába, de onnan 6 milliárdot kapott vissza. Az Unió 2021-2027. évi költségvetéséből további 49 milliárd euró érkezne az országba. Magyarország nagy haszonélvezője az uniós tagságnak: 2004 és 2020 között 18000 milliárd forint, mintegy 55 milliárd euró értékű beruházás, az összes beruházás majdnem 60 százaléka érkezett onnan, ami 115 ezer új munkahelyet létesített, 3,5 millió embert kapcsolt be a vízellátásba és szennyvíz levezetésbe; közel 4000 kilométer út és több mint 400 kilométer vasútvonal építését-korszerűsítését tette lehetővé. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem pedig közel 60 százalékkal növekedett.
A kormány azonban fanyalog. A miniszterelnök egy 2022-es beszédében kijelentette, hogy az EU nem várhatja el, hogy Magyarország elfogadja politikáját. Tolerálni kell egymást – mondta. Az Unió vezetése azonban, úgy tűnik, megelégelte a belső ellenséget. 2020-ban elfogadták az úgynevezett jogállamisági mechanizmust, ami lehetővé tette a pénzügyi támogatás megvonását, ha egy ország megsérti az Unió alapelveit. Az EU Bizottsága a Magyarországnak szánt összegből 22 milliárd eurót nem folyósít a 2021-2024 évi költségvetésből. További közel 6 milliárdot ugyancsak visszatartanak a helyreállítási támogatás összegéből, mivel az igazságszolgáltatás függetlensége nem biztosított az országban.
A Fidesz szavazók egy része már láthatóan eltávolodóban van az Uniótól. Mégis, az EU-tagság korábbi több mint 80 százalékos lakossági támogatása mindennek ellenére 2023 szeptemberében is még 72 százalékot tett ki. Még a Fidesz szavazók többsége is az EU-tagság mellett szavazna, és ugyancsak jónak látná az euró bevezetését az országban.
Sokan azonban egyre inkább úgy látják, hogy közeledik az az állapot, amikor a kiválás az Unióból elkerülhetetlen, és “a kormánynak nem lesz más választása”. Valóban az öngyilkos kiválás útjára sodródik Magyarország? Az angol példa világosan mutatja, hogy ez még egy korábbi világhatalom esetében is végzetes lépésnek bizonyult, és a hanyatlás útjára sodorta Angliát. Hát még mi történne egy kicsiny, közepesen fejlett, tengeri kijárat nélküli országban! Úgy gondolja az Orbán-kormány, hogy az orosz-török-kínai szövetség pótolni tudja az uniós tagságot? Lehet, hiszen a külügyminiszter még le is szögezte, hogy a “kaukázusi térséggel való együttműködés kiemelt fontosságú Magyarország számára”.
A miniszterelnök állandó kakaskodása ellenére is jól tudja, hogy az Unióból való kiválás nemzeti tragédia lenne, hiszen az elmúlt évtizedek évi 3-4 százalékos, néha azt is meghaladó gazdasági emelkedése elsősorban a magyar nemzeti jövedelem 3-4 százalékával egyenértékű uniós támogatásra épült, és annak megszűnése, a vámhatár visszaállítása mind az európai tőkebefektetéseket, mind pedig az európai piaccal való kereskedelmi kapcsolatot aláásná, évtizedekkel visszavetné és a hanyatlás útjára taszítaná az országot. Veszélyes a tűzzel játszani.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 7-én.
