Négy oldalon keresztül, három szerzővel ment neki a Demokrata friss lapszáma a Most vagy soha! című alkotásnak. Amíg pedig Bencsik Gábor igyekezett találni a Petőfi-filmben pozitívumokat is, addig a főszerkesztő gyakorlatilag egy az egyben lehúzta a több mint hatmilliárdos költségvetésű alkotást.
„Ami nem történt, és ami így nem is történhetett volna, avagy miért nem szabad dilettánsoknak mozifilmet készíteni, vagy ha mégis, miért kell azt ártatlan embereknek megnézniük?” – már ez a lead is mutatja, Bencsik András milyen hangvételben ír a Lóth Balázs rendezte, Szente Vajk és Rákay Philip producersége alatt készült műről. A főszerkesztő aztán kritikája elején közli, „rossz dolog egy hazafiasnak szánt műalkotásról rosszat írni, de még annál is rosszabb egy ilyen műalkotást végignézni. Márpedig a Most vagy soha! című film minden vonatkozásban rossz lett, amit a rengeteg ráköltött pénz sem tesz elviselhetőbbé.”
Bencsik András szerint nem a történelmi tévedésekkel van a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy a film a valóságoshoz képest teljesen máshogy, jóval kevésbé szerethetőnek mutatja az eseményeket. Bírálja a történetet, melyben szerinte a Pilvaxban „lazán ökörködő” pesti srácok bármit tehettek volna, „az őket körülvevő közönyös kofatársadalmat soha az életben semmire nem tudták volna mozgósítani”. A film első fele szerinte belefullad a sárba, Petőfi karaktere túl feminin lett, míg Szendrey Júliából Lara Croftot faragtak. A Farkasch nevű fiktív szereplő eközben szerinte olyan, mint egy nyugdíjas Jason Statham, a végére az ember pedig el is kezd szurkolni a pompásan verekedő, mindent túlélő akcióhősnek. Bencsik szerint a modellként szolgáló akciófilmekben a hasonló figurák szoktak lenni a pozitív hősök, de Farkaschnál „a történelem erősebbnek bizonyult”. Bencsik ironizál Szendrey karakterének „pompás kung-fu ütésein”, ahogy azon is, hogy a filmben Szendrey már március 15- reggelén tudja, hogy terhes, miközben Zoltán jó eséllyel csak aznap este fogant meg.
A főszerkesztő örült volna, ha az 1848-as forradalom csodájáról készül film, mert „nem sárban toporgó, üres tekintetű kofák, ostoba kereskedők és szájtáti bámészkodók éltek akkoriban Pest-Budán, hanem egy olyan ébredező társadalom, amelyik egyre hevesebben kereste önmagát.” Bencsik András a végére megadja a kegyelemdöfést: „elterjedt a hír a pesti szóbeszédben, hogy az alkotók már új filmtémát találtak: a mohácsi vészt. Uram, irgalmazz! Nem volt elég egyszer?”
Sírtam a Petőfi-filmen? – A mélypont a pontonhídon dalolva menetelő ős Békemenet, ott úgy éreztem, mintha az 50-es években moziznék, és Soós Imrét kerestem a tömegben.
Bencsik András öccse, Gábor ehhez képest mérsékeltebben kritizálja a filmet, bírálva azokat is, akik még nem láttak semmit belőle, de már gúnyolódtak rajta. Örül neki, hogy a filmből nem spórolták ki a díszleteket és a kosztümöt, látványosak szerinte az enteriőrök, és egytől egyig kitűnőek a színészek. A film viszont szerinte egy másik történetet mesél el, mint amit a néző ismer. „A problémát az okozza, hogy annak a csodálatos napnak a lelkisége teljesen más volt, mint amit a film bemutat. Ebben a Kádár-kori március 15-i tüntetések és a 2006-os rendőrroham emlékei keverednek A sakál napja című film drámai csúcspontjával. (…) Az igazi március 15-ét megelőző napokban nem volt tüntetés szétverése, aznap nem volt lövetéssel fenyegetés, végképp nem volt titkosrendőri erőszak. Így talán egy dél-amerikai spanyol gyarmaton történhetett volna, de nem Pesten és Budán.”
A harmadik kritikus, Pataki Tamás író-újságíró szerint a filmben a konfliktusnak nincs tétje, a történetnek nincsen katarzisa, a gonosz szereplő pedig jobb a jónál. Pataki úgy látja, hogy a Farkasch-Szendrey-konfliktus nem ragadja meg a néző képzeletét, nem hiteti el vele, hogy a gonosztevőnek akár sikerülhetne is a terve. A szerző szerint Petőfi nem pesti flaszterbölcsészként létezett, mint azt a filmben ábrázolják. „Lehet, hogy szándéktalanul, de a filmkészítők egy igazi feminista főhőst teremtettek Szendrey Júliából, egy igazi hollywoodi heroine-t, Petőfi Sándort pedig egy mélabús szabadbölcsésszé degradálták, aki elfogódik, ha valaki elmondja a versét.”
Korábban mások is bírálták már jobboldalról a filmet. Huth Gergely például a díszbemutató után a Telexnek nyilatkozva láthatólag igyekezett magában tartani, milyen gondjai voltak a filmmel. Később viszont a Pesti Srácokon már részletezte: „bennem is felmerült a kérdés, hogy miért nem volt önmagában elég feszült és lendületes annak a dicső 1848. március 15-i napnak a története, továbbá miért volt szükséges Szendrey Júliából a Petőfi életére törő, kegyetlen Farkasch nevű drabális titkosrendőrrel szuperhősként megküzdő Jeanne d’Arcot csinálni, és kettőjük viaskodását a szent és valós történelmi drámánkkal párhuzamosan végigfuttatni, de maradjunk abban, hogy ez a film valódi hollywoodi közönségfilm, és nem a kritikusoknak, meg az újságíróknak készült, hanem a legszélesebb közönségnek.”
Szendrey Júlia végigverekszi a woke Petőfi-filmet – A Most vagy soha az lett, aminek szánták: tisztes középszer, akciójelenetekkel tűzdelt kalandfilm, ami nem tesz hozzá sem a Petőfi-képünkhöz, sem a magyar filmművészethez.
A Mandiner kritikusa, Farkas Anita is talált kivetnivalót a filmben: „kár, hogy az alapvetően jól, látványosan, sőt humorosan induló sztori idővel valahogy belekormányozódik a korrekten kivitelezett akciójelenetekre is jellemző klisékbe – pedig Horváth Lajos Ottó a császári titkosszolga fő gonosz Farkasch szerepében tényleg remekel. Ugyanez sajnos nem mondható el a márciusi ifjakat játszó fiatal színészekről.”
Akadtak azért, akik kormányoldalról dicsérték a filmet, sőt, a bírálókat rögtön hazafiatlansággal is vádolták. Apáti Bence például Facebook-oldalán azt írta, „(majdnem) mindenkinek csak ajánlani tudom, mert friss, mert pörgős, mert… Mert jó. Két óra tömény akció. Iszonyú feszes a mű, szó szerint odaszegez a székhez. Bármilyen furcsa ezt így leírni, de kábé olyan érzés, mintha az ember valamelyik Halálos irambant nézné. (…) A »merjünk kicsik lenni« képviselőinek, az öngyűlölő magyaroknak, a fikacsászár libsiknek persze nem tudom jó szívvel ajánlani a filmet. Nekik egészen biztosan nem fog tetszeni” – írta a publicista. A megafonos Bohár Dániel pedig azt üzente: „ha szereted, hogy magyar vagy, akkor tetszeni fog neked is a Most vagy soha!”
Korábbi kritikánkban mi is arról írtunk, hogy a woke Petőfi-filmben Szendrey Júlia lett a valódi akcióhős. Publicisztikát is közöltünk a film kapcsán, Ficsor Benedek kolléga arra jutott benne: „Más dolgunk nincs: élvezzük, amit elénk tesznek. Hiába tiltakoznak hevesen különféle kormányközeli szereplők, a Most vagy soha! tökéletes kurzusfilm. A múlt készen tálalt, kritikátlan illúziója – ez a NER lényege, amit Rákay Philip tagadhatatlan szenvedéllyel ragadott meg.”
Új számunkban interjút olvashatnak a főszereplővel, Berettyán Nándorral.
