Nem árt elégszer hangsúlyozni. A 0-4 és a “nemzeti” passzió ára: évi 100 milliárdot (!) meghaladó (2021-re várhatóan eddig összesen az 1000 milliárdot (!) is átlépő) költségvetési kiesés TAO-pénzek címén, további kumulált több százmilliárd stadionokra és átláthatatlan, VIP-páholyokban megszületett umbuldák — röviden, a foci, mint törzsi csiriz és fedôsztori.
Eközben a nemzeti érzés non plus ultrája a fociért való rajongás, ami boldog-boldogtalant (közöttük politikusokat) kötelezően közös nevezőre hoz.
Engem nem nagyon érdekel a foci (csak azért valamennyire, mert az egyik fiamat érdekli), számosan vannak, akiknek nincs benne politikai tétje, csak szeretik a játékot, de Magyarországon a foci mélyen politikai kérdés (Lánczi szíves közlését transzponálva), mi több, kulturális kérdés, így amelyik ellenzéki politikus (tehát politikus) ma a fenti költségek tudatában egy szó elismerést is veszteget rá a szomorú összefüggések megmutatásán túl, sőt a nemzeti elkötelezettségét húzza alá vele, az magára húzza azt a szemléletet, amitől elvileg különbözni akarna (lásd populizmus, gagyogás, kusza agy, faktuális közjóellenesség).
Magára adó politikus legalább annyit tegyen meg, hogy nem küldözget fotókat a lelátóról, indirekte legitimálva az országrombolást.
Jelzem, ez akkor is így lenne, ha a magyar csapat a világ legjobbjai között lenne. A tegnapi performansz csak apropóm, hátha ezen keresztül jobban beszüremkedik a valóság.
Forrás: Újnépszabadság
