Az unortodoxia benyújtotta a számlát.
A 2022-es parlamenti választások után, pontosan egy évvel ezelőtt osztottam meg az alábbi gyors elemzést, amely megkísérelte összegezni a választási eredmények mögött meghúzódó okokat, mélyebb társadalmi, politikai, gazdasági összefüggéseket, az új helyzet várható következményeit.
A bejegyzésre Lovas Zoltán hívta fel a figyelmet annak ismételt megosztásával. Elolvasva az egy évvel ezelőtti értékelést és összevetve azt az elmúlt esztendő eseményeivel, szomorúan kell megállapítanom, hogy a lényeget tekintve minden következtetés helytálló volt.
Érdemes áttekinteni, hogy mi történt az elmúlt esztendőben.
1./ Folytatódott, sőt felerősödött a “lopakodó Huxit”. Orbánék szisztematikusan folytatják EU ellenes akcióikat, propagandájukat, megpróbálják a ma még EU- tagságunkat támogató többséget hazugságokkal manipulálni, a közvélemény hangulatát, érzelmeit EU ellenessé hangolni. Világosan kiderült, hogy az EU által támasztott feltételek – az úgynevezett 27 szupermérföldkő – teljesítése kibékíthetetlen ellentétben van az Orbán-rezsim lényegével. Ha azokat teljesítenék, megszűnne a rezsim lényege, alapjaiban omlana össze a NER, vezetőit és működtetőit kiszolgáltatva az elszámoltatásnak, sőt az igazságszolgáltatásnak. (Ezért halogatják, sőt teszik lényegében lehetetlenné az euró bevezetését, illetve az európai ügyészséghez való csatlakozást.) Amennyiben az EU következetesen kitart feltételei mellett, nincs esély arra, hogy az ország hozzájusson a különböző jogcímeken megállapított EU transzferekhez. Ebben az esetben viszont megszűnik Orbánék érdekeltsége, hogy az EU tagjai maradjunk. Erre számítva keresnek alternatív – akár politikai feltételekhez kötött, vagy brutálisan drága – új finanszírozási forrásokat , ill. EU-n kívüli, hasonszőrű szövetségeseket. (Ez a magyarázata a putyini fegyveres agresszió nyílt vagy burkolt támogatásának, az EU-szankciók blokkolási kísérleteinek.) A kilépés vagy kisodródás veszélye reális, a társadalom józan többségének legfontosabb feladata ma az, hogy ezt felvilágosító munkával megakadályozza. (A Huxit következményeiről részletesebben írtam az ÉS február 24. számában: “Leszakadásra ítélve.”)
2./ Erőltetett gazdasági növekedés, versus árrobanást csökkentő, következetes antiinflációs gazdaságpolitika. Az elmúlt év napnál világosabban bebizonyította, hogy az európai rekord méretű inflációért, különösen az élelmiszer árak elviselhetetlen növekedéséért elsősorban nem az orosz-ukrán háború és az EU szankciók, hanem az alapjaiban elhibázott, növekedést hajszoló, jövőt felélő magyar gazdaságpolitika felelős. Szankciós vagy háborús infláció helyett a legalább tíz év óta felelőtlenül költekező, pazarló, korrupt, a rendelkezésre álló és megszerezhető erőforrásokat – inkl. EU támogatások – eltékozló gazdaságpolitika következményei, piaci büntetése jelenik meg az elszabaduló árakban.
Amit a szakértők évek óta hangoztattak, azzal Orbánék a választási költekezés után szembesültek: az addigi, “unortodox” gazdaságpolitika, aminek a segítségével “a kanyarban előzünk” tovább nem folytatható, előbb utóbb pénzügyi összeomláshoz vezet. Nyilvánvalóvá vált, hogy a vágtató inflációt megfékezni és letörni, csak egy jól összehangolt, konzekvensen végrehajtott fiskális, monetáris és jövedelem politikával lehet, azaz megkésve bár, de vissza kell térni a gazdaság működését és további fejlődését biztosító gazdaságpolitikához, azaz az “ortodox”, eddig megtagadott eszközökhöz. Erre a következetes gazdaságpolitikára azonban az Orbán kormány képtelen, arra alkalmatlan. Abban érdekelt, hogy továbbra is erőltesse – ha szerényebb mértékben is – a gazdasági növekedést, így biztosítva klientúrája igényeinek kielégítését, további gazdagodását, valamint fenntarthatatlan ígéreteinek teljesítését. (Lásd rezsicsökkentés, hitelmoratórium, kamatplafon, család támogatások fenntartása, a protekcionista vállalati támogatások bővítése.) Ráadásul a magas infláció általában kedvez a magas államháztartási hiánnyal és növekvő adóságállománnyal küzdő országok kormányainak. Az infláció ugyanis nagyobb mértékben növeli a költségvetés bevételeit – az árakhoz igazodó adók révén – mint kiadásait – a kiadások befagyasztása, vagy csökkentése miatt – így mérsékeli a valódi államháztartási hiányt.
Az inflációval növelt folyó áras GDP arányában pedig a növekvő államadósság rátája a valóságosnál alacsonyabb, akár csökkenést is ki lehet mutatni. (Lásd a 2023-as magyar költségvetés.) A legjobb módja az adósság elinflálásának a tartósan magas infláció. Az a képtelen helyzet alakult ki az elmúlt évben, hogy miközben az MNB satuféket nyomott a hitelezés terén – 18%-os irányadó kamat, a banki hitelforrások erőteljes szűkítése és drágítása, a kötvény vásárlási programok leállítása, stb. – addig a kormány tövig nyomja a gázpedált, hogy felpörgesse a gazdaságot. Igaz, hogy a növekedés további erőltetése rontja a külkereskedelmi és folyó fizetési mérleget és ezért – no meg az elmaradó EU transzferek miatt – az ország folyamatosan drága deviza hitelek felvételére, ill. devizás állampapírok kibocsátására kényszerül, ám ez Orbánékat nem érdekli. Miután a pénzpiacokon ma is bőven rendelkezésre állnak szabad források, a kormánynak nem kell attól félnie, hogy fizetőképtelenségbe lavírozza magát. A magas, 6-7%-os kamatozású állampapír kibocsátással és hitelek felvételével pedig a jövőt zálogosítja, adósítja el, éli fel. Ez tipikusan az “utánam az özönvíz” magatartás, hisz ezeket a hatalmas terheket a jövő nemzedéknek – és vélhetően más kormányoknak – kell majd kitermelniük, hiszen Orbánék napjainkban 10-30 éves lejáratú kötvényeket bocsátanak ki a normálisnál 3-4, az EU forrásoknál 5-7%-kal magasabb felárért.
Az MNB szakemberei pontosan tudják, hogy a magyar inflációt kizárólag monetáris eszközökkel nem lehet megfékezni, ezért joggal kongatják a vészharangot és bírálják a kormány fiskális politikáját. Ám ezt a “felismerést” nem a józan szakmai érvek vezérlik, hanem a félelem, hogy a magas inflációért, a romló árfolyamért, a brutális eladósodásért az MNB fogja elvinni a balhét, miközben a kormány mossa kezeit. Matolcsy és csapata tehát kétségbeesetten próbálja saját felelősségét el- és áthárítani, ezért paradox módon ezúttal kormány bírálata nagyrészt helytálló, javaslatai pedig közgazdasági, gazdaságpolitikai értelemben visszatérnek az eddig megtagadott klasszikus eszközrendszerhez, az “ortodox” módszerekhez.
Csak az a baj, hogy az előző évek hibás monetáris politikája miatt “megvilágosodása” hiteltelen, miként abszolút hiteltelen a kormány minden gazdasági prognózisa, ígérete is. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar gazdaság sokkal jobban ki van téve minden külső és belső gazdasági sokknak, változásnak. Ezért kell tovább viselnünk a lassan csökkenő, tartósan magas infláció minden terhét, számítanunk újabb megpróbáltatásokra – többek között durva reálbér és jövedelem csökkenésre, a fogyasztás és beruházások további csökkenésére, számos vállalkozás csődjére, az önkormányzatok egy részének ellehetetlenülésére, további százezrek távozására az országból.
Magyarul az Orbán rendszer további működése nem ad esélyt az ország hosszú távú leszakadásának megelőzésére, a negatív spirál megállítására és megfordítására.
Forrás: Újnépszabadság
