Nyilván mindkettőt. De az előbbi annyira kikopott a politikai beszédből – és megkopott még azelőtt, hogy Orbánék az ellenzék asszisztálása mellett végleg kiemelték volna a köztudatból –, hogy ma már szinte idegenül is hangzik.
A köztársaság nemcsak államforma (szemben például a monarchiával), hanem éthosz; a köztársaságnak ebben az értelemben nem állampolgárai, hanem polgárai vannak, akik az önbecsülésük részeként üzemeltetik kellő erővel és eltökéltséggel a politikai közösséget. A köztársaság – talán paradoxul hangzik – arisztokratikus fogalom, mert emelkedett, a puszta állampolgári jogtól elemelt erényeket követel, amelyek túlmennek a többség létrehozásának praktikus szükségletén, de a jogállam (joguralom) tiszta tanán és szeplőtlen gyakorlatán is.
A köztársaságot – a republikanizmust – végső soron a politikai közösségért való személyes áldozat (legelébb az egoisztikus érdekek és individualista erkölcs legalább eseti zárójelbe tétele) üzemelteti.
A demokrácia ezzel szemben – a választásokon túl – mégiscsak pusztán a többségi akarat előtti meghajlás doktrínája. A minőség helyett a mennyiségé. Az arisztokratikus éthosz (a törvény meghaladása) helyett az egyenlőségé (az erkölcsi és írott törvény előtt). Eszközként nélkülözhetetlen, célnak kevés. Még egyszer: nem véletlen, hogy Orbánék az orszghatártól az ország szívéig kiirtották mindenhonnan — ti. azt, ami már eleve halva született ezen a tájon.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. január 13-án.