Lehetséges, hogy amit most demokráciának gondolunk, az a fasizmusban (a fasizmussal, nem a liberalizmussal) érzi a legjobban magát – és nemcsak megágyaz neki, mint teszi a kezdettől? A demokrácia és a fasizmus(ok) jegyesek lennének, a liberalizmus pedig csak egy jött-ment szerető, akin végül túllép az igaz szerelem?
A régi görögök ezt mondanák, ha egy percre beleláttak volna a modernségbe – őrizkedtek is a demokráciától nemcsak a filozófia és az irodalom tanúsága szerint, hanem a politikában is. A demokrácia szerintük a csőcselék uralma, amely megveti a szabadság (hierarchikus) rendjét és azt – vö. a progresszizmus mint a liberalizmus korrupciója – a szabadossággal (relativizmussal, a rend hiányával, az egoizmussal) helyettesíti. A demokráciában az egyenlőség iránti vágy a csőcselék egoista örömszerzésével, ezért kellő ajnározás mellett a megvezethetőségével alkot konfliktusos párost, ami kikezdi az ésszerű rend alapjait. A műveltség, az erkölcsi nevelés és a vagyon hiányában – amelyek megléte a politika elfogulatlan szemléletének alapja lenne – az egaliter egoizmus habarcsa a materiális biztonság, reálisan azonban csak az erre vonatkozó népvezéri ígéretek. (A műveltséget és az erkölcsi nevelést pedig a modernségben a nacionalizmus és a rasszizmus helyettesítik.)
A liberalizmus halott. Aminek – ügyetlenül kitalálva, mert szintén az emberi egyenlőségre alapozva – a demokráciát kellett volna moderálnia, azt elsodorta a saját bizonytalansága, önvédelemre való képtelensége, transzcendens megalapozatlanságában a moderáció hiánya, illetve ami maradt belőle, az csak a piac és a gazdasági szemlélet – azaz maga is a materializmusba hullott, miközben a szimbolikus tartalmait átengedte az értékrelativista progresszizmusnak, a haladás jegyében bekövetkező fékevesztett dezintegrációnak.
A liberális demokrácia haldoklik. Az elitek ma még csak nem tudnak mit kezdeni vele, de végső soron ki fogják köpni. A demokrácia természetes közege a fasizmus, ezen belül a nácizmus (a védekező etnicista vagy támadó rasszista kiadásaiban). A liberális demokrácia egy rend nélküli állapotban – Isten halála után – gondolta átvenni az erkölcsi és politikai hatalmat a Nyugaton, de a küldetése illúzió volt, és a sorsa megpecsételődött, amikor összeállt a demokráciával, hogy elcsábítsa a fasizmustól, amelynek kebelén (a demokrácia) eleve megjelent az 1920-as évek elején. De a csábítás csak átmeneti sikerrel járt.
A tanulság: még mindig nem ismerjük a szabadság és a rend közös logikáját, csak egy újabb kudarcát a két és félezer éves közös történetükben.
A demokrácia, az egalitárius emberi jogok politikai jogokba fordítása, a fasizmus(ok), az állam – ez a kései modernség csomagja: a tömeg politikai rendszere és egyúttal emberi rend felszámolása. És már készülődik az új hatalom, a mesterséges intelligencia, amely az ember alkotta káoszban új rend alapjait veti meg, először emberi végrehajtókkal az élvonalban.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. október 13-án.
