Ez a cím nem a szilágysági népdal Nagy vagy Főutcájára utal, amelyben “minden kiskapuban rózsa nyílik”. Azt a főutcát idézi, amelyet maga a miniszterelnök emlegetett legutóbb, mondván, hogy “Mi a történelem főutcáján járunk, míg az Európai Unió a sáros mellékutcákban botorkál”. Gyönyörű hasonlat, hiszen úgyszólván látjuk, amint az Unió vezetői a bokáig-térdig érő brüsszeli és berlini sarat tapossák.
Lehetséges azonban, hogy a miniszterelnök a Dunával párhuzamosan futó budai, vízivárosi Fő utcát keveri össze a történelem főutcájával? Mert a Vízivárosban feltehetően járhatott, vagy legalábbis autózott.
Felejtsük el azonban néhány percre Orbánt és a politikát, jóval érdekesebb maga a Főutca. Ez egyébként a világon az egyik legelterjedtebb utcanév. Amerika számtalan városában vannak főutcák, ‘Main street’-ek. Csak néhányat említve a sok közül: Main Street van a georgiai Dahlonega-ban, a cape codi Harwichban, a connecticuti Mysticben, a kaliforniai Santa Monicában,vagy a New York állambeli Southhamptonban. Németországban az egyik leggyakoribb utcanév a Főutca vagyis ‘Hauptstrasse”, ugyanúgy, ahogy Angliában a ‘High Street’, vagy Franciaországban a ‘Grande Rue’.
A főutcák általában a település központjában találhatók, üzletekkel, vendéglőkkel betelepülve. Esetenként ez az utca a szélesen kiépített, legfőbb közlekedési út is. Kisebb településeken úgyszólván ez az egyetlen jelentős utca, amelyből kicsiny mellékutcácskák futnak ki. Másszóval a „főutca” szó a magyar nyelvben egy olyan utat jelent, amely fontos szerepet tölt be egy település életében.
Ez az utcanév igazán kifejező. Sok más utcanév történelmi vagy politikai emléket idéz. Ezek mindig veszélyben vannak politikai változások idején, a Főutca nincs.
Ezért jók az olyan utcanevek is, mint a budapesti XIII. kerületben található Esküvő köz, közel hozzá pedig a Nővér, Rokon, Sógor, Násznagy, Menyasszony, Koma, Cimbora, Fivér, Szomszéd és Kedves utca. Ezeket ugyan össze lehet keverni, de nem történelmi távlatú utakkal. Ugyanígy állunk a II. kerületben található Petrezselyem és Retek utcákkal, valamint a Csalogány, Hattyú, Kacsa és Medve utcákkal is. A XXIII. kerületben a Micimackó utca, a XI.-ben pedig Cirmos utca mosolyogtathat meg. A budapesti agglomerációhoz tartozó Csömörön még Kacérgiliszta utca is van. Ezért örültem mindig, hogy hat évtizeden át olyan utcákban laktam, mint az Akácfa utca vagy a Zsombolyai utca. Ezektől soha nem kaptam csömört, és nem is változtatták meg őket.
Az összekeverés lehetősége azonban egyetlen más esetben sem olyan veszélyes, mint egy Pest vármegyei, Dabasi járásban talható, 5.200 lakosú nagyközség, Bugyi esetében. Sokan vannak ugyanis ott, akik, hogyha megkérdezik tőlük hol vannak, értelemszerűen azt válaszolják, hogy Bugyiban. (Az Internet figyelmeztet is, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy Bugyin vannak.)
De vajon honnan a csodából ered ez a településnév, melynek első említését 1321-ből ismerjük? Igaz, akkor Budymatheusfelde, vagyis Bugyi Máté földje néven szerepelt. A Bugyi név ez esetben a szláv Bud, Budi személynévből ered, pontosabban egy rövidítés útján, hiszen az eredeti szláv név Budimir, Budivoj, vagy Budiszláv lehetett. 1446-ban az oklevelekben azonban már Bud néven szerepelt. Hadd egészítsem ki a figyelmeztetést: ha éppen ebben a településben tartózkodik és valaki megkérdi hol van, akkor semmiképpen se azt válaszolja, hogy Budin (mert az is félreérthető), hanem, hogy Bugyin. Jó kis bonyodalom. Ugyancsak okozhatnak bonyodalmat olyan településnevek is, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vatta, vagy Szalonna, a Veszprém megyei Csesznek, vagy a Vas megyei Pornóapáti.
A bonyodalmakat gyakran növeli, hogy sok települést – a politikai rendszerváltozások szájaíze szerint – át- és átkeresztelték, néha nem is egyszer. Itt van például a Fejér megyei Dunajváros, mely nem is olyan régen Dunapentele, majd Sztálinváros volt. A 13. században még Filtó néven említett településből később Tiszaszederkény, majd Leninváros lett, hogy végül elnyerje mai nevét, Tiszaújvárost. A Pannonhalma elnevezés 1824-ből egy Guzmics Izidor nevű bencés szerzetestől ered, később azonban a települést egészen 1965-ig Győrszentmártonnak nevezték. A középkori Villa Ferteud később Eszterháza lett, hogy végül a Fertőd nevet nyerje el. Ilyesmi nem fordulhat elő az angol városokkal. Bath, Birmingham, Bradford, Bristol, Cambridge, Canterbury vagy Chester nem változtatta nevét. Az angol folytonossággal szemben a magyar valóságot a folytonos változások jellemzik. Nem unatkozunk.
De nehogy azt gondoljuk, hogy ez valami magyar sajátosság. Oroszországban a rendszerváltások hasonló következményekkel jártak. Az 1703-ban alapított St. Petersburg az I. világháború idején Petrográddá, majd a szovjet időkben Leningráddá vált, hogy 1991-ben visszanyerje erdeti nevét. A világban lejátszódó hatalmas változások az országok és városok nevét is gyakran átalakítják. A név-változások tömegét idézte elő példál a gyarmati rendszer bukása. Ceylonból 1972-ben Sri Lanka, Upper Voltából 1984-ben Burkina Faso, Zaïrból 1997-ben Kongói Demokratikus Köztársaság lett. Új Zelandnak azelőtt a maori őslakók adták a Aotearoa me Te Waipounamu nevet. A holland felfedező, Abel Tasman, Van Diemen’s Land-nek nevezte el az 1640-es években Tasmaniát, amit 1856-ban változtattak át felfedezőjéről Tasmániának. Az ötödik századig két francia nagyváros még régi római nevét használta: a mai Párizs Lutetia, a mai Lyon Lugdunum volt. A török Istanbul város eredetileg Byzantium volt, majd Konstantinápoly nevet kapta, míg végül 1930-ban nyerte el mai nevét. A 17. századi New Amsterdam, majd rövid ideig New Angouleme végülis New York városává vált. Edo város Japánban 1868-ban vált Tokióvá. A Buda és Pest ikervárosokat először Széchenyi István ‘Világ’ című művében, 1831-ben nevezte Buda-Pestnek, hogy azután 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésekor már magától értetődően Budapest legyen.
A folytonos város- és utcanév-változások tehát természetesen kísérik a történelmi változásokat. A nagy stabilitás nem szabály, hanem kivétel. A Főutca azonban főutca marad, a budai Víziváros főutcája, amelyen talán éppen most autózik a miniszterelnök és közben úgy érzi, hogy a történelem főutcáján jár.
A szerző blogbejegyzése 2025. február 8-án.
