Az utóbbi évek időjárása alaposan próbára tette a világ meteorológusait. Felhőszakadások Európában, Indiában, aszály Közép-Afrikában, Brazíliában, pusztító erejű szélviharok, hurrikánok, tájfunok Közép-Amerikában, Kelet- és Dél-Ázsiában. Rengeteg kiszámíthatatlan és nem várt meteorológiai jelenség, mely felbecsülhetetlen anyagi kárt és emberáldozatot követelt Földünk népeitől. Ezek között is előkelő helyet „vívtak ki“ maguknak a trópusi viharok és a nyomukban fellépő szökőár. Évente több ezer ember halálát okozzák, az anyagi kár pedig minden esetben több millió dollár.
E sorok írásakor a Közép-Amerikán végigpusztító Fifi hurrikán és a Japánt érintő Carmen tájfun volt éppen soron. Szakemberek becslése szerint a Fifi a Karib-tenger vidékét ért legborzalmasabb orkánok egyike volt. Sajnos a halált hozó légörvények sora ezzel nem zárult le, képződésükkel és pusztításukkal a jövőben is számolni kell az emberiségnek.
Tájfunok, hurrikánok, tornádók a közhasználatban is jól ismert elnevezések, melyek nem egyebek, mint nagy erejű forgószelek. Ezek a pusztító hatású szélviharok általában minden forró égövi tengeren és óceánon fellépnek, de képződhetnek mérsékelt égövi területeken is. A japán tájfun, a keleti-indiai tuffoon, a fülöp-szigeti baguio, az Indiai-óceánon gyakori mauriciusi orkán, az ausztráliai Willy-Willy, a Karib-tengeren képződő hurrikán vagy az Európában is elég gyakran jelentkező tornádó nem egyéb, mint a szakirodalomban trópusi ciklonnak nevezett szélvihar. Különböző elnevezésük ellenére ezek a szélviharok mind rokontermészetűek. Jellegüket először William Dampier kapitány, a XVII. század híres angol tengerésze ismerte fel.
Meg kell jegyeznünk, hogy a mérsékelt égövi ciklonok és az előzőek során trópusi ciklonok néven említett légköri jelenségek köpött lényeges különbség van. A mérsékelt égövi ciklonok aránylag lassan vonuló, időjárást módosító szélrendszerek. Alakjuk, keresztmetszetük hasonlít a forgószelekéhez, de átmérőjük 2000-2500 km-es nagyságrendet is elér. Így pl. egy mérsékelt égövi ciklon érezteti hatását az egész Kárpát-medéncében, míg a trópusi ciklonok, a hurrikánok vagy tájfunok áramkörzésében részt vevő légtömegek átmérője mindössze 50-500 km. Ez igen lényeges eltérés. A trópusi ciklonok energiája sokkal kisebb területre korlátozódik, így belsejükben a levegő áramlása gyorsabb, pusztító hatásuk is lényegesen nagyobb. Belsejükben a légnyomás a szélektől befelé rohamosan csökken. A középpontban szélcsendes rész keletkezik, az égbolt derültnek látszik. Ezt a területet a tájfun „szemének“ vagy a hurrikán „szívének“ nevezik. Közvetlen környezetében a levegő nagy sebességgel áramlik felfelé, s a magasban vastag zivatarfelhő képződik, amelyből erős esőzés indul meg. A szélcsendes rész feletti légoszlöpban viszont az áramlás lefelé irányul. A ciklon középpontjában egy kb. 20-30 km átmérőjű, szélcsendes zóna van. Ezen a zónán kívül viszont rettenetes erővel, 400-500 km-es sebességgel forgó mozgásban van a levegő. Egy-egy hurrikánban vagy tájfunban annyi energia halmozódik fel, mint több száz hidrogénbombában. Ez a zárt szélrendszer egy meghatározott irányba halad előre, rendszerint keletről nyugat felé. Az Antilláknál a hurrikán észak felé kanyarodik, pusztító ereje ekkor éri el a maximumot. Az észak-amerikai partoknál ismét irányt változtat; északkelet felé halad tovább. Ekkor már rendszerint gyengül ereje, szétesik vagy mérsékelt égövi ciklonná alakul át.
A hurrikánok, tájfunok keletkezésének kérdése még ma sem teljesen tisztázott. Az eddigi megfigyelések szerint a trópusi ciklonok főleg nyáron és ősszel képződnek, rendszerint olyan területeken, ahol a Föld termikus egyenlítője és a hozzá kapcsolódó szélcsendzóna a legtávolabbra kerül a földrajzi egyenlítőtől. Feltétlenül közrejátszik kialakulásukban a tengervíz felületének nagyméretű párolgása. A felszálló meleg levegőben nemcsak a légkör vízgőztartalma változik meg, hanem az energiaháztartás is. A lassú energiafelhalmozódás következtében légnyomásbeli különbség jön létre a meleg és hideg vízfelületek között vagy az egyenlítő környéki szárazföldek és óceán fölött.
A trópusi ciklonok vonulási sebessége – a belső légáramlások sebességéhez viszonyítva – elég lassú, csupán 30-40 km óránként. Ezért, ha a megfigyelő-szolgálat idejében jelzi a vihar keletkezésének helyét és vonulási irányát, még van idő az óvintézkedésre.
A trópusi ciklon irányának megváltoztatására ma még nincs lehetőség. Rendszeres térképezésük régóta folyik. Mindenik ciklonnak megvan a maga neve és pontos kiértékelése. Érdekes, hogy ezeknek a ciklonoknak rendszerint női nevet adnak. Valószínűleg azért, mert vonulási irányuk annyira szeszélyes, mint a szeszélyes nők viselkedése. Az USA-ban és a közép-amerikai államokban még élénken emlékeznek az emberek arra, hogy micsoda borzalmas pusztítást vittek végbe a Connie, Flóra, Hilda, Janet és a többi „hölgyek“. Ma már szerte a világon a Tiros, Kozmos, Meteor, Nimbus és az ESSA meteorológiai műholdak követik a ciklonok kialakulását és útjukat, az anyagi javak megmentése érdekében.
A meteorológusok és légkörfizikusok ma már sok mindent tudnak a trópusi ciklonokról, de a leghevesebb szélviharok, a tornádók még mindig komoly fejtörést okoznak. Az európai trombák, az amerikai tornádók általában 6-8 km magasságban keletkeznek. Előfeltételük a nagyfokú légköri nedvesség és a könnyen megbomló légegyensúlyi állapot. Alkotóelemük mindenkor egy viharfelhő, melynek középső részén lefele nyúló forgóvihar alakul ki, és létrehozza a tornádó tölcsérét. Ez a függőleges vagy néha 45 fokos szögben képződött tölcsér jelenti a veszélyt. Átmérője mindössze 50-100 méter, de ebben a belső térben a légnyomás rendkívül alacsony. A viszonylag kis átmérőjű tölcsér szívóhatása ennek következtében valósággal megsemmisítő. Ahol földet ér, háztetőket, embereket, állatokat, vasúti kocsikat, gépjárműveket borít fel, sodor el. Volt rá eset, hogy 13 tonnás vasúti kocsit 30 méter távolságra repített a sínekről.
Ha a légörvény útjába kisebb tavak vagy mocsarak kerülnek, azok vizét mindenestől a levegőbe emeli. Így aztán megtörténik, hogy „kígyók, békák potyognak az égből“. A roppant erő abból adódik, hogy a kicsiny átmérőjű tölcsérben a levegő áramlásának a sebessége óránként a 800 km-t is elérheti. A rohanó tölcsér azonban időnként a magasba emelkedik, hogy aztán újra lenyúljon a földfelszínre. A pusztítás tehát nem folyamatos, s ez valamennyiben a szerencse, mert egyetlen tornádó nagyobb energiát képvisel, mint az utóbbi idők legnagyobb földrengése, a perui földrengés.
A tornádók és a s ciklonok közötti kapcsolat abban nyilvánul meg, hogy a tornádók rendszerint a nagy ciklonok délkeleti végétől mintegy 300 km távolságban alakulnak ki. Általánosságban kora tavasszal és nyár elején lépnek fel.
A trópusi ciklonok megfékezésére folynak kísérletek. Különleges felszerelésű repülőgépek hatolnak be 10 kilométer magasan az orkán övezetébe, és ezüst–jód bombákat dobnak ki. Mihelyt ez a vegyi anyag nedves levegővel érintkezik, jégkristályok képződnek, és így a levegőáramlatot létrehozó hőenergia egy részét lekötik, az orkán ereje csökken. Többszöri kísérletek viszont azt mutatják, hogy egy idő után a ciklon újra felerősödik, de eltér az eredeti pályájáról, így az a veszély áll fenn, hogy olyan területet sújt, melyet nem figyelmeztettek időben. Egy másik védekezési módszer a tenger párolgásának megfékezése. Megállapították, hogy a kipárolgás csökkentése jelentősen visszaszorítja az orkánok energiáját.
Erre a célra filmanyagot terítettek ki repülőgépről a kísérleti felületre. A filmréteg valóban fékezte a párolgást, sőt a hullámzást is lecsendesítette. A kísérlet azonban nem viharos tengeren zajlott le. Mégis biztató lépések ezek is.
Sokkal előrehaladottabb és hatékonyabb a védekezőszolgálat munkája.
Repülőgépek, automataállomások, műholdak állnak a parti megfigyelőhálózat rendelkezésére. A mérések eredményeit komputer hasonlítja össze az előző trópusi ciklon megfelelő adataival. A riasztás már 18 órával az orkán megérkezése előtt megtörténik.
A szélviharokat egyelőre megfékezni nem tudják, de a felhalmozódó sok-sok ismeret nyomán egyre közelebb kerülünk ezeknek a ma még félelmetes erejű természeti tényezőknek a megismeréséhez.
Megjelent a Hét V. évfolyama 45. számában, 1974. november 8-án.