A társadalmak politikai irányait érdemes a progresszív/konzervatív törésvonal mentén szemlélni történetileg is, bármely korszakra vonatkozóan. Az eligazodást segíti, hogy ezek alapvetően – még a politikát megelőzően – az emberi psziché/gondolkodásmód/beállítottság kategóriái az optimista-vizionárius vs. szkeptikus-tapasztalati megoszlás mentén. Az utóbbi rendszerint – az emberi szükségletek felépülésének és az antropológiai jellemzőinknek megfelelően – a domináns viselkedési kód, ezért általában a konzervatív politikának van könnyebb dolga az olyan érzelmi alapú rendszerben, mint a politika (szemben például a kutatás-fejlesztéssel vagy a gazdasággal), míg a progresszió folyamatos stimulálásra, innovatív gondolatokra, racionális, néha áttételes, bonyolult meggyőzésre szorul, ekként borulékony.
A progresszív policy etikai stimulusa az igazságosság, az egyenlőség és az a feltételezés, hogy a jövőben minden jobb lesz, mint a múltban volt, amiért érdemes és hasznos erőfeszítéseket tenni. Ha kíséri is érzelmi töltet (például a méltánytalansággal és igazságtalansággal szembeni felháborodás), ez konstruktív ész nélkül megmarad rombolásnak.
A progresszív akaratra a konzervatív policy úgy válaszol, hogy a másik javára való lemondás haszontalanságát és az egyes emberi/kis közösségi életek fölényét hangsúlyozza a túl nagy közösségek érdekével és az idegen elvekkel szemben (és itt a kérdés mindig az, mit tud „eladni” mi/ők ellentétként). Ennek érdekében a konzervatív felfogás – különösen az államtól megtámogatva – nem rest hangsúlyozni a „külső” veszélyt, ami a vizionárius konstrukciók (például a világ proletárjai, az elvont szabadság, a jog, a woke, a cancel culture) és az idegenek (migránsok, zsidók, kommunisták, ukránok, Brüsszel) szorításában vár a biztonságos, kiszámítható életet kereső „normális” emberre.
A politikának ez az alapalgoritmusa teremti a balos, liberális, jobbos, erre vagy arra szélsőséges, a zöld, pirosfehérzöld, szívárványos stb. – már sokal nehezebben értelmezhető, egymásba átcsúszó – álláspontokat, értékrendszereket, de ezek már csak adott esetben keverékei a fenti törés két oldalának.
A politikai gondolkodásban nincsenek nagy csodák, amit ma is érzékelhetünk az 1930-as évek mintáinak visszatéréséből. A végén az egész emberi, nagyon is emberi.
A szerző Facebook-bejegyszése 2025. március 28-án.