2026. január 23-án hajnalban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Aligha akad olyan magyar család a Kárpát-medencében, amely karácsonykor és/vagy szilveszterkor – jobb esetben családi belvillongások nélkül – nem a jövő kilátásait fürkészte és az új esztendő esélyeit latolgatta. Magam is ezt tettem, barátok közt.
Kiszámíthatatlan év következik, állapítottuk meg egyhangúan. Gyűlöletben szétforgácsolódott társadalom, közel hatezer milliárdos hiány! Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a választási osztogatásnak nem lesz meg a böjtje! Aki mégis ezt remélné, az kövesse figyelemmel a friss romániai fejleményeket! Ott most kezdték meg a böjtöt!… Magyar Péternek vannak ötletei az Orbán Viktor utáni özönvíz, vagyis a hiány kezelésére és a gazdaság működtetésére. Ám ha mégis Orbán marad hatalmon, a saját maga által kiürített államkasszával kellene farkasszemet néznie. Minden bizonnyal éppen ő vezetné be azokat a megszorításokat és adókat, talán még a macskaadót is, amikkel most a kihívóját vádolja. Az uniós források és az amerikai „védőpajzs” hiányában, és mivel a háborús Moszkvának mostanában bizonyára nem lesz lehetősége anyagilag is őt megtámogatni, Orbánnak csak a pénznyomda túlóráztatása meg a kínai hitelek maradnak a magyar gazdaság működtetésére (és a NER-oligarchák etetésére). Ezzel végképp kínai gyarmattá válunk. Aki Orbánra szavaz, az Pekingre szavaz!
Abban is egyetértés mutatkozik, hogy április 13-ától bizonyosan nem köszönt be a megnyugvás, a társadalmi béke kora. Túl sok indulat gyülemlett fel mindkét oldalon. Egyik fél sem fogja elismerni vereségét. Ha a köztudottan veszíteni képtelen Orbán marad alul és Magyar Péter győzedelmeskedik, bizonyosan csúcsforgalom lesz a damaszkuszi úton, de ki tudhatja, hogy a felbőszült Orbán-hitűek a (remélhetően ideiglenesen) túlélő gazdasági-intézményi Fidesz-mélyállam támogatásával, a Trump-hívek korábbi példáját követve, hitüket vagy pozícióikat féltve – mire lesznek képesek! Viszont ellenkező esetben, Orbán esetleges győzelme esetén, sokak pesszimizmusának ellenére, bizonyosan nem folytatódik a 16 éves társadalmi letargia. Az elmúlt két esztendőben túl sok indulat, lelkesedés, lendület és váratlan remény gyűlt fel a másik oldalon ahhoz, hogy az ellenzékiek tizenharmadikán csak úgy békésen hazamenjenek. Az ellenzéki társadalom magára talált, visszanyerte – korábban feladott – hitét és erejét. Olyan kormányváltó forrongás, lelki készülődés és győzelmi bizonyosságérzet tapasztalható az ellenzéki oldalon, amilyet 2008-2009-ben láthattunk az Orbánt váró táborban. Nehezen fog lecsillapodni. És ha valaki alkotmányos puccsal, a választások ilyen-olyan meghamisításával vagy egy új kormányzat működésének akadályoztatásával próbálkozik, az a tűzzel játszik. Aki Orbánra szavaz, a tűzre szavaz!
Külhoni posztorbáni kilátások és kérdések – Orbán Viktor varázstalanodása érzékelhetően megkezdődött. Akárhogyan is magyaráznák vagy éppen feledtetnék némelyek, a tihanyi beszéd után nagyon megreccsent valami a külhoni magyar közéletben.
Az alternatívákon persze már vitatkozhatunk. Ha Magyar Péter nyer, embert és nemzetet próbáló feladat vár rá: a diktatúra lebontása és a demokrácia restaurálása – demokratikus eszközökkel! A lengyelek most kínlódnak vele, nehezen megy. Magyar Péternek számolnia kell a kiürített államkasszával, az utóvédharcokra felkészült mélyállammal, a társadalom fideszes felének ellenállásával, ugyanakkor a Tisza Párt mögött felsorakozó heterogén társadalom sokszínűségével és az elszámoltatás mellőzhetetlen igényével is. De a feladat mégsem reménytelen! Számíthat a mai társadalmi elégedetlenség tolóerejére, Európa támogatására!
Persze, mindehhez jó lenne a kétharmados győzelem! Igen ám, fanyalognak egyesek, de fennáll a veszély, hogy Magyar Péter simán beleül a megöröklött struktúrákba, és folytatja az autokrata hatalomgyakorlást. Megteheti, ez lenne a kényelmesebb megoldás! Nem teheti meg, vitattuk, nincs meg sem a gazdasági, sem az intézményi háttere (lásd: mélyállam), se egy homogén társadalmi bázisa, se tizenhat éve ahhoz, hogy autokratává váljék. Tetszik, nem teszik, kénytelen lesz demokratának lenni!
A vérmes remények csillapítására leszögeztük: ha a Tisza nyer – nehéz idők következnek!
Ha viszont Orbán marad hatalmon, végképp szégyen lesz magyarnak lenni Európában. Ötödjére már nehéz lesz a balsorsra hivatkozni. Nem lehet többé azt mondani, hogy baleset történt, hogy a magyar igazából nem egy ostoba nemzet, amely folyamatosan önmaga ellen hoz sorsrontó döntéseket. Itthon meg persze számíthatunk majd Orbán bosszújára, minden bizonnyal leszámol a „poloskákkal”, mindent megtesz majd azért, hogy hathatósan elejét vegye annak, hogy a jövőben bárki veszélyeztesse a hatalmát. Eljöhet az éjszakai fekete autók kora! Meg nem lesz szerencsés magasan lakni… Túlzás? Elképzelhetetlen? Annak, aki kételkedik abban, hogy mennyire vissza lehet süllyedni, ajánlom figyelmébe a Varsóba menekült Elena Vasziljeva fehérorosz újságíró írását a sokatmondó címmel: Tanulságok Belorussziából. Soha ne légy hálás csak azért, mert rosszabb is lehetett volna (Politico, 2025. augusztus 11.) arról, hogyan lopakodik be lassan, szinte észrevétlenül életünkbe az önkény. Hosszúnak tűnik az út egy műsor megszüntetése és az újságírók évekig tartó börtönbe zárása között, de lehet, hogy rövidebb, mint gondolnánk – írja személyes tapasztalatai alapján. A letartóztatott ellenzéki újságírónak hálásnak kell lennie először azért, mert nem egy éjszakára tartják bent, majd azért, hogy nem három napra, később, hogy nem néhány évre, végül, hogy nem életfogytiglan zárják el.
Ha Orbán győz – kegyetlen idők következnek.
Útválasztó előtt állunk. Nem túlzás az állítás, hogy az áprilisi magyar választásnak önmagukon messze túlmutató jelentősége van. Magyar vonatkozásban a választás tétje, hogy melyik irányba fordulunk – végleg! Hogy a magyar nép vissza tud-e térni önmagához, a normalitáshoz, elfeledett erkölcseihez, történelmi hagyományaihoz, szabadságvágyához – a demokráciához? Vagy megindul a végleges lecsúszás a harmadik világ felé, a szétesés, a gyarmati-banánállami lét, az újabb lelki-erkölcsi Trianonok, a pária lét felé? Talán nemzeti léte megszűnése felé… És „a sírt, hol nemzet süllyed el,” senki sem fogja körülállni! Gazdasági válság, kínai hitel, gyarmati sors, hiperinfláció, kivándorlási hullám, tovább csökkenő népesség, széteső társadalom – erre szavaz, aki Orbánra szavaz. Ez lenne a „béke” ára?!
„Hol zsarnokság van….” – Korunk újdiktátorai felismerték, hogy politikailag ma már költséghatékonyabb erőszak helyett átformálni az emberek világképét, információs burokba szorítani őket. A megfélemlítést felváltotta a megtévesztés.
Az sem túlzás, hogy az áprilisi magyar választásnak európai, sőt globális jelentősége van! Egyre nyilvánvalóbban formálódik a világban az autokraták internacionáléja imperialista lázban élő vezetőkkel. Egyikük, mint látjuk, Ukrajnára, majd Moldovára és a Baltikumra ácsingózik, másikuknak Venezuelára, Grönlandra és Kanadára fáj a foga, harmadikuknak Tajvanra. Körülöttük dagonyáznak kisebb autokraták kisebb ambíciókkal: a román szélsőjobb Besszarábiáról és Észak-Bukovináról ábrándozik, a vonakodó Moldovával egyesülne, és leszámolna a Dnyeszteren túli orosz szeparatistákkal; a szerbek a boszniai szerb köztársaságról álmodnak; Orbán lelki barátjának, Ficónak a minisztere visszaállítaná a sorkatonai szolgálatot a magyarok vélelmezett területi követelései miatt… Szép, új, békés világ!…
Orbán Viktor az Európai Unió dezintegrálódását, úgy általában Európa szétesését és helyette a „Nemzetek Európájának” eljövetelét vizionálta a minap a nemzetközi sajtótájékoztatóján. Nemzetek Európája? Mindenekelőtt: semmi új benne! Az unióban megalakulása óta mindig is viaskodott egymással a Victor Hugo által is megálmodott Egyesült Európai Államoknak és a Nemzetek Európájának eszméje. Nemzetek Európája? A magyar szíveket melengető eszme! Csakhogy egy hajdani Bibó-kollégistától igazán elvárható lenne, hogy ismerje a névadó Mester műveit, legalább A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című dolgozatot. Tudhatná, hogy a nemzetek ébredésének korán már kétszáz éve túl vagyunk, különösen Európa boldogabbik, nyugati felében. Tudhatná, hogy „Nyugat-Európában a nemzetállami keretek alapvetően évszázadok óta szilárdak, ezért egy nyugatinak nem napi kérdés a nemzeti lét, de ha netán veszélybe kerülne, akkor igenis ragaszkodik nemzeti indentitásához. Kelet-Európában a nemzetállami keretek nem szilárdak, ez minden probléma okozója.” Tudhatná, hogy másként rezonál a nemzeti hivatkozásokra a nemzeti létét természetesként megélő nyugat-európai ember, és másként a nemzeti létét történelmileg állandó veszélyben érző kelet-európai, akit könnyebb lázba hozni a nemzeti ideákkal. Különösen, hogy a több évtizednyi internacionalista diktatúra után szívósan ragaszkodik frissen visszaszerzett nemzeti identitásához.
Csak hát a balkáni indulatokat izgató eszme ezúttal korántsem a nemzeti ébredés, mintsem inkább a nemzeti önzés programja! Milyen baljóslatúan hangzik az illiberális vezetők részéről, hogy országuk az első! – America first! – harsogja a amerikai elnök. – Brazília mindenekfelett – harsogta Jair Bolsonaro. Egyébként azt is gondolhatnánk, hogy minden kormányzat természetes prioritása saját országa, népe, nemzete érdekeinek az érvényesítése, országának naggyá tétele. Viszont ennek a „first”-nek harsány hangoztatása inkább agresszivitásról, a kompromisszum-készség hiányáról, nemzeti önzésről árulkodik. Nem csupán baljóslatúan rímel a Deutschland über alles-re, de egyben arra is figyelmeztet, hogy még a szélsőjobboldali szövetségen belül is, az érdekütközések esetén elkerülhetetlenül az erőviszonyok döntenek majd. A gyarmati korba visszatérő Trump fő tanácsadója nyíltan kijelentette: a világot az erő és a hatalom irányítja, pusztán nemzetközi udvariaskodásnak tekinthetők a szuverenitásvédő nemzetközi intézmények!… Márpedig ha az erőviszonyokat nézzük, Magyarország igencsak cifra helyzetbe kerülhet, ha szomszédai, köztük vélt barátai is sorra kezdik hangoztatni majd, hogy România în primul rînd, Slovensko je prvé, Србија је прва, Україна перша!… Bármennyire is reménykedjenek az illiberális autokraták a „patrióták” európai összefogásában, még ha bizonyos kérdésekben, mint például illegális migráció megfékezése, meg is találnák a közös nevezőt, a szélsőjobboldali erők alapvetően, érdekellentéteikből és természetükből fakadóan inkompatibilisek egymással. Kelet-Európában különösen, a Balkánon pedig végképpen azok.
Márpedig a nagy- és kishatalmak birodalmi törekvéseinek útjában jelenleg egyedül a liberális demokrácia utolsó védőbástyája, Európa, pontosabban – minden gondja-baja dacára – az Európai Unió, ha úgy tetszik, Brüsszel áll. Nem véletlen, hogy mind a három nagyhatalom szeretné lebontani ezt az akadályt, ezért Európa dezintegrálására törekszik. Moszkva nem is rejti véka alá birodalmi-revansista törekvéseit. Kína pedig csendesen szövögeti hálóját. Amerikát illetően a nemrégiben közzétett új amerikai nemzetbiztonsági stratégia kimondja, hogy Washingtonnak prioritásként kell kezelnie az „Európa jelenlegi pályájával szembeni ellenállás erősítését” az EU-n belül, és azt javasolta, hogy az Egyesült Államok ossza meg Európát a jobboldali kormányok támogatásával, „azzal a céllal, hogy elszakítsa őket” az EU-tól… Ha eddig bárkinek kétségbe lett volna, hogy mi az európai szélsőjobb és az azokat támogatók célja? (Így érhető talán, mire mondta Fukuyama, hogy globálisan ma már a jobboldal szélsőjobboldalit jelent…) És ezt szolgálja a „patrióta, szuverenista és békepárti” Orbán Viktor!
Ám gondoljunk csak bele egy kicsit! Ha netán mégis az oroszok által pénzelt „szuverenista patrióták” kerekednének felül, ha az Európai Unió és így maga Európa is Putyin és Trump vágya meg Orbán víziója szerint tényleg dezintegrálódik, szétesik (bár Bulgária éppen most csatlakozott a „széteső” eurózónához…), akkor a kialakuló káoszban ki garantálja majd a békét Kelet-Európában? Talán Moszkva? Aki azt hiszi, hogy a Lajtán innen, a balkanizálódott Kelet-Európában – ahová most már nekünk is sikerült „felzárkózni”! – a szélsőjobboldali kurzusokat meg tudjuk úszni komolyabb, netán véres konfliktusok nélkül, az sürgősen kérjen időpontot az orvosától! Nagyon úgy fest tehát, hogy az, aki tevékenyen hozzájárul Európa eljelentéktelenítéséhez szétverésének szándékával, még ha a megreformálásának emelkedett jelszavával is teszi azt, valójában megágyaz a kialakuló politikai vákuumban robbanó újabb balkáni/európai háborúknak. Aki az unióellenes „békepártiakra” szavaz, magyarán: aki Orbánra szavaz, valójában a háborúra szavaz!!
Nem túlzás tehát, hogy az áprilisi magyar választásnak valóban globális jelentősége van. A nemzetközi szakértők és politikusok árgus szemmel figyelik a magyar kísérleti laboratóriumot: vajon végülis túléli-e, vagy bukásra van ítélve az illiberális demokrácia, érdemes-e kísérletezni vele, vagy sem; van-e visszaút a demokráciába? Orbán kétségtelen nemzetközi „sikere” (a magyaroké kevésbé!), hogy a populista szélsőjobb, a korábbi kommunista szélsőbaloldali kollektivizmust felváltó mai szélsőjobb kollektivizmus, az úgynevezett illiberális demokrácia globális ikonjává, az autokrata internacionálé – Trump, Putyin, Bolsonaro, a román Georgescu és Simion, meg a többiek – követendőnek tartott példaképévé vált. Bukása egy ikonnak és magának az „illiberális demokráciának” a bukását jelentené, sok autokrata mélységes csalódására és aggodalmára. Az április választások nemzetközi tétje, hogy a három, Orbánt nyíltan és rejtve támogató nagyhatalom érdekeivel és befolyásával szemben megbuktathatja-e az illiberális autokráciát a magyar nép oly nagyra tartott szabadságvágya!
Az autokraták internacionáléjának globális nyomulása ellenében talán egyetlen és utolsó reményünk: a fiatalok! Akik hajdan megbuktatták Jean-Bédel Bokassát, Közép-Afrika császárát. Akik Nepálban most szeptemberben megbuktatták a kormányt. Akik Szerbiának, Szlovákiában és talán Iránban várhatóan meg fogják buktatni az inkubens autokratákat. A fiatalok, akiknek természetes közege a közösségi média. A fiatalok, akiknek nincs más vesztenivalójuk, csak a jövőjük. A gyermekeink! Az unokáink!
Abban ugyancsak megállapodtunk, hogy azt kellene megértetni a magyar nagyszülőkkel: áprilisban nem a saját jövőjükről szavaznak majd, hanem az unokáik jövőjéről. Szólíttassék meg minden nagymama: áprilisban tessék már megkérdezni az unokákat! Nagymama, ne a szívedre hallgass, hanem az unokádra.
Nemcsak az amerikai alelnök, hanem a szlovák kormány egyik tagja is kampányolna nálunk. Kiváló, legalább elmagyarázza Orbánnak a Benes-dekrétumokat!
