(Írta: Berend T. Iván, Kossuth-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke) Már túlzottan is jól ismert és meglehetősen gyakori a történelem utólagos meghamisítása, átírása. De eddig senki nem gondolt rá, hogy ennél jóval tovább is lehet menni, s utólag magát a történelmet is meg lehet változtatni. Ezt a végtelen lehetőséget most Vlagyimir Putyin megnyitotta.
Most röppent fel ugyanis a hír, hogy 2024 januárjában Putyin illegálisnak (és ezzel érvénytelennek) nyilvánította az orosz kormány 1867-i döntését, hogy tudniillik Alaszkát eladta az Egyesült Államoknak. Alaszka kérdése az Ukrajna elleni háború óta, mint az Egyesült Államok megbüntetése Kiev támogatásáért, fel-felvetődött Oroszországban. A szibériai Krasznojarszkban például hatalmas hirdetőtáblák jelentek meg az utak mentén „Alaszka a miénk!” felírással. A Newsweek folyóirat 2022 júliusában számolt be erről az orosz ijesztgetésről, megemlítve, hogy Vjacseszláv Vologyin, az Állami Duma (parlament) elnöke javasolta, hogy az amerikai szankciókra válaszként napirendre kell tűzni Alaszka visszavételét. Pjotr Tolsztoj, az Állami Duma alelnöke azt javasolta, hogy népszavazást kell tartani az Oroszországhoz való visszatérésről Alaszkában. Mondhatnánk erre, hogy üres duma. De aligha söpörhetjük félre ezeket a nevetséges nyilatkozatokat.
Végül is, mint egy ritka alkalomból, fiatal orosz vállalkozókkal találkozván, 2022 júniusában maga Putyin is őszintén kimondta: Ukrajna visszafoglalásának célja „Oroszország mint nagyhatalom visszaállítása”. Magát Nagy Péter cárhoz hasonlította, amikor felidézte, hogy Péter huszonegy éven át folytatta a „Nagy Északi Háborúját”, hogy Svédországtól elszakítsa – Putyin szavaival: „Visszavegye az orosz területeket”. Az Orosz Birodalom helyreállítását tekinti Putyin történelmi küldetésének. Ebben a kontextusban nem is olyan meglepő Alaszka kérdésének napirendre tűzése.
Alaszka, ez az 1,7 millió négyzetkilométeres – tizennyolc Magyarországnyi! – terület, éppen hatvanöt éve, azaz 1959. január 3-a óta, amikor az USA 49. és egyben a legnagyobb tagállamává vált, majdnem kétszer akkora, mint a második legnagyobb állam, Texas.
Hogyan került ez orosz, majd amerikai kézre?
Az Orosz Birodalom a XVIII. században kebelezte be Alaszkát, amitől csak a keskeny Bering-szoros választja el. Az Ázsiát és Amerikát elválasztó tengerszoros 82 kilométer széles, és télen be van fagyva, vagyis átjárható. Ezen keresztül érkeztek orosz telepesek, igaz, csak igen kicsiny számban, két-háromezren telepedtek itt le. A hatalmas, a sarkvidékhez viszonylag közeli terület – ahol télen –20–28 Celsius fok hideg van – amúgy is nagyrészt lakatlan volt, hiszen a helyi lakosság száma sem haladta meg a 7000–9000 főt. Az oroszok legnagyobb része prémvadászatból élt. Alaszka hatalmas természeti kincseit, gazdag olajtartalékait, arany-, cink-, ólom- és ezüstkincsét csak később fedezték fel.
Konstantin nagyherceg, a cár fiatalabb testvére 1857-ben egy memorandumban sürgette Alaszka eladását. „Előre látható – írta egy évvel a krimi háború elvesztése után –, hogy az Amerikai Egyesült Államok egész Észak-Amerikára ki fog terjeszkedni és elveszi tőlünk ottani gyarmatunkat, amit nem leszünk képesek megtartani vagy visszavenni.” Az orosz cár egyetértett és valóban jobbnak látta eladni Alaszkát, amit támadás esetén aligha tudott volna megvédeni.
Ebben az összefüggésben elengedhetetlen megemlíteni egy jórészt feledésbe merült amerikai politikus, William Henry Seward nevét. Lincoln kortársa, elnökjelölt, kormányzó, szenátor, külügyminiszter, a kor egyik vezető politikusa volt. Lincolnnal együtt a rabszolgaság éles ellenzője, akit Lincolnhoz hasonlóan 1865-ben ugyancsak megkíséreltek meggyilkolni, akkor súlyosan megsebesült. A polgárháború idején nagy szerepe volt abban, hogy megakadályozza Angliát és Franciaországot az elszakadó Konföderációs Dél függetlenségének elismerésében.
A polgárháború után Seward vezérszerepet játszott az Egyesült Államok terjeszkedésében, mégpedig területvásárlások útján. A területvásárlás természetesen nem volt új jelenség, végigkísérte a történelmet a Római Birodalom óta. Amerika esetében azonban különösen fontos szerepet játszott. Seward Greenlandot és Izlandot is meg akarta vásárolni. 1865-ben ajánlatot tett a Dán West Indies megvásárlására, ami ma Virgin Islandként része az USA-nak. Sikertelenül próbálta megvenni Samana Bayt a Dominikai Köztársaságtól. Gyorsan lépett, amikor Alaszka a „piacra került”. Az amerikai kormány nevében 7,2 millió, mai értékben 125 millió dollárt fizetett, s ezzel Alaszka 1867 októberétől hivatalosan az Egyesült Államok részévé vált. Alaszka ma is rendkívül gyéren lakott terület, alig több, mint 700 ezer lakossal.
Az Egyesült Államok mai területének kialakításában a háborúknál is fontosabb szerepet játszott a területek megvásárlása. És nemcsak Oroszországtól, hanem más országoktól is. Thomas Jefferson elnök 1803-ban holdanként három centért megvásárolta Franciaországtól a 2,6 millió négyzetkilométer területű Lousianát (ami sokkal hatalmasabb terület volt, mint a mai Louisiana állam), és ami megkétszerezte a fiatal (1776-ban kikiáltott) Egyesült Államok területét. Ezt követően (1848-ig) az USA megvette Spanyolországtól Floridát és Angliától Oregont.
Külön kell szólni a mexikói területekről. 1845-ben az USA bekebelezte Texast, ami amerikai–mexikói háborúhoz vezetett 1846–48 között. Ez mintegy 12 ezer amerikai életébe került, de teljes katonai siker volt. 1848 februárjában a két ország aláírta a Guadalupe Hidalgo békeszerződést. Ebben a győztes rákényszerítette a vesztes Mexikót hatalmas területek „eladására”. Az Egyesült Államok „megvásárolta” Mexikó területének mintegy felét, összességében 1,3 millió négyzetkilométert 18,5 millió dollárért. Akkor kerültek az Egyesült Álamokhoz részben vagy egészben a mai Arizona, Kalifornia, Colorado, Nevada, New Mexico, Utah és Wyoming államok területei. Mindezt az „eladó” ország, Mexikó igazán érvénytelennek minősíthetné, de nem teszi, túltette magát rajta, mert annak idején aláírta az adásvételt.
Végül is Putyin lépése most új utakat nyitott meg. De miért is állnánk meg Amerikánál? Jó néhány európai ország, közöttük Dánia, Svéd-, Finn-, Német- és Lengyelország tehetné kérdésessé mai határait. Putyin híve és barátja, Orbán Viktor illegálisnak nyilváníthatná az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt, az osztrák–magyar kiegyezést (1867), a trianoni békeszerződést (1920), s nem utolsó sorban az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződést. Végül is ezeket nem ő írta alá, s akkor miért is lennének érvényesek? Mindezek hatalmas, új történelmi lehetőségek, ha nincs észnél a világ – egy újabb világháború kirobbantására.
