– Az ország akkori legnagyobb földbirtokosa vezette a királya elleni szabadságharcot (Rákóczi).
– Főnemesek és középnemesek adták a reformkor gerincét és a ’48-’49-es forradalom és szabadságharc politikai és katonai vezetését.
– Nagybirtokos arisztokrata állt élére a ’18-as polgári forradalomnak (Károlyi Mihály).
– Kommunista „padlássöprő” volt a muszkaellenes forradalom és függetlenségi harc kormányának vezetője (Nagy Imre).
– Kommunista miniszterelnök (Németh MIklós), államminiszter (Pozsgay) és külügyminiszter (Horn Gyula) biztosították a békés átmenetet a ’89-es rendszerváltozás során, és az ’56-os szerepe után alámerülő és kibbekelő (szoft kollaboráns) történész lett a szabad ország első miniszterelnöke (Antall), miközben az ún. demokratikus ellenzékből kikerült rendszerváltók közül többen korábban sztálinisták, a második generációjukból sokan kádergyerekek, a párt féltve őrzött aranyartaléka, bizonyos nézetek szerint nemcsak tűrt, de védelmezett-támogatott ellenzéke is voltak.
– Volt/kiábrándult/kiutált fideszesek, konzervatívok és jobboldaliak kezdeményezték, majd hozták létre a két hónap múlva jó eséllyel kormányt és rezsimet váltó pártot.
Mind „osztályárulók”. Vagy nemzeti hősök. Mivel kanonikus magyar legendárium nincsen, mindenki úgy csoportosít, ahogy akar. Mindnek volt „múltja”, de sose volt, aki jobban csinálta volna náluk, mert senki nem csinálta helyettük. Ma sincs. Panaszkodni a Jóistennél tessék.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. február 5-én.