„A Kígyó-utcát már csaknem egészen víz alatt találtam, előbb térdig, majd övig gázolva haladtam… nyakig érő vízben értem a város-piacra… alig léptem szárazra, midőn minden ruhám testemre kezdett fagyni s míg Helmeczyhez értem… alig egy pár száz lépésre, már jégkéreg borított… A József- és Stáció-utcákból harsogott a segélyért kiáltók lármája, ide siettünk; sokat volt szerencsénk megmenteni.”
„Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”
„A düledékek, házromok, jégtömegek, bútorok, gerendák s minden más akadályok közt, csak alig s a legfeszültebb munkával lehetett a szűk utcákon haladni, honnan jött, hol volt s hova igyekezett az ember, mindenütt a roskadó épületek és fedelek lezuhanása fenyegette. Hol elől, hol hátmögül, hol oldal felől omlott egy-egy épület össze… Többször megtörtént, hogy házak és fedelek, honnan öregeket, asszonyokat, gyermekeket s csecsemőket szedtünk le, alig távoztunk velük egy-két száz lépés- vagy ölnyire, rémítő robajjal zuhantak az egy, sőt helyenként két ölesnél is mélyebb hullámokba. Hajómra harmincnál több alig fért. Mit tenni, melyiken segíteni előbb? Az asszonyokat csecsemőikkel gyermekeket s öregeket egybe szedtem mindkét helyről”.
Ezeket a sorokat báró Wesselényi Miklós tíz napig vezetett árvízi naplójából idéztem. Wesselényi maga mentett meg sok embert, nem irányította a mentésben résztvevőket. Ez Magyarország történelmének talán legsúlyosabb árvize volt, 1838-ban. Március 14-én a még szabályozatlan Duna kilépett medréből, közel 50 ezer ember maradt fedél nélkül, és a körülbelül 4200 épületből mintegy 3000-et sodort el a jeges ár, ami húsz kilométeres körzetben úgyszólván mindent letarolt. A Belváros, Ferencváros és Józsefváros több mint két méter víz alatt állt.
Az árvíz 153 halálos áldozatot követelt Pesten. “Hol népes ház-sorok / Jegyzé az útakat / Most vad moraj között / Fut gyilkos áradat. / Rémséges jaj kiált / Ingó falak megől; / Rémesb a hallgatás, / Midőn a ház bedől;” – írta a kortárs Vörösmarty Mihály.
A daliás termetű, legendásan erős Wesselényi éjjel-nappal, közben csak néhány órát pihenve, mentette az embereket. Félkézzel kihúzott fuldoklókat a vízből, háztetőkön gubbasztókat emelt csónakjába. Hősies mentési munkája alapján nyerte el “az árvízi hajós” kitüntető nevet. A mentésről készült szép dombormű, Holló Barnabás alkotása a pesti Ferences templom falán emlékeztet erre.
Árvizek gyakran pusztították a világot és azon belül Európát. Egy hatalmas árvíz – tulajdonképpen vihardagály – például 1362-ben Angliát, Hollandiát, Németországot és Dániát támadta, és úgy tudjuk, hogy 100 ezer ember halálát okozta. 1887-ben a kínai Sárga folyó áradásának közel 2 millió áldozata volt. 1931-ben a világtörténelem egyik legpusztítóbb kínai árvize 3,7 millió embert ölt meg. 2022-ben Ausztráliát pusztította – ahogy nevezték – „eső bomba”, ami ezrek evakuálását tette szükségessé. 2023 tavaszán Irak, Irán, Kuvait és Jordánia szenvedett a katasztrofális esőzésektől és áradásoktól. Két hónappal később Chilében három napos esőzés sodort el utakat és hidakat.
Az árvíz ijesztő természeti csapását a költők is megénekelték. Az ír James Joyce, a japán Mijazava Kendzsi és az amerikai Eliza Griswold Árvíz címmel írtak verseket. Petőfi 1847-ben a tiszai árvízről írta jól ismert sorait: „Mint az őrült, ki letépte láncát, / Vágtatott a Tisza a rónán át, / Zúgva, bőgve törte át a gátot, / El akarta nyelni a világot!” Louis Bromfield amerikai író 1937-ben publikálta Árvíz Indiában (The Rains Came) című nagy sikerű regényét. De a 24 amerikai író által összeállított listán, amely az árvízről szóló amerikai regényeket összegzi, megtaláljuk John M. Barry és Eri Larson művét is. Utóbbi az 1900. évi texasi tragédiáról szól.
1838 óta meglehetősen sok árvíz veszélyeztette Magyarországot és fővárosát. Hogy csak néhányat említsek, 1876-ban a közel 9 méterrel tetőző Duna elöntötte Pest egy részét, Óbudát és Békásmegyert, 52 ház összedőlt. Életem első árvizét 10 évesen, 1940-ben éltem át, akkor a Duna addig ismert legmagasabb szintjére emelkedett. 1956-ban úgyszólván minden történt, árvíz, földrengés, forradalom. Márciusban a jeges árvíz Budapest alatt 58 töltést átszakított és 74 ezer házat elöntött. Baján elsodort egy hidat.
S most 2024 őszén ismét áradt a Duna: szeptember 21-én tetőzött 847 centiméterrel. Többezer katona és önkéntes dolgozott a gátakon. És a munkálatokat – mint videófelvételen szerényen közzé is tette – Orbán Viktor miniszterelnök személyesen irányította. Motorcsónakon ment a veszélyeztetett helyekre.
Új árvízi hajósunk van. Wesselényi Miklós ezzel el is veszítette a címét, mert az átszállt Orbán Viktorra.
Az új árvízi hajós ugyan nem menti az embereket, de a közzétett képeken felemelt kézzel mutatja, hogy hol mit kell csinálni. El sem tudom képzelni, mi lenne nélküle. Honnan tudnák, mit is kell csinálni? Még szerencse, hogy a mentési munkálatok irányítása érdekében minden mást lemondott, még egy kellemetlennek ígérkező jelenését is az Európai Parlamentben.
Ha baj van, csak magunkra számíthatunk – jelentette ki Orbán –, és az, hogy az Európai Unió küld-e segítséget, olyan, mint a kutya vacsorája: ha láttuk, hisszük. Helytálltunk, megvédjük az országot, és ha jön pénz, jön, ha nem, nem. Nagyon karakán, de még inkább arcátlan kijelentés ez, ha meggondoljuk, hogy Magyarország eddig 23 ezer milliárd forint támogatást kapott az Uniótól.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter júniusi jelentése szerint az uniós források a tervek szerint érkeznek Magyarországra, 2023-ban 1,6 milliárd euró érkezett, 2024-ben 2 milliárd euró, 2025-ben pedig 2,8 milliárd euró várható. Ehhez jöhet még 5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás a Helyreállítási Alapból, ha teljesítjük az Unió jogállamisági elvárásait. Nem is beszélve arról, hogy Ursula von der Leyen értesítette az árvíz sújtotta kelet-európai országok kormányait, hogy ha igénylik, 10 milliárd eurót is átutalhatnak nekik. Orbán Viktor viszont szeptember 21-én meglepő módon arról beszélt, nem javasolja, hogy “Magyarország valami nyomorult koldus testtartásával kalapozzon”. Nyilvánvaló hogy bár Európa mindig számíthat Orbánra és Orbánék Unió elleni mocskolódására, mi csak magunkra számíthatunk.
Végül a 2024 őszi árvíz nem okozott maradandó kárt, és Orbán szokásos futball-rajongásának megfelelően beszámolójában úgy fogalmazott, hogy Magyarország jelenleg 1-0-ra vezet a dunai árvíz ellenében. Talán mégsem kellene az árvízi hajós címet neki adni. Maradjon az csak Wesselényi Miklósnál.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 2-án.