Lehet, hogy sorsforduló előtt áll Európa. Ezt meglepő módon az Ukrajnáról tartott ENSZ-szavazás és nem utolsó sorban Trump és Zelenszkij közötti drámai fehér házi találkozó tette nyilvánvalóvá. A három éve zajló háborúban, amelyet a nagy katonai túlerőben lévő Putyin indított Ukrajna elfoglalására, s egyesek szemében veszélyes helyi konfliktusnak is tűnhetett, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió kezdetektől támogatást nyújtott Ukrajnának az agresszió elleni sikeres helytálláshoz. Lehet, hogy ez most megváltozik.
Az ENSZ-határozatot hozott Ukrajnáról. Ki volt az agresszor? Az európaiak által fogalmazott határozat elítélte az oroszokat. Az Egyesült Államok most először szavazott ez ellen. Ki más? Izrael (ez olyan volt, mintha az ellen szavazott volna, hogy a Hamász volt az agresszor 2003. október 6-án), Belarusz, Magyarország és még egy pár afrikai ország. Az európaiak erős többségben a határozat mellett szavaztak. Lehet, hogy ez volt a sorsforduló első világos megnyilvánulása?
Trump elnökségének első heteiben gyalázatos fordulatra került sor. Trump először üzleti alapra akarta helyezni Ukrajna támogatását, ritka ásványkincseket igényelt Ukrajnától támogatása fejében. Ingyen azt a sok pénzt nem adjuk. Bár ez már önmagában is szégyenletes „hullarablás” jellegű lépés lett volna, Ukrajnának nem volt sok választása, a támogatás érdekében rá kellett állnia az üzletre. Erről akart Trump tárgyalni Zelenszkij elnökkel, akit meghívott a Fehér Házba.
Már az ukrán elnök érkezése is meglepetést okozott, mivel a tévé által közvetített epizód során Trump azzal fogadta vendégét, hogy bírálta öltözékét. Zelenszkij, jól ismert módon, a háború kezdete óta nem civil, hanem – mintegy kifejezve, hogy országa háborúban áll – amolyan fél-katonai módra öltözködik. (Ezt tette annak idején Winston Churchill is.) Itt azonnal meg kell jegyezni, hogy Trump nem mindig ilyen kényes vendégei öltözködésére, hiszen Elon Musk például trikóban, fején baseball-sapkával, mellette orrát turkáló, majd kezét az elnöki íróasztalba törlő négyéves fiával, akit azután a nyakába ültetett, ágált egy sajtóértekezleten a híres Oval Office-ban.
Az amerikai-ukrán megbeszélés, amelyen J.D. Vance alelnök is részt vett, hamar botrányba fordult. Ez aligha volt meglepő, ha meggondoljuk, hogy korábban Trump “mérsékelten sikeres komédiásnak” és “diktátornak” nevezte Zelenszkijt. A találkozó után pedig kijelentette, hogy Zelenszkij “rettenetes gyűlölettel viseltetik Putyin iránt”, s neki, Trumpnak “nagyon nehéz egyezségre jutni ilyen gyűlölködővel”. Ezzel szemben a putyini Oroszország “respektál engem”, Putyin és én a demokrata párt által vezényelt rémes boszorkányüldözés áldozatai voltunk. A legkevésbé sem meglepő, hiszen jól ismert Trump baráti viszonya, szoros kapcsolata Putyinnal…
Trump, aki ugyan most nem mondta, hogy Zelenszkij kezdte a háborút, azt azonban nagyon is szemére vetette, hogy “milliók életével folytat hazárdjátékot”, hogy “a harmadik világháborúval játszadozik”, s ugyanakkor “hálátlan Amerika iránt”. Vance alelnök ezen a ponton még rákontrázott: “Ön tiszteletlenül viselkedik Amerika Elnökével szemben”.
Mindezt betetőzte, hogy – az egész amerikai történelemben példátlan módon – Trump kidobta vendégét, hogy utána még azt nyilatkozza, hogy Zelenszkij hálátlan, nem köszöni meg az amerikai segítséget, tiszteletlen ő iránta és nem akar békét. Ez a hazugságtömeg aligha meglepő, hiszen megszokhattuk Trumptól. Mégis ide kell írni, hogy az otthon, Ukrajnában, ukránul elmondott beszédeit figyelembe sem véve, Zelenszkij mintegy harminc-negyven alkalommal mondott köszönetet az amerikai és európai támogatásért. Igaz, hogy voltak már kisebb-nagyobb botrányocskák a Fehér Házban, mint például Bill Clinton elnök hihetetlen felháborodást kiváltott szexuális afférje a szent falak között Monica Lewinskyval. De a Trump–Zelenszkij találkozó botránya példátlan az amerikai történelemben.
Egyes baloldali amerikai kommentátorok szerint az egész cirkusz előre meg volt tervezve, azt szolgálta, hogy legyen nyilvánvaló oka a szakításnak Ukrajna és az USA között. De persze ez egyáltalán nem biztos, mert Trump első négy évének elején ugyanilyen megalázó gazsulálást és hálálkodó nyilatkozatot követelt kormánytagjaitól, akik többségükben csak feszengtek, amikor a gyermeteg hűségnyilatkozatokat kinyögték. Trump ilyen, elvárja, hogy nyaljanak neki.
Mivel mindez a tévé nyilvánossága előtt zajlott, érthetően az egész világ figyelmét felkeltette. Az orosz vezetés boldogságban fürdött. Dmitrij Medvegyev azonnal reagált: “Első alkalom, hogy Trump a kokainbohóc arcába vágta az igazságot”. A republikánus párt legnagyobb része is gondolkodás nélkül beállt Trump mögé. Lindsey Graham szenátor kijelentette, hogy Zelenszkijjel többé nem fognak kapcsolatba lépni: “Amit láttam az Oval Office-ban, az a tisztelet teljes hiánya volt. Nem hiszem, hogy ezek után Zelenszkijjel bármikor is közösködnénk”. Még sietett hozzátenni: “Soha nem voltam még olyan büszke Trumpra és Vance-re ahogy kiálltak országunkért”. A Trump kormány egyik tagja, Scott Bessent, azt vetette Zelenszkij szemére, hogy “nem akar békét”. Egyik floridai republikánus képviselő, Brian Mast, dicsőítette Trumpot, hogy nem hagyta “palira venni”, kihasználni Amerikát. Ritka kivétel volt Lisa Murkowski republikánus szenátor, aki megdöbbenve konstatálta, ahogy a Trump-adminisztráció eltávolodik szövetségeseitől.
A világ azonban felháborodott. Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter joggal mondhatta, hogy “ennek a vitának egyetlen nyertese volt, az, aki ott ül a Kremlben”. Néhány órán belül a támogató üzenetek sora özönlött Ukrajnába. Donald Tusk lengyel miniszterelnök azonnal támogatásáról biztosító üzenetet küldött Zelenszkijnek. Ugyanezt tette Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök, Gitanas Nausėda litván elnök és sokan mások. Fontosabb, hogy az Európai Unió sem hezitált, s azonnal biztosította Zelenszkijt: “Légy erős, bátor és félelem nélküli. Veled vagyunk”. Aligha lehetne találóbbat és fontosabbat mondani, mint amit az Unió „külügyminisztere” Kaja Kallas mondott: “Ma nyilvánvalóvá vált, hogy a szabad világnak új vezetőre van szüksége. A kihívást nekünk, európaiaknak kell megválaszolni”.
De mit is beszélek, “a világ” felháborodott? Az egész világ, kivéve Magyarországot! Orbán Viktor és külügyminisztere Szíjjártó Péter nyilatkozata botrányos volt, ugyanis egyedül a világon elmarasztalta Zelenszkijt, és mennyekig dicsérte Trumpot: „Tegnap mindenki számára, minden eddiginél világosabban kiderült, hogy ki akar békét és hogy ki akar háborút. Hogy ki akarja megállítani az öldöklést és hogy ki akarja folytatni. Hogy ki az, aki a józan ész talaján áll, s hogy kik azok, akik sem emberéleteket, sem eurómilliárdokat nem sajnálnak, csak folytatódjon a háború… Donald Trump elnök kiállása a béke mellett az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanata volt. Reméljük, hogy Donald Trump sikerre viszi az amerikai-orosz tárgyalásokat, mert csak egy amerikai-orosz megállapodás hozhatja vissza a békét szeretett Közép-Európánkba.” Észnél vagyunk? Zelenszkij és Ukrajna akar háborút folytatni? Ők akarnak öldökölni? Ők nem sajnálják az embereket és az anyagiakat, csak folytatódjon a háború? Mindannyiunknak, akik szerte a világon a tévén néztük ezt a furcsa történelmi epizódot, sok minden juthatott eszünkbe csak egyedül az nem, amit az Orbán-Szijjártó-féle fizetett kórus gyalázkodott Zelenszkijről és dicsérő himnuszokat zengedezett Trumpról. Lehet-e még mélyebbre süllyedni?
A kérdés azonban az, hogy mi lesz ezután. Nem lehet kizárni, hogy Európa a kényelmes kivárás álláspontját foglalja el: kivárja, míg az USÁ-ban új adminisztráció lesz, és addig meghúzódik. A legvalószínűbb és reményteljesebb az, hogy Európa leválik Amerikáról, és az önálló politika útjára lép. Lehet, hogy átveszi Amerika helyét, és még jobban támogatja Ukrajnát. Lehet, hogy az EU előrelép (francia-német vezetéssel), és az ukrán-orosz béketárgyalások szervezője lesz. Nem lehet tudni ma még.
Ha Európa nem állja meg a helyét, akkor egy új putyini–trumpi világrend előtt tárja ki a kaput. Jó fordulatok és nagy bajok is jöhetnek. Sajnos, az Egyesült Államok túl erős ahhoz, hogy a diplomácia és nemzetközi kapcsolatok olyan bunkóit, mint Trump és Vance a kulturált világ teljesen kirekessze. Lehetséges azonban, hogy megismétlődik Amerika valamelyes izolációba szorulása, mint az 1920-as években.
Orbánék azonban nem olyan fontosak, ők könnyen páriává válhatnak.
A szerző blogbejegyzése 2025. március 2-án.
