A liberális demokráciák az igazságra – és ennek cselekvő megmutatkozására, az igazságosságra – való törekvés politikai rendszerei. Az igazság(osság) keresése pedig a nyugati civilizáció fokozatosan felépült kettős oszlopa (a vele összefüggő személyi szabadság és tolerancia mellett). Amikor azt olvasom a FB-on vagy a sajtó egyéb (nem épp legmocskosabb) zugaiban, hogy Trumppal csak kileng az inga (ti. a woke és az eltörlési kultúra baljós túlzásai után), akkor a legjobb esetben is arra szeretnék gondolni, hogy az előzményével kapcsolatban is ugyanez volt a baj: kísérlet volt az igazság(osság)ra való törekvés politikai feltételeinek, a szabadságnak és a toleranciának (azaz az ellentétes vélemények elviselésének), illetve azt erre alapozó diszkussziónak és deliberációnak a felszámolására.
Ahol a cél az igazság kiiktatása a szemléletből, ott elvész az igazságosság, és párban jár a hazudozás és az agresszió, illetve ahol az utóbbiak a rendszer csúcsain megjelennek, ott az előbbiek felszámolása válik céllá, és előbb-utóbb valósággá.
Az agresszió funkciója betölteni az igazság és – a hozzá a szóképzésben nem véletlenül közel álló – igazságosság legitimitásvesztése nyomán beállt űrt, amely legitimitásvesztés fokozatosan, a hazudozásra szakosodott centralizált propagandának az egyszerre alulművelt és kiábrándult társadalmi közegbe való behatolásával, a közeg megdolgozása nyomán hatalmi beszédmóddá válik. Ami az igazság(os)ságra törekvés számára az érv és az ellenérv, majd a cselekvés (minősége), az a hazugság számára a propaganda (mennyisége). A politizáló csőcselék (termelők és fogyasztók) felfogásában az igazság(osság) a vesztesek narratívája, a törekvés rájuk lúzerség – és egyáltalán, mivel az igazság(osság) értékével, pláne az erre irányuló politika hitelességével szemben ekkora már az is cinikussá válik, aki nem vevő a hazugságra és az agresszióra, a liberális demokrácia ethoszának alapja vész el.
És világos innen az is, hol keressük a folyamat forrását: bizony még az agresszió megjelenése előtt, a liberális demokrácia szabadságra és igazság(osság)keresésre épülő erkölcsi rendjének első megreccsenésénél — a tömeges illúzióvesztésnél. Szemben a kapitalizmussal és az érdekek piaci találkozásával, a demokrácia nem tartható fenn az erkölcsi renden kívül, és az erkölcsi rendben az igazság(osság) és (mivel ezek óhatatlanul sérülnek) ezek folyamatos helyreállítása a liberális demokráciák megkülönböztető előnye minden más politikai rendszerrel szemben. Az autokráciákkal ellentétben a libdem nem az (egy, szent, nemzeti stb.) igazságban, hanem az igazság(osság)keresés szabadságában és a hatalom ilyen alapú legitimációjában érdekelt.
Ismerjük a fasizmusok karrierjét: előbb egy lettek a vélt igazságok közül, utána a lényeget – az igazságkeresés legitimitását – kérdőjelezték meg, végül maguknak követelték az igazság képviseletét, és kiirtották a versenytársaikat. Előbb kigúnyolják a demokráciát és képviselőit, majd kizárólagosságra tartanak igényt vele kapcsolatban valamilyen perverz definíciója alapján.
Trump ordenáré hangnemben, erkölcs- és ízléstelenül alázza kétszázötven év amerikai és kétezerötszáz év nyugati hagyományát. Minden okunk megvan arra, hogy tartsunk az amerikai fejleményektől, ha nem épül fel viszonylag gyorsan ellenállás a folyamattal szemben.