Magyar Péter narratívája változatlanul gyenge. Szélsőjobbról és balról is növekvő nyomás alá kerül a következő hónapokban, amelynek során akár a rendszerváltás múlhat azon, hogy egy ütésálló nemzetképet képviseljen – amit még nem tesz. A sikerei máshonnan erednek. A modernizációs nacionalizmus helyett Magyar részben romantizált etnicista, részben kritikai nyugatos kombinációban nyomul, de ezek önmagukban gyengék, együtt pedig inkoherensek, és a stratégiája nagy része a saját személyének paradigmatikus újdonsága köré szerveződik. (Ez utóbbi önmagában még elismerés lenne.)
Ahelyett tehát, hogy mélyítené a nemzeti doktrínáját, kiteszi ezt a jelenlegi szinten annak, hogy szélsőjobbról és balról is az ellenfelei – főleg koordinációban, amit joggal feltételezhetünk – lecsipkedik róla előbb az inkoherenciát, majd a kétoldali taktikázást kevésbé tűrő szavazóit.
Nehéz belátni ezt a hiányosságot ilyen sikersorozat után, de hát a legnagyobb problémája a populizmus lelkesült címzettjeinek, hogy a múlt trendvonalát szívesen hosszabbítják meg a végtelenbe.
Post navigation
Előző cikk
Béndek Péter: Nyelvünk és identitásunk