„A sors és a Jóisten fogta meg a kezem és vezette a lépteimet, és egyszerűen nem térhettem ki előle. Százezrek látták meg bennem a reményt egy tisztességes Magyarországra, és én elfogadtam a hívásukat.”
MZP-nek ezeken a zárómondatain akadt fenn a kritikai társaság. Pedig ha valaki akár csak rövid ideig, akár csak jóval jelentéktelenebb hatással, összehasonlíthatatlanul kevesebb támadást átélve próbálta volna akárcsak a “szimpla” politikai vezetői (nem-kamu, nem kollaboráns és nem passzivista pártvezetői) munkát — nekem megvan ez a tapasztalatom, mondom, az említett limitációkkal –, nem beszélve a miniszterelnök-jelölti szerepről ebben a förtelmes rezsimben, aminek nehézséget csak sejthetik a kívülállók, az tudhatja, hogy MZP “messiástudata” a minimum, ami az ép esze egészének megtartásához és lelke folyamatos megerősítéhez kellhet — és nem mellesleg messiástudatról sincs szó, csak egy hívő ember önképének és mission statement-jének találkozásáról. Bármelyik valamirevaló gazdasági, politikai vezető átéli ezt a találkozást. Aki persze nem volt még ilyen cipőben, annak furcsa lehet.
Forrás: Újnépszabadság
