Ezen a héten 93 éves lettem. Megérti és megbocsájtja Kedves Olvasóm, ha ez alkalomból elgondolkodom a hosszú életről. Ha a legszűkebb, gyerekkoromban együttélő családomat tekintem 93 évem kirívóan hosszú, hiszen 76 évvel tovább élek már, mint egyetlen testvérem, 60 évvel, mint kedvenc nagybátyám (igaz, mindkettőjüket megölték a háború idején), 30 évvel hosszabban, mint édesanyám, 20 évvel, mint anyai nagyanyám és 10 évvel, mint édesapám. De ha kitekintek ebből a családi körből, életkorom akkor is kirívóan hosszú. Az 1930-ban a velem egy évben Magyarországon születettek akkor várható élettartama férfiak esetében mindössze 54 év volt. Ma valamivel több mint 72 év. Az Európai Unió 27 országának átlagában majdnem 78 év. Mindez messze elmarad a 93-tól. Öreg lettem.
Az öregség a régi társadalmakban nem volt jó státusz, hiszen tehernek tekintették a hasznot már nem hozó, de kenyérpusztító öregeket. Mint egy szerb népmese fogalmazta: “A régi időkben az volt a szokás, hogy amikor egy ember öreg lett elérve az 50 évet, akkor megölték.” Ebben a mesében azonban a fia titokban megmentette apját. Egy másik kelet-európai népmese úgy fogalmazott, hogy “az emberek nem saját halálukat halják”, hanem amikor öregek lesznek, egy bizonyos ponton kiviszik őket a hegyre és letaszítják őket a mélybe. A népmese tanító szándékkal ebben az esetben is azt a történetet mondja el, hogy a család sajnálja a nagypapát és elrejti őt. Amikor azután súlyos éhinség tört ki, a nagypapa korábban elrejtett gabona-maghoz juttatta családját, amit azonnal elvetettek és csodaként másnapra már új termést arattak. Ezzel a nagypapa megmentette a családot az éhhaláltól. Amikor ez kiderült, a király elrendelte, hogy ne öljék meg az öregeket, hagyni kell, hogy saját halálukat halják.
Ma már nemcsak ezt hagyja a társadalom, hanem még igyekszik is meghosszabbítani az életet. A szakemberek szerint az élet állítólag egy-másfel évtizeddel meghosszabbítható ha életöröm és boldogság teszi kellemessé. Ez rendkívül relatív, hiszen boldogságérzetet okozhat, ha sikeresen megküzdünk keserves nehézségekkel, valamint az is, ha nincsenek ilyen nehézségek. Én szerencsésen azok közé tartoztam, akik az élet legrosszabb megpróbáltatásaiból, amiket a háború alatt átéltem, boldogság forrását jelentő erőt merítettem, az ‘ezzel is meg tudtam bírkózni’ erőt adó érzését. A háborút követő újra kinyílt élet másfajta boldogság forrásává vált. A megismerés, tanulás, szellemi gyarapodás, de egyben a a mindennapok kis örömeinek forrásává. Amikor kinyílt az ember előtt a világirodalom gazdag tárháza, majd maga a világ is. A sportteljesítmény öröme, amikor 17 évesen bekerültem a nemzeti bajnokság első osztályában játszó kosárlabdacsapatba. Biztos vagyok benne, hogy az a korszak valóban megtoldotta éveim számát. De hát mi az én 93 évem ahhoz képest, amiről napjainkban nem ritkán olvasni, hogy például ötszörös tornász olimpiai bajnoknőnk, Keleti Ágnes most lett 100 éves, és az Egyesült Államokban jelenleg 90 ezer 100 éves vagy annál idősebb ember él. Egyiküket jól ismerem, hiszen hozzá – akkor még férjével együtt – közel hatvan éves barátság köt. Sajnos ő már alig ismer meg engem.
Az életkorok hosszát, a statisztikákban szereplő “születéskor várható élettartamot” azonban úgy mérik, hogy az átlagban benne van és azt értelemszerűen lecsökkenti a gyermekhalandóság. Minél jobban csökkent tehát a gyemekhalandóság annál jobban hosszabbodott az átlagos élettartam. Az átlagos életkor statisztikája nem mutatja, hogy akik túlélik a gyermekkort, valójában átlagosan hány évet élnek. Márpedig már a biblia is arról beszélt, hogy “életed évei 70, sőt jobb esetben 80 év” (Zsoltárok 90:10). Érdekes módon, ez tehát alig-alig változott, miközben a születéskor várható élettartam drámai növekedésen ment át. A világ egészének lakossági átlagát figyelembe véve a szakértői számítások szerint a Római Birodalomban, kétezer évvel ezelőtt az átlag életkor 31 év volt, míg ma kereken 67 év. A kontinensek között azonban nagyok a különbségek. Míg Európában a nők 78, a férfiak pedig 71 évet élnek átlagosan, addig Afrikában csak 53 és 50 évet, Ázsiában pedig 69 és 65 évet. Az elmúlt évszázadban 1920 óta az USÁban nem egészen 5-ról 17 százalékra emelkedett a lakosságban a 65 éven felüliek aránya. Ezen belül a 85-94 év közöttiek már alig növekedtek, 5.1-ről csak 5.7 millióra. Ezek a száraz tények.
Ami jobban elgondolkodtat, az nem annyira az évek hossza, hanem a hosszabb életkor úgyszólván isteni ajándékként, valamiféle “jutalomként” való felfogása, amit jó magatartással lehet kiérdemelni. Már a Tízparancsolat is erre utal, hiszen az ötödik parancsolat szerint “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön.” A biblia s a próféták többször, több helyen is visszatérnek erre. “Ha követed az Isten által mutatott utat, akkor hosszú életű leszel a földön”. “Ha féled Istent meghosszabbodik életed, de aki ezt nem teszi, annak évei rövidek lesznek”. Egy helyen a biblia még konkrét számot is mond, és arról beszél, hogy aki kiérdemli, az “tizenöt évet adhat életéhez”. Ebben a vonatkozásban nincs különbség a vallások között. Az Ó és Új Testamentumok mellett az Iszlám is a ‘shajarat al-kholoud,’ a “halhatatlanság fájáról” beszél, “az örök életről a paradicsomban” – már aki ezt kiérdemli.
Megvallom, nem értem, de tény, hogy világszerte kutatás is folyik – mint egy a témában publikált könyv címe mondja – “A hosszú élet titkai” megfejtésére, s könyveket publikálnak arról, hogyan érheted el, hogy – mint egy másik könyv címe mondja – “100 évig élj”. Egy Dan Buettner vezette csoport ennek szentelte munkáját és arra a felismerésre jutott, hogy nem genetikai adottság és nem is akaraterő, hanem az életvitel és táplálkozás a titok nyitja. Elnézést kérve a kérdésért: tudós kollégáim, miért csináljátok ezt? Van értelme száz évig élni?
Amikor egy fiatalabb barátommal beszélgettünk e témáról, ő nem adott igazat nekem, és sorolta a példákat, melyek ellenem szólnak. Hivatkozott arra, hogy a technika fejlődésével egyre többet és jobban lehet segíteni a mindennapok megkönnyítésén. Igen, érdemes megnyomorodottan is élni, mondta, mert “egyre több kerekesszékes sportoló van, és olyanok is, akik ilyen állapotban vállalnak gyereket”. Igen, érdemes hosszan élni, s ennek illusztrálására elmondta élményét amikor “a 105 éves Lossonczi Tamás festőművész nyilatkozott legújabb kiállításáról, amely a Magyar Nemzeti Galériában volt: ‘Beyond 100’ címmel. A képek szuperek voltak, és ő tele humorral, bonmot-kkal válaszolt a riporternő kérdéseire”. Kedves Barátom, igazad van, lehet sorolni az ilyen és hasonló példákat. Szerencsére van belőlük. De a sok ‘példa’ helyett úgy is fogalmazhatnék: sok ‘kivétel’. A népi bölcsesség azonban már régen felismerte, hogy a “kivétel erősíti a szabályt”. Vagyis ha kiemeljük a száz, ezer, vagy akár többezer ellenpéldát, akkor a szabály a nagy tömegre még erősebb, igazabb és érvényesebb lesz.
Én azonban egyre inkább azon meditálok, hogy a hosszú élet vajon ajándék-e vagy büntetés? Természetesen ajándék, amit ünnepelünk. Családi, baráti vacsorák, s az én esetemben még egy csodás Gustav Mahler 1. szimfónia meghallgatása a Disney Koncert Hallban, amit száz évvel ezelőtt komponált, s lám, ma is friss és fiatal, gyönyörű zene. Ajándék meleg, szerető családban élni, jó körülmények között, már a mindennapi fáradtságos munka nélkül, kellemesen kihasználni a sok szabadidőt arra, amihez csak kedve támad az embernek. Öröm, hogy barátok vesznek körül, és mintegy negyven-ötven köszöntő üdvözletet kaptam és válaszolhattam meg.
Alan D. Castel pszichológus kollégám a UCLA-n azzal a címmel írt könyvet, hogy “Idősödve egyre jobban: A sikeres öregedés pszichológiája” (Better With Age: The Psychology of Successful Aging). A különböző korosztályok tagjait vizsgálva arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a 70 felettiek a legboldogabbak. Kétségtelen az öregkorban már felszabadul az ember sok nyomasztó felelősség alól, a gyermekek útjának egyengetésétől, jóval kevesebb stressz éri, sokkal inkább a jelennek élhet. Sok minden örömet okoz, amit korábban észre sem vettünk: öröm például, hogy naponta négy-ötször le-fel tudok járni egy-egy emeletet dolgozószobám és a konyhánk között, hogy még eligazodom a statisztikai forrásokban és irogatom ezeket a kis esszéket. És akkor nem is beszélek Albert Schweitzer orvos-filozófus korszakos felismeréséről, hogy a “boldogság nem más, mint rossz memória”, az életet végig kísérő bajok és nehézségek elfelejtése. Az öregotthonokban élő mintegy egymillió idős amerikai 70 százalékának van súlyos vagy enyhébb memóriavesztése. A memória öregkori romlásán sokan viccelődnek. Mint mondják: “Amikor megöregszel, három dolog történik. Először is megkopik a memóriád, de a másik kettőre nem emlékszem”. Szellemes és feltehetően igaz, de ezzel mégis vitáznék. Számomra a boldogság fontos forrása, hogy sok mindenre emlékszem, beleértve az iskolában tanult versek egy részét.
Azonban egyre inkább úgy látom mintha az öregkor egyszerre lenne büntetés is. Az öregkorban már sok fizikai nyomorúság kínozza az embert. Kellér Dezső – Istenem, hányszor hallgattam konferálásait a Vidám Szinpadon! – egyszer azt mondta: “Az évek során sikerült olyan sok bajt összegyűjtenem, ha most bemegyek egy kórházba és a liftesnő megkérdezi, melyik emeleten álljon meg, azt mondanám: mindegy, drágám, amelyiken akarja.” Még rosszabb, ha az öregség mélyszegénységben találja az embert, amit minden nap láthatok, ha Los Angeles utcáin járok és nézem a szerencsétlen öreg hajléktalan embereket. A mai Magyarországon a lakosság négy-öt százaléka él mélyszegénységben, és közöttük nagyobb számban öregek, akiket leginkább sújt a nyomor. Zömük természetesen nem is éli meg ezt az életkort. Büntetés, ha fizikai nyomorúság nehezíti a mindennapok minden óráját. Ha csak tolószékben tud már közlekedni az ember, s – amit sajnos oly hihetetlenül gyakran látni – ha már valójában csak a puszta életfunkciók jelentik az életet, de tartalmas, értelmes életre már nincs szellemi képesség, azt elemésztette az oly gyakori demencia, ha mások gondozására kell támaszkodni, ha már mosdatják, sőt etetik az embert, amit – kicsit a jövőre is gondolva – szomorúan figyeltem öregotthonokban élő barátok látogatásakor.
93 éves lettem és öngúnnyal derített lehangoltsággal gondolkodom a hosszú életről.
Forrás: Újnépszabadság
