A népnyúzó rendszerek bukása mögött mindig az igazság valamelyik vetületének időleges győzelme áll, ami rövid időre megrendülést, átmeneti erkölcsi katarzist hoz, hogy aztán elkezdjenek kumulálódni az új rezsimek új hazugságai.
A politika a még tűrhető hazugságok, erkölcstelenség és manipuláció művészete. Ahogy Orbánnal most már egyre nehezebben leplezhetően szembejött az igazság az oroszok ukrajnai agressziója, az infláció és a Nyugat önvédelmének formájában, és nem tud hova hátrálni, hogy annak ha ne erkölcsi értéke (ez már rég nincs), hanem legalább politikai racionalitása legyen, úgy esik szét ez a pocsék ember bűnök, a rombolás és a civilizációs normák szerint értékelhetetlen szájmozgások inkoherens atomjaivá.
Orbán kétségkívül máris elhelyezhető a magyar történelem legsötétebb alakjainak sorában, de ebben az atomizált, emberként felismerhetetlen formájában is képes lehet még tíz évig itt túlélni a magyar nép kritikus tömegének megrendítően alacsony nívójába kapaszkodva.
Ami mára Magyarországon maradt, annak semmi köze a politikához, civilizációs mércével — ami a politika értelmét is definiálja — értékelhetetlen. Ez immár egy nagyon veszélyes hatalmi végjáték, ami nagyon hosszan tarthat még, egyelőre felmérhetetlen további károkkal a nemzet számára.
Nem, nem bűnhődtük meg még a jövendőt, ez még vár ránk. Mert az igazság visszatérően kitüremkedik, fájdalmas és semmilyen ima — himnikus vagy személyes — nem tudja visszaszorítani. Ami azt illeti, minden ilyen imával Istent is megpróbáljuk lerántani a sárba (aki, mondjuk így, legalábbis önmagunk jobbik énje).
Forrás: Újnépszabadság